Blog-vendégem, Morvax: Che Guevara

Che Guevara

Vendég bejegyzés, írta: Morvax.
Andrés Zerneri tervei szerint Che Guevara születésének nyolcvanadik, halálának negyvenedik évfordulójára négy méter magas bronzszobra elkészítéséhez várják az argentin lakosság fémtárgy adományait.

A szobor modellje Korda 1960 márciusában, Havannában készült elhíresült fotója lenne: a baszksapkás, hosszú hajú portréja Guevaráról. Ez a fotó ott virít a mai ifjúság ruházatán, naptárján, zokniján.

Lesz-e elég bronz Che Guevara szobrához?

A szükséges három tonna bronznak még csak tizede gyűlt össze, de a művész nem türelmetlenkedik, van még idő.
Kérdés, Guevara mit szólna a bronzba öntéshez. Valószínűleg kikérné magának. És a mai fiatalok, akik szerte a világon szívesen viselik e portrét mellükön, tudják-e vajon ki is volt a sármos kép tulajdonosa: a harcos, a gerilla, az anarchista, a kommunista, a ?gyilkológép? és sorolhatnánk a jelzőket, mellyel joggal vagy anélkül illették évtizedek óta őt, akit szinte már életében legendák öveztek. Reneszánszát éli Guevara, nem felejtődött a név, az arc, és ami mögötte van. Sokan tettek és tesznek érte, hogy a kép egy kissé torzuljon, máshogy legyen magyarázva a cél, és persze az eszközök, melyekhez nyúlni kényszerült.

Ki is volt ő, hogyan, milyen benyomások alapján lett nemzeti felszabadító, aki végül már egész Latin-Amerikában gondolkodott.
A kis Ernesto jómódú ír-argentin családban született 1928. június 14-én Rosarióban. Határozottan polgári liberális nevelésben részesült, olyan családi légkörben növekedett, ahol természetes volt az értelmiségi lét, a diploma, a biztos egzisztencia.  A csendes, magának való, rendkívül jó képességű, éles eszű fiú az orvosi pályát választotta.
Guevara liberális családja rokonszervezett a spanyol köztársaságiakkal, a II. világháborúban az antifasiszta koalícióval, majd, mint antiperonista, ellenzéki tevékenységet folytatott. Apja bombákat gyártott házilag Buenos Airesben. De ilyen Peron-ellenesség vette körül őt diákkörökben is. Ekkor még nem politizált, befelé élt, olvasott, tanult, de motoron, gyalog, vonaton, hajón tett körútján hamarosan szembesülnie kellett a nép hihetetlen elmaradottságával, nyomorával, kiszolgáltatottságával. Ez a felismerés mélyen lesújtotta. Az utcán forradalmárt játszókat így szólta le: “Gumibot ellen fegyvertelenül?”

Fegyverbe, fegyverbe!

Tudja, hogy a nemzeten csücsülő diktátorokat, a parasztságot sanyargató helyi arisztokráciát csak úgy képesek legyőzni, hatalmukat megtörni, ha fegyverhez jutnak. Fel kell fegyverezni a parasztokat, meg kell tanítani őket harcolni!
De neki magának is, aki kiskora óta súlyos asztmabeteg, meg kell edzenie testét-lelkét a harcra. Tudta, ha társadalmi változást, forradalmat akar, akkor lőni kell. ?Forradalmat, egyetlen lövés nélkül? Megbolondultál??- jegyzi meg barátjának, aki kulturális és agrárforradalmat szorgalmaz. 24 évesen ez az első politikai megnyilvánulása. Che nem élte át a nyomort soha, de végzetesen átérezte azt, s ez tette forradalmárrá.
Fidel Castro cseppnyi forradalmi seregébe került (a kubai július 26-a mozgalom tagjaival még San Joséban ismerkedik meg). Ez a csapat fegyveres harcot indított a Batista-diktatúra ellen. Hős lesz, aki első argentinként született kubai állampolgárságot és commandante (parancsnoki) rangot kap a kubai hadseregben. Később a legmagasabb rangot, az őrnagyit is eléri. 12 éves ismeretségük után Fidelt tartja a kubai forradalom egyetlen utánozhatatlan alakjának, kivételes vezetői képessége, taktikai érzéke okán. Castro is nagyra becsülte őt. 1967-ben a Playboy-nak így nyilatkozik harcostársáról:

“Azt hiszem, hogy amikor megismertem Chét, forradalmi fejlettsége ideológiai szempontból magasabb volt, mint az enyém. Kialakultabb volt elméleti szempontból is, előrehaladottabb forradalmár volt, mint én.”

A kubai forradalmárok között nem volt egy kommunista sem, Fidel Castro magukat kispolgároknak nevezte, forradalmuk pedig polgári demokratikus forradalom volt. Mivel azonban ez a forradalom nemcsak a hazai elnyomókat támadta, hanem az USA monopóliumainak érdekeit is, Che hirtelen szembesült azzal, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA és az FBI is figyelteti. Munkásságát az ellenséges sajtó átértékelte, kommunistaként bélyegezte meg, és vérengzéssel vádolta. Ezért kénytelen volt a televízió nyilvánossága előtt megvédeni a soros kivégzéseket, a háborús bűnösök elleni szigorú fellépést a forradalom fájdalmas, de jogos bosszújának tartotta, s kiemelte: a döntésekért egyedül ő felel.

Che Guevara mindig is hangsúlyozta függetlenségüket, távolságukat a jobb- és a baloldali pártoktól egyaránt. A sok hazugság, mendemonda ellen az események írásos rögzítésével, naplók, tanulmányok kiadásával védekezett.
Mivel a “forradalmi országnak” nemcsak katonai intervencióval, de gazdasági blokáddal is szembe kellett néznie, az addigra már a Nemzeti Bank élére helyezett Chenek – aki három éven át próbálta beleásni magát a számok világába – új szövetségesek után kellett néznie.
Így került gazdasági okokból kapcsolatba egyes fejlődő országokkal, a harmadik világgal, a semleges Jugoszláviával (ahol a fasiszták elleni partizánharc módszerei különösen érdekelték), illetve a Szovjetunióval és más, már szocializmust építő közép-európai országokkal. Az energiaszűkében lévő kis ország a Szovjetuniónak például cukornádat adott el, hogy olajhoz jusson.

Guevara örült, hogy a kubai burzsoázia és a földbirtokosok egy része is kedvezően fogadta a diktátor megbuktatását. Azt látja, hogy hasonlóak a gondok a többi latin-amerikai országban is, ahol a latifundiumok nyomasztó uralma az amerikai monopóliumok hatalmával összekapaszkodva agyonnyomja a nemzetgazdaságot. A paraszti lakosságból kell toborozni, megszervezni a nemzeti hadsereget, annak sejtjét, a gerillát, hiszen sem a létszám, sem a fegyverek mennyisége nem kedvez egy ütőképesebb, erősebb hadsereg megteremtésének.
Guevara úgy gondolta, változások érhetők el választások útján is, de a feltételek ezt nem mindig teszik lehetővé. Sőt, a helyszínben is látott más megoldást, mint a vidék, hiszen egy városon belüli gerillabázison alapuló népfelkelés sikerét is feltételezte. A marxizmussal szemben ő nem a klasszikus munkásosztályt tekintette a forradalom vezető erejének. A kubai forradalom szerinte az egyszeri és megismételhetetlen volt, de elemeit próbálta rövid életében más országokban is alkalmazni. A kubai vezetők határozattan kijelentették:

“Forradalmunk sem nem vörös, sem nem sárga, hanem olajzöld”.
“Nem megyünk sem jobbra, sem balra, hanem előre!”

A kommunizmus szó Kubában, 200 kilométerre Amerikától veszélyes szó lehetett akkoriban.

“Ha azt kérdeznék, hogy forradalmunk kommunista-e, azt mondanám, hogy marxista. Forradalmunk saját módszereivel talált rá a Marx által mutatott útra” – nyilatkozta még 1960-ban.
A polgári demokratikus forradalom évek múltán átment szocialistába, a kapitalizmus feltételeit felszámolták. Guevara az akkori Jugoszláviában például nem értette a kapitalista vállalati rendszer és a szocialista elosztás ellentmondását.
Egy idő után úgy érezte, Kuba már jó úton van, más latin-amerikai országokban nagyobb szükség van rá. A bolíviai hegyekben harcolt kis gerilla csapatával, amikor megsebesült, és fogságba esett. Fidel tudta, ha működő fegyvere lett volna harcostársának, élve nem kerülhetett volna a bolíviai milicisták kezére, akik gyorsan kivégezték, mielőtt nagyobb ellenállás szerveződött volna kiszabadítására.

Che, aki a szociális igazságosság érdekében választotta a forradalmárok zaklatott életét, tízévente készített végrendeletet, biztos volt tehát a közeli halálban, de nem kereste azt. Úgy gondolta, ha Latin-Amerika több szegény államában is győzni tud a forradalom – ő elviszi oda – , az Kuba számára is segítség lesz. Más kérdés, hogy a feltételek nem voltak adottak.
Che szerint: a gerilla társadalmi reformátor, aki a népnek elnyomói elleni dühödt tiltakozására fegyvert ragad, és harcol annak a társadalmi rendszernek a megváltoztatásáért, amely elnyomásban és nyomorban tartja fegyvertelen testvéreit.
Egy marokkói asszonynak írt levélrészlete:

“Nem hiszem, hogy nagyon közeli rokonok lennénk. De ha ön képes remegni a felháborodástól, hogy a világ valamely részén igazságtalanságot követnek el, akkor elvtársak vagyunk, s ez fontosabb.”

“Blog-vendégem, Morvax: Che Guevara” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Köszönöm, hogy feltetted ide:)
    Csak megjegyezném, ugye mindenki tudja, hogy nem ez az a híres fotó, ami alapján az a szobor készül, készülget.
    Talán már készen is van, azóta új hírek erről nem jöttek, hogy áll a művész a dologgal.

  2. Sziasztok!
    1) Az engem aligha mentesít a törvényességre törekvés alól, hogy mások akár illegálisan is szednek le fotókat a netről. Igyekszem csak a magam által készített, ill. a Stúdióm által megvásárolt, ill. a szabadon felhasználható fotókból gazdálkodni!

    Kedves Myrtille!
    Morvaxot bezzeg emlékezteted ígéretére, miközben a magad ígéretét könnyedén kezeled 🙂
    Arról van szó, hogy ez a blog itt áhítozik az általad ígért ópuszra!!!

  3. Kedves El Lobo!
    Enyém a megtiszteltetés, és tudom, sokan gyilkosnak tartják őt, úgy gondom nem az volt, ha gyilkolni kényszerült is.
    A fotónak ezer variansa van a neten, szerinted mind engedélyezettek?
    Nekem is van egy csomó.
    De ez is tökélesetes!
    Köszönöm a lehetőséget!

  4. Kedves El Lobo (az igazi:)
    Köszönöm, hogy ajánlottad e postot a kuba.lap.hu-ra.
    Remélem sokan olvassák majd.
    De az sem baj, ha nem:)
    üdv
    morvax

  5. Szia,

    gratula ehhez a kis cikkhez, nagyon jól sikerült. Ez egy olyan téma, ami minden oldalról túl van ideologizálva és politizálva. Nehéz róla objektíven írni, neked ez nagyrészt sikerült.

  6. Nem tudja valaki nekem meg szerezni, vagy egy linket küldeni hogy honnan lehet letölteni Che Guevara Bolíviai naplóját??
    A blogom címére küldje el a linket.
    Előre is köszönöm.

Szólj hozzá!