5X – Pécsi tehetségek a Babitsból

Már-már megszokott, hogy időnként a Babits Gimnáziumból érdekes, színes és legfőképpen tartalmas eseményekről kapunk hírt, melyben hol parkosítanak, hol tanulmányi, irodalmi, színészi, zenei tehetségek mutatkoznak be. Így történt most is, a Pécsi Országos Színházi Találkozó egy ígéretes eseményéről érkezett meghívó. – Megyünk!  🙂

Ki az a Babits? „ Valami repper? Valami művész?” 

– Kezdi mondandóját az idei POSzT egyik OFF eseményének, a Babits 5X-nek a „megmondó embere”. Az idei évben ünnepli a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma és elődintézményei együttes fennállásának 50. évfordulóját. Ez alkalommal a hagyományos osztályéneklési versenyt a diákok kicsit átalakították és az 50 év és az 5X szófordulattal – Babits 5X –re keresztelték versenyüket.

A hazai és külföldi könnyűzenei dalokat az ismert televíziós tehetségkutató műsorok gyakorlata alapján adják elő, de egy kicsit másként.

Halmos Ádám „szpíker”

Ahogy a diákok elmondták, ez a „másság” esetükben nem más, mint a Babits-tehetség, vagyis az a lelkesedés és hozzáállás, melynek köszönhetően a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF eseményei közé választotta a műsort. A hagyományos repertoáron túl poposabb hangzással megjelennek a megzenésített versek, melyek a fiatalok számára „fogyaszthatóbbá” és elérhetőbbé teszik a minőségibb, magasabb kulturális produkciókat. Weinreich László, az iskola volt diákja, – ez alkalommal az 5X POSzT-OFF esemény képviselőjeként elmondta, hogy érdekes hallani és látni, hogy a diákok és tanárok nagy része a projekt mellé állt, s nagy lelkesedéssel jött létre az a show-elemektől hemzsegő produkció, mely országosan is egyedülálló. A kivitelezés nagy részét diákok és néhány segítő tanár állította színpadra. Akár a nagyoknál a pécsi 5X-en is lesznek mentorok, akik részben ismert „arcok”, és a diákok részéről elismert tanárokból áll össze, így az idei mentorlista a következő: Bognár Szabolcs, Hauer János, Jenák Ildikó, Révész György, Vezér András.

Babits 5X Tehetségkutató
Babits 5X: Hangulatkép

A Babits 5X projekt ötletgazdái Balásy Szabolcs és Kerekes András szerint sikerült megszólítani és megmozgatni a diákságot, és ami nem mellékes, hogy valami olyasmi mellé álltak most a diákok, melynek eredményét és hasznosságát látják, – így a POSzT-os bemutatkozás diáktársaik számára is jó példa lehet.

Az pedig külön siker, hogy az 50 éves intézmény oktatási minőségét mérő eredményként a kulturális sikerek mellett az iskola oktatásban elért eredményeit jelző tanulmányi- és sportsikerek, országos versenyek, és a számos szakmai versenyeken elért eredmények is kimagaslóan vannak, – és talán ez a legfontosabb abból a bizonyos „Babits X-ből”. A tehetségkutató szervezői és résztvevői is rendkívüli lelkesedéssel és összefogással dolgoztak azon, hogy igazi közösségi értékként létrejöhessen a „Pécsi X” egy újszerű bemutatkozási lehetősége.
A hangulatosnak és érdekesnek ígérkező műsor 2013. június 10-én, hétfőn 20 órakor kerül megrendezésre a Zsolnay Negyed E78 rendezvénytermében. A POSzT-OFF esemény a „CooPécs – a pécsi kooperáció” és a Pannon Klassz Közösség partnerségével jött létre.

Forrás:  Babits-Komarov Baráti Kör

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!