Dráva Rádió: hit és barátságok

Németh János

Az egész elgondolás lényege az, hogy olyan emberek ültek össze, akik szerettek volna valamit csinálni. Megvalósult!
Hogy ez az életemet hogyan befolyásolta? (Mit ?befolyt?, ez egy cunami volt!) Magával ragadott.
Mit adott? Barátságot.
Ha nincs a DR, nem megyek fel a Tettyére az éjszaka kellős közepén Balogh Zoltán főmogullal világot váltani – taxival. Kinek a stúdiójában próbálkozhattunk volna, ha nem Sándor Péterében? Ki ő, akivel, a mai napig, ha találkozunk, ott tudjuk, értjük egymást, ahol hagytuk, Eszéken: Réka, Baranyai Zoltán. Ez volt a kezdet, aztán jött még sok-sok tehetséges, jó ember.

Egy légtérben működtünk (direkt nem azt írtam, hogy dolgoztunk) a horvát kollégákkal. Befogadtak minket. Látták, hogy komolyan gondoljuk. Ahogy vége volt a napi 10 órás műsorvezetésnek, elmentünk a Drávára sörözni. Kikapcsolódás.
Szintén a barátsághoz tartozik a határőrség. Az első számot minden reggel nekik küldtem, egy jó zúzós rockot: Led Zeppelint. Hitet.

Átéltük a háborús időszakot. Karcsika, az igazgató egy mobil stúdiót alakított ki, mondván, hogy vész esetén a pincében lehet majd tovább rádiózni.
Pár évvel később, már nem Eszéken volt a DR, mentem Horvátországba, állok a határon, mikor odajön hozzám a határőr, és megkér, hogy álljak félre az autóval és menjek be vele az épületbe. Ott várt a vámparancsnok, és azt mondta: látja, János, az egész épületet felújítottuk, de egy nosztalgiánk maradt, és ezt ki is ragasztottuk. Nézze meg. És akkor elkönnyeztem magam, mert az nem volt más, mint egy Dáva Rádiós plakát.
Mit érzek most? Hiányt.

Ps: Bognár Laci! Ez nagyrészt Neked köszönhető, hogy elvetemültem a hit és az alázat csapdájában. Köszönöm.