GOSPEL: nem vittek Istenhez, pedig fizettem érte

Este a Kodály Központ a Harlem Gospel Choir-t kínálta a pécsi közönségnek, amely 25 éves jubileumának koncertturnéja alkalmából állt meg a Mecsek alján.
A kórus torka ugyan gyémántokkal volt tele, de keveset köptek közénk a drágakövekből.

A Gospel dolga volna amúgy, hogy megtaláljam az Istent és az élet örömét, és az Istennel való találkozásban aligha akadályozna meg a stabil materializmusom, ha a maga természetes módján, a zene, a dal és a ritmus segítségével vinnének a közelébe.

Harlem Gospel Choir

Ám ez a gospel kórus, a büszke Harlem név birtokosaként többet adott az üzleti külsőségekre, az erőltetett közös mozgásra-karlengetésre, mint a dalra, pedig a műsor vége felé kiderült: az orgonista és a dobos is ismeri a hangszerét, az énekesek pedig tényleg az egekbe is vihettek volna, ha az elejétől a végéig énekelnek.

Mondhatnánk: tiszta Amerika, vagyis külsőségek, show-elemek gagyi forgataga lett a célállomás, holott Istenhez tartó utazásra fizettünk be a pénztárnál.
Az előadás végén azt mondtam az asszonynak, hogy Budy Guy-t nem a pöttyös gitárja miatt szeretjük, hanem mert piszkosul jól játszik rajta! De jószerével itt csak a „pöttyös gitárt” mutatták föl nekünk!

És a gospel kedvelőinek kedvéért legyen itt egy másik Harlem-csapat videója:

Egy másik gospel élményemről: Gospel

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!