A pocsolya

Pocsolya
Pocsolya – ez még a miénk!

Lomha hordák a pocsolya felé

Patriótia, a Dél Keresztjének éke, az egykori mintaország a polgárháború után visszazuhant a kőkorszakba. A bűzös dzsungel persze tovább élt, a trópusi nap tovább okádta hőjét a vidékre, mintha mi sem történt volna. A majmok üvöltése behatolt a lakatlan városokba, kongott kicsinyt a rommá lett falak között, mint valami szélgörgette, üres konzervdoboz, aztán sötétedéskor elenyészett ez a hang is.

Hajnalban, a hosszuló árnyak mellett, a dzsungel szélén három észak-patriótiai túlélő indult délnek, miközben három déli, a szintén kifosztott, tönkrevert, élelmet és vizet nélkülöző tájak felől igyekezett szembe velük. A két elgyötört csoport, kőkorszaki fegyvereivel ugyanúgy képtelennek bizonyult a szükséges élelem és víz megszerzésére, s rongyaik alatt mintha már nem is emberek, hanem éhes és szomjas vadak lakoztak volna.

Víz nélkül nincs élet

– Vizet kell szereznünk, mindenáron! – lihegte Balhesz, a kicserepesedett ajkú, köpcös déli ember a társainak.
A száraz évszak még a harmatcseppeket is elrejtette előlük, hiába nyalták mohón, porzó nyelvvel a hajnali őserdő fáinak leveleit. Beljebb, a fák közé nem merészkedhettek, nagyjából fél órával ezelőtt, az éjszakai hold fénye még zöld szempárokról csillant vissza feléjük.

Az északi csoport ugyanúgy szenvedett, s még Provoknak, az egykori marketing professzornak sem volt semmilyen ötlete arra, hogyan is szerezhetnének vizet.

A w-alakú dzsungelszélen egyszerre ért a két, egymással szembe araszoló, elnyűtt csapat a w külső szárának legalsó részéhez, egyszerre pillantva meg egymást és a w középső részének csúcsán a pocsolyát is!

Provok és Balhesz, a két vezér

Provok elméje, mint egy szikrát kapott motor, beindult – hatan eredményesebben vadászhatunk, s ahogy látom, a víz a pocsolyában épp elegendő lesz mind a hatunknak!

A szemben lévő oldalon Balhesznek, miként a többinek is, földbe gyökerezett a lába, a szíve hevesen kalimpált, s a köpcös déli hol a vízre, hol a három, előtte csodálkozó idegenre pillantott zavarában. Aztán gyors cselekvésre szánta el magát, utolsó erejét megfeszítve hajította el a dárdát, amely Provokot találta el. Az szétvetette karját, s a mellkasába fúródott hajítószerszámmal hanyatt vágódott, s moccanatlan maradt.

Provok egyik társa, az északi Reak ocsúdott a leghamarabb, elhajított kőbaltájával széthasította Balhesz fejét.

A két, vezér nélkül maradt csonka csapat kicsit visszahúzódott a W szárai mögé, s a rongyos, immár harcossá lett népség, haditervek kieszelésébe fogott.

Eközben a trópusi nap egyre feljebb és feljebb kúszott, s mohón felszippantotta a pocsolyát, még a szikkadt földet is cserepessé repesztve az egykori tócsa helyén.

A “csapatok” ebből mit sem láttak, hanem büszke üvöltéssel rohamra indultak, hevenyészett haditervük szerint.

A dzsungel mélyén a majmok felröhögtek.

***

Provok előtörténete: Az igazi gerillamarketing

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé. Létrehoztam blogot a közösségi terekben és saját domainen is. A legismertebb blogom a gerillamarketing.blog.hu.
A szolgáltató-blog tulajdonképpen egy klasszikus “énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként. Ám nem lévén elégedett az énblog meghatározással komplex blog elnevezéssel tekintettem és tekintek rá.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló web konstrukciók számára (v.ö. Helpful Content Update). Ezért igyekszem a régi blogot frissíteni, tartalmi irányokba állítani. Törlök, bővítek, frissítek .
Munkám fő iránya a keresőmarketing, benne a keresőoptimalizálás-SEO.

“A pocsolya” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Szerintem egy későbbi cselekvés szempontjából nagyon sok függ attól, ki mire van ráhangolva.
    Aki a nagyobb “haszonra” az együttes cselekvés által, másként fog viselkedni ugyanabban a szituációban, mint aki a “harcra van kihegyezve”, mindenáron, bármi áron elvek szerint gondolkozik.
    Úgy látom, Patriótiában nagyjából felesek voltak az erők, ilyenkor mindig a rosszabbik változat jön be.
    Még jó, hogy Magyarország nem ilyen, itt nem mutogatnak a tévében esemény előtti köteleket, nem közvetítenek lelkesülten tévéostromokat, itt a békére, józanságra oktatnak a pártvezérek, minden a közjóra van kihegyezve. Minden oldalon. Ugyan unalmas ez így, de adott esetben ez a nép a haladásra van “kihegyezve”, meg az együttműködésre!
    Itt nem kell visszaütni, mert ütés sincs.
    Ha jól látom!?

Leave a Reply