Deutsch alkalmatlan állami feladatra – is

Ezt a bejegyzést egy évvel ezelőtt – 2015 januárjának legelején írtam – az akkor még működő NolBlogon. Szeretném megőrizni, hogy legalább magamnak elmondhassam évek múltával is: én szóltam!

Deutsch Tamás, mint megbízott

2014. december 31-én hivatalossá lett, amit eddig is tudtunk: Deutsch Tamás miniszterelnöki megbízottként fogja előkészíteni és levezetni az internetadó elbukásakor, az Orbán Viktor által meghirdetett „nemzeti konzultációt”.
Íme, a megbízást hitelesítő Utasítás (amely rákattintva nagyobb, olvasható méretűvé válik):

A biztos kinevezési okmánya.

A kinevezés felháborító!

Deutsch Tamás eddigi internetes ténykedését a politikai intolerancia, a megosztó vélemény nyilvánítás, a kulturálatlan hangvétel, az öncélú nyelvi normasértések sorozata jellemezte, melyekkel – leszámítva hangoskodó követőinek szűk csoportját – közmegbotránkozást okozott.
Ha rápillantunk a dajcstomi nick név alatt futó twitter fiókra, többek között azt tapasztaljuk, hogy az őszi tüntetések résztvevőit büdösbogaraknak nevezte, korábban pedig ellenzéki politikusokat aposztrofált „szarházi hazaárulónak”.
A kocsmai hangvétel lenyomatait például ebben a gyűjteményben találhatjuk:
http://hvg.hu/itthon/20110729_deutsch_twitter_dajcstomi/

Mellesleg jegyzem meg, Deutsch ripacskodó médiaszereplései ugyancsak széles körben teszik őt elfogadhatatlanná.

Mindezen tényeket egybevetve egészen bizonyos, hogy Deutsch Tamás eddigi ténykedése az internet szellemiségét, közösségi jellegét, általános hangvételét rombolta, tweetjei kártékony hatással voltak – ezért legfeljebb mint kiközösítendő szereplő jöhet szóba a magyar internetért felelősséget vállalók szemében.
Ehhez képest kell szembesülnünk az állami megbízásával, amely csakis a hozzá nem értés, a felelőtlenség, a provokáció elegyéből születhetett!

A autoriter állam cseleiről

A korábbi „nemzeti konzultációk” mind belföldön, mind külföldön éles kritikákat szültek, hiszen ezek csupán elnevezésükben utalnak valóságos párbeszédre, a lényeget tekintve a demokratikus döntés-előkészítésekhez semmi közük nem volt.
Ez a „nemzeti konzultáció” sem különb, sőt!
Ennél a konzultációnak nevezett torzszülöttnél világosan látszik, hogy nem egy intézkedés előkészítése keretében született (internetadó), hanem az intézkedés bukását követően a politikai veszteség csökkentésének célja szülte meg. Afféle levezetés.

Az autoriter államok egész sor megoldási módot dolgoztak már ki az internet féken tartására. Az „internet lekapcsolásától” kezdve (pl. az arab tavasz idején) a furfangos „bevonásokig”.

A magyar állam sem kivétel.

Az illiberális minta-országaitól átvett (pl. Kínától) számos módszerét nyomon követhetjük.
Nyugodtan tekinthetjük sikeres „bevonásnak” a neves Szily László becsatlakoztatását –  Deutsch tanácsadójaként – a „nemzeti konzultációba”. (Ennek bizonyítására mutatom lentebb Jevgenyij Morozov TED-en elhangzott, magyar szinkronnal is rendelkező előadását.)
Nem vitatva Szily jóhiszeműségét, a lényeget tekintve mégiscsak legitimálja az elfogadhatatlan Deutsch Tamást és a szintén elfogadhatatlan „nemzeti konzultációt”!

Nem a csatlakozás, hanem a bojkott a helyes hozzáállás.

Sőt, mérlegelnünk kell: tudunk-e nyitni valódi, Deutsch-mentes, az internet valódi kérdéseiről szóló nemzeti konzultációt!

Videók a témában:

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Deutsch alkalmatlan állami feladatra – is” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A NolBlogon ezek a hozzászólások születtek:
    1. jehu
    2015. 01. 01. 10:53
    Nem Deutsch, hanem Orbánia bojkottjára volna szükség.

    2. KerekesZS
    2015. 01. 01. 11:40
    Madarat tolláról, embert barátjáról..

    3. navigator
    2015. 01. 01. 12:56
    Orbánia kizárólag a rosszat testesíti meg a kapitalizmusból.

    4. relatív
    2015. 01. 01. 16:50
    dajcs már elkezdte működését ( ha ért a net-hez, ha nem ), mert ismét nem tudok belépni, még a saját blogomba sem, annak ellenére, hogy a NOLTV elfogadja a belépésem !!!

    Persze azt nem tudom – vissza térve a blogban megfogalmazottakra -, mit kell, és lehet a NET-en egyeztetni ?!

    5. Pare
    2015. 01. 01. 22:11
    A Fidesz=maffia megcsúfolása mindennek, amit demokráciának nevezünk!
    Akkor kellett volna feloszlatni/ellehetetleníteni…, amikor elhangzott ez:
    „…a haza nem lehet ellenzékben!”
    Vagy már korábban? Mindenesetre ez a „kinevezés” beleillik a sorba.
    Szóval: vesszenek!

    6. Nyírfa2
    2015. 01. 02. 10:44
    Abszolút a negligálása mellett vagyok.

    Nem mellesleg jogosnak érzem relatív kérdését: ” mit kell, és lehet a NET-en egyeztetni ?! ”
    A net önszerveződő jellegű , ha van hely , ahol a példamutatás napi szinten gyakorolható, akkor az éppen hogy az internet birodalma. Oda az állam, mint szabályozó, semmiképpen ne tegye be a lábát!

    7. Bognár László
    2015. 01. 02. 11:58
    Számos olyan ügy van, amelyről konzultálhatnánk – Deutsch nélkül!
    Az internet-hálózat fejlesztése; a hálózati társadalom kérdései; Magyarország és az áramlástér kapcsolódásai; az ellenzék internetes megfigyelésének tényezői (v.ö. a második videón, Magyarország is ott virít a német lehallgató szoftver vásárlói között, de máshonnan is vásárolt a kormány); az oktatás sokszínűsége, benne az internet; a Deutsch-féle hangvétel visszaszorításának lehetőségei a weben (vagyis az intolerancia, az indokolatlan nyelvi normaszegések visszaszorítása).

    8. Nyírfa2
    2015. 01. 03. 14:36
    ” Számos olyan ügy van, amelyről konzultálhatnánk – Deutsch nélkül! ”

    Nem a konzultáció ellen vagyok, hanem az állami beavatkozást , irányítást ellenzem.
    Hogy az állami intézmények használják az internetet, így részesei a közösségnek, ez természetes.

    ?
    9. Bognár László
    2015. 01. 03. 15:19
    Vélhetően egyetértünk, hiszen biztosan nem konzultálhatunk a miniszterelnöki biztossal az internet hangvételéről, a tolerancia szükségességéről, a jövő nemzedékei számára nyújtandó mintáról a twitteren, a normális emberi viselkedésről általában a közösségi térben.
    A megbízójának pedig – még a párttársai is így vélik – fogalma sincs a webről. De ő a főcsővezető a konzultáció során, Deutsch neki van alárendelve az „ukáz” (utasítás) szerint.

Szólj hozzá!