Fény, lámpa, szerelem a Fénymánia lámpabolt csillárai alatt

Csillár, lámpa, fény
Csillár, lámpa, fény

Kedvelem az „ipari történeteket”, mert a sztori hatás nem csak az újságírásban hatékony, hanem a marketingben is az. És amennyire én látom, napjainkban kevesen, kevésszer élnek a történetek elmondásának eszközével. Pedig mi, felnőttek is szeretjük a mesét, élünk-halunk egy-egy jó sztoriért, szájtátva hallgatjuk korunk „mesemondóit” például a televízióban, gondoljunk csak a gyors nyelvű stand-up comedy virtuózokra.
– Számomra külön öröm, amikor egy-egy honlapon rövid, ámde különös történettel találkozom – mondom Horváth Péternek, a lámpák urának, a budapesti Fénymánia Lámpabolt tulajdonosának.

Fény, lámpa, szerelem a történetben

Péter elgondolkozva kevergeti a kávéját, erre nem számított, hogy SEO témájú beszélgetés során egyszer csak egy bolti történetet akarnak kivasalni belőle, talán fészket is ver benne a gondolat, hogy a pasas itt vele szemben esetleg nem is egészen komplett.

Aztán eszébe jut egy sztori, s rám emelt szemmel mégiscsak megosztja velem:
– Az idei tavasz nyári meleget idéző délutánján csöngettek – az üzletünkbe biztonsági okokból így lehet bejönni – és egy igazán csinos hölgy jelezte érdeklődési szándékát.

Beengedtem.

Elkezdtünk beszélgetni, mik az igényei, milyen lámpát keres, és így tovább, ahogyan azt kell. Az egyik csillár fel is keltette az érdeklődését.

Nem sokkal később újabb vevő érkezett, egy férfi személyében, vele kolléganőm foglalkozott.
10-15 perc múlva a két vásárló egymás mellé keveredett, és pont ugyanazt a csillárt nézték, járták körbe, egyszóval barátkoztak vele. Ezen aztán elmosolyodtak, látszott rajtuk az egymás iránti szimpátia. Elkezdtek beszélgetni a lámpáról…
Hogy ez végül is miért érdekes történet? Az üzletből együtt távoztak, és ezután a mellettünk lévő kávézóban, vagyis ott ültek le egy kávéra vagy frissítőre.
– Na, és melyikük jött vissza a csillárért a boltba? – kérdezem Pétert.
– A napokban ki fog derülni…

***
A Fénymánia Lámpabolt, ahol ilyesmik történnek:
> Lámpa, csillár, világítás

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Fény, lámpa, szerelem a Fénymánia lámpabolt csillárai alatt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem én tartom vissza az információt, hanem Péter hallgat, a lámpák ura. Remélem, a történet végével hamarosan jelentkezik. Hidd el, én is annak a befejezésnek drukkolok, mely szerint csak egy lámpát tud eladni a Fénymánia Lámpabolt! 🙂

  2. Ugye emlékeztek a korábbi történetre, ami a lámpaboltban esett meg egy nő és egy férfi között?
    Igen, gondoltam, megírom, hogy miképp alakult a két „ismeretlen kapcsolata”, miután egy csillárnak köszönhetően megismerkedtek egymással…
    Szóval, legközelebb nem együtt láttuk őket, mindketten visszajöttek ismét megnézni a lámpát.
    Először Ádám látogatott el hozzánk (természetesen Erikával kapcsolatban nem mertük megkérdezni, hogy alakult megismerkedésük). Mondta, hogy még rá kellett pillantania a csillárra rendelés előtt, és abban maradtunk, hogy visszaszól.
    Néhány napra rá Erika is betért üzletünkbe. Ő határozottabbnak tűnt, meg is rendelte a csillárt, és a végén úgy köszöntünk el egymástól, hogy újdonsült párjának is nagyon tetszik….szóval….lehet mégis csak lett valami abból a vásárlásnak induló délutánból szövődő kapcsolatnak.
    Kupidónak ennek ellenére nem fogunk felcsapni, maradunk annál, amihez a legjobban értünk, a lámpáknál és a csillároknál 🙂

Szólj hozzá!