Budapest, közlekedés: Budaörs – Duna Plaza = 3 óra

Pécs-Budapest

Hej, a betyárját! Kezdjük ott, hogy a Pécs-Budapest viszonylat gépjárművel történő megtétele eleve férfias teherpróba! (Vonatilag ugyebár 3 óra, állomástól állomásig, aztán jön a főváros tömegközlekedése, valamilyen járműpótló járművel természetesen, mert sohasem az megy, aminek elvileg mennie kéne.) Hanem autóval, az az igazi rizikó…
A hatos eleve járhatatlan, tehát a pécsi Siófoknak veszi az irányt, ott rá a hetesre, boldogan tövig a gázt, ihaj! (Mi mindig megállunk Budaörsnél, az asszony – hogyan is mondjam finoman, IKEA bolond -, én meg őrültje vagyok a svéd húsgolyónak (áfonya öntettel persze, amely pótolhatatlan pikantériát kölcsönöz az ételnek.)

Budaörs – Duna Plaza

Na, de a lényeg: ma délután Budaörsről éppen három órába telt, amíg a Duna Plázához érkeztünk! Ezzel megdöntöttük minden eddigi rekordunkat, a Körút nálunk használhatóságilag feliratkozott a hatos főközlekedési út mellé: járhatatlan!

Sofőrileg jelentem: mára már totálkáros és idegösszeroppant vagyok!

***

Ilyenkor, amikor a sofőr képtelen a vezetésre, akkor nagyon jól jöhet a sofőrszolgálat.
Ennek lényege, hogy az embert a saját autójával viszik a kívánt helyre és ott az autót és az autóst egyaránt leteszik. Ez a szolgáltatás persze általában buliba keveredett népeknek hasznos, de persze a menet közben idegösszeroppanást szenvedett, ittas vagy más okból totál kikészült vezetőknek is nagyon jó.
(Ez a szolgáltatás persze nagyvárosi jelenség, vidéken ehelyett ott az árokpart a bicikli takarásában vagy a barátok jóindulatú hozzáállása.)
A bulis változat merész leírását egyébként itt találhatja meg:

> Spicceseknek sofőrszolgálat

Budapest és az autózás kapcsolatáról bővebben itt:

> Budapest autó

Még Budapest:
Duguláselhárítás Budapesten: piaci verseny a köbön
Fogorvosi SEO, Budapest

“Budapest, közlekedés: Budaörs – Duna Plaza = 3 óra” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Pláne, ha pont olyankor jössz Petre, amikor a szokásos és nem szokásos nyári útelzárások okozta káoszhoz a Sziget is éppen hozzáteszi a magáét…

  2. Kedves KapitanyG!
    Tudom, hogy rossz évszakot választottam: télen csúszik, nyáron meg ez van – tehát Budapestre jönni tavasszal és ősszel érdemes! Nadeabetyárját – a másik fél évben akkor mi legyen az ország fővárosa?

  3. Másik félévben? 🙂
    Ősszel? Amikor az őslakosok visszaszivárognak a nyaralásból, s ellepik az utakat? Elkezdődik pl. a BNV-zés és a kiállítástömeg. Esik az eső és csúszik, dugul minden: csatorna és úthálózat egyaránt. Az idén talán már a Gárda is színesíti majd hétvégéinket, ünnepeinket.
    Marad a tavasz? Akkor meg a kátyúrengeteget és a kirajzó bicikliseket kerülgetheted! Bár a rengeteg útfelújításnak és a szelídülő teleknek köszönhetően a kátyúrengeteg jövőre már talán kevésbé lesz látványos.

  4. Tegnap délután hajszálra ugyanakkor indulva Budaörsről – 45 perc alatt tettük meg az utat a Duna Plazaig -, igaz, a Rakparton, beleértve azt a kis elterelést is. Vajon a pénteki nap, vagy a Körút kikerülése lehet-e az ok?

  5. Én a pénteki napra tippelnék. Mivel négyből három évszakot a mi szép Fővárosunkban töltök és általában növelem a forgalmát az utaknak, bizton állíthatom délután 5 óra körül gyalog a leggyorsabb. A pénteki nap a városból kifelé, leginkább nyugatra és északkeletre, hétközben pedig minden irányban a hazafelé tartók miatt.

  6. Én tegnap délután fél négy körül indultam hazafelé, BKV-val. Dugig volt autóval a Margit körút és a Batthyányi tér környéke, aztán kifelé a Rákóczi út – Kerepesi út, egészen a Hungária körútig.

  7. Combino csak reggel. A metrópótlóról szállok át rá a Blahán. Hazafelé viszont 11-es busz + metró a Batthyányi tér-Deák tér között, és onnan továb a metrópótlóval, ami onnan indul. A Blahán már nem biztos, hogy fel tudnám küzdeni magam rá – hiába hát, hogy a Combinóval kevesebb lenne az átszállás,
    Szóval: nem én voltam 🙂
    Mondom itt is: a WordPress bejelentkező-ablaka megkérdezi, nem felejtetted-e el a jelszavadat. Vajon mi történik, ha válaszolsz neki, hogy de igen?

  8. Kedves KapitanyG!
    Ha csütörtökön is arra mentél és időben is megegyezőn, akkor lehet, hogy az egyik Combinóban aszalt pesti hölgy te voltál, akit láttam 🙂 , te pedig szemrevételezhettél egy végletekig kifacsart “vidéki házaspárt” egy Focusban!

    Molnár Laci pedig a fonyódi Camping előtt a hűs Internet Sörözőjében vigyorgott, hogy kik azok a bolondok, akik ilyenkor, ebben a szörnyű melegben Budapesten aszalódnak.
    Hogy (a) Kaktuszka bökje meg!

  9. Szólított az Úr? 🙂 A kaktusz-dzsin előállt! 🙂
    Jelentem: erősen kétlem, hogy a metrópótlótól megszabadulunk. Tegnapi szemrevételezésem eredménye: épp hogy egy-egy fal áll az Örs Vezér téri metróvégállomáson, burkolat, s tető még sehol. És ennek kéne elkészülni bő egy héten belül???? A nem sokkal távolabbi, irgalmatlan méretű Aréna Mall (a lovi helyén) előbb el fog készülni…
    Attól tartok, hogy a jelenlegi dugók csak az eljövendő őszi feketelevesre edzenek.

  10. Legközelebb mind az öten (Myrtille, KapitanyG, Kaktuszka, Molnár Laci meg jómagam és pluszban az asszony) szálljunk le arról a járműről amin csúcsidőben éppen vagyunk, s igyunk meg egy kávét valahol! Jót dumálhatnánk megfáradt állapotunkban a közlekedés bajairól…

Szólj hozzá!