Home » blog » Békesi László MZP leváltására tett javaslatot
Békesi László MZP leváltására tett javaslatot | Szolgáltató blog
blog

Békesi László MZP leváltására tett javaslatot

Békesi László Facebook oldala

Márki-Zay Péter alkalmatlan ellenzéki miniszterelnök-jelöltet le kell váltani

Az egykori miniszter, Békesi László politikusként az első, aki nyilvánosan, facebook bejegyzésben alkalmatlanná nyilvánítja Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök jelöltjét. (Megelőzte őt ugyan Bartus László, de ő nem politikus, hanem újságíró, aki az Amerikai Népszava hasábjain már hosszabb ideje elemzi azt a károkozást, amit MZP végbevisz az ellenzéki oldalon).

A kár MZP ténykedése nyomán jelentős

Ennek jelképe nálam egy elkeseredett DK szimpatizáns közösségi médiában tett bejegyzése. Még be sem fejeződött az előválasztás második fordulója, amikor az MSZP vezetése hitet tett MZP mellett, vagyis az eszmeileg rokon DK jelölttel, Dobrev Klárával szemben.
Ekkor a szóban forgó DK szimpatizáns férfiú a Facebookon tudatta, nem megy vissza az áruló MSZP-sek közé a szavazatgyűjtő sátorba, ahol eddig önkéntesként együtt dolgoztak.

MZP nyíltan vállalja a zsarolást

Az az igazság, hogy MZP olyan mértékben szegte meg a korrekt korteskedés szabályait, hogy ki kellett volna zárni a küzdelemből!
Ám nem ez történt.
Az előválasztás után a sebek begyógyítására tett ígéretek hamvában holtak. Árulózás, a nyilvánosságon keresztüli nyomásgyakorlás, a kritika elhallgattatása, egyes ellenzéki pártok folyamatos bírálata vált általánossá.

Ott tartunk, hogy jobb sorsra érdemes ellenzékiek valóságos önkéntes rendőri szerepet vettek föl, végigjárják a webet és rendre utasítják azokat, akik kritikát mernek mondani a szinte megváltóként körbe rajongott MZP bakugrásairól.

Az ellenzék nehezen kivívott egysége megszűnt létezni.

Egyre hangosabb azok hangja, akik MZP ténykedését látva az ellenzéki lista helyett – ha egyáltalán elmennek tavasszal szavazni – a kutyapárt neve mellé tesznek majd x-et.

Az az érv, hogy MZP leváltása szakadást fog előidézni, lényegében semmit nem változtat a lényegen, hiszen a szakadás már megtörtént!
Viszont tiszta helyzet állhat elő.

***

A témához kapcsolódó írásokból:

Mindenkit le kell váltani – politikai marketing frissítve

Márki-Zay Péter és a nyomásgyakorlás

Előválasztás: megváltó vagy futóbolond Márki-Zay?

Békesi László facebook bejegyzésének elérhetősége:

https://www.facebook.com/laszlo.bekesi.18/posts/4946675705410692

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.