Drabáliában kiakadtak Brutálián: tér és utcanevek

Jössz te még gázért, vagy ha nem, hát másért!

Glóbusz | Tér- és utcanevek

Kosztya Penkó, Drabália miniszterelnöke – akit egyébként „cáratyuskának” csúfoltak a háta mögött beosztottai – ménkő nagy íróasztala mögött a szokásos napi, kémek és nagykövetek információiból összeválogatott titkos jelentést olvasta.
Fontos ügyek tucatjai kerültek Kosztya Penkó szeme elé, melyekben rakétákról és dollármilliárdokról esett szó, amely ügyek lényegesen befolyásolják egy ország érdekeit, s így ama ország miniszterelnökének tetteit és hangulatát is, szóval fontos ügyek, melyek olvastán – ha a vodka és az orvostudomány nem mérsékelné a hatást – fölmenne a legkitűnőbb miniszterelnök vérnyomása is.
De Kosztya Penkót más miniszterelnöki fából faragták, ő orvosi segítség nélkül is simán átvészelte ezeket a híreket.

Brutáliában nem sokat adnak a diplomáciai etikettre

Az utolsó hír, kicsit másmilyen volt, mint a többi, Kosztya Penkó kicsit kelletlenül is állt neki, mit érdekli őt Kína és az USA után a kis Brutália, se aranyuk, se olajuk nincsen, a mitugrász miniszterelnökük labdába se rúghatna egy medvevadászaton, meg se tudná különböztetni a sörétes puskát a sörényes muszkától!
Aztán ahogy beledöcögött gomb szemével a sorokba, az arca egyszer csak kipirosodott, szeme szikrákat szórt, elbődült mint egy megsebzett vadállat, felegyenesedett, a papírt összegyűrte, a padlóra dobta és taposta, taposta, taposta…
– Én barom állat, már majdnem elfelejtettem neki a pimaszságait, a nagyképű szövegeit, én barom állat! Jössz te még gázért, vagy ha nem azért, hát másért!

A szomszédos szoba, a titkárság párnázott ajtaját valósággal áthasította Kosztya Penkó üvöltése. A titkárság, ahol egyébként a Moszkva kölni illata lengett be minden női hajlatot, öblöt és dudort, Másenka és Draszt Vujtye  tábornok birodalma volt.
– Na, most ért a cáratyuska a brutáliai utca- és térnevek változásaihoz. Hát nincs ezeknek több esze, minthogy oktalanul magukra haragítsák? Mit nyernek ezek ezzel? Semmit! De hogy mit veszítenek, azt majd meglátják! – hadarta az OKTALANUL szót kihangsúlyozva Draszt Vujtye tábornok a remegő Másenka felé.

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Drabáliában kiakadtak Brutálián: tér és utcanevek” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A kabaréban arról vicceltek, hogy Pécs nevét is meg kéne változtatni, mert könnyen összekeverhető Béccsel.
    Én ettől a vicctől picit félek, mert volt már, hogy valami viccnek indult….

Szólj hozzá!