Idegenlégió vagy nemzetközi brigád?

Idegenlégió vagy nemzetközi brigád?
Idegenlégió vagy nemzetközi brigád?

Idegenlégió

Olvasom, aki idegenlégiósnak állna be Ukrajnában, annak nem kell vízumot kiváltania. Az jöjjön minél előbb – üzenik ezzel is az orosz inváziós hadsereg ellen harcoló ország illetékesei.
Érdekes, hogy bennem kicsit negatív visszhangra lel az idegenlégió, mint kifejezés.
Ugyan kicsit old a franciák által előszeretettel alkalmazott forma negatív előjelének hosszán Rejtő Jenő halhatatlan életműve, de mégiscsak idegenkedem az idegenlégió fogalmától.

Próbálom lecserélni a szót.

Nemzetközi brigád

Nemzetközi brigád – jut eszembe a spanyol polgárháborúból a kifejezés. Ide a köztársaság mellett, a Franco tábornok ellen harcolni akarók érkeztek.

Ehhez azonban társul egy kis bolsevik jelleg, bár nem csak szovjet-orosz és más európai kommunisták, hanem szocdemek és anarchisták is áramlottak eme seregbe.
Ám ennél is lényegesebb szempont: akkor ott Spanyolországban polgárháború dúlt, Ukrajnában viszont egy demokratikus berendezkedésű ország honvédő háborúja zajlik.

Persze a háború halottjai, sebesültjei, a menekültek százezrei számára az elnevezés valószínűleg mindegy. Az oroszok szemében pedig csupán egyszerű bűnözőnek számítanak a majdani légió tagjai.

A menekültek most nem migránsok

Korábban a háború elől a közel-keletről menekülők migráns jelzőt és a magyar kormány részéről meglehetősen puritán ellátást kaptak. Ennél finomabban az olykor embertelenségbe hajló elbánást lehetetlen megfogalmazni.
Ám most újra a délszláv háború idején megszokott normális, emberi befogadás és ellátás felé fordul Magyarország.

Frissítés 2022.03.04.
Megszületett a légió hivatalos neve: Ukrán Területvédelmi Egységek Nemzetközi Légiója.
Úgy fest, előfelvetésem kombinációjából született meg a név.
Egyébként a hírek szerint már napok alatt 16 000 jelentkező akadt a világ minden tájáról, hogy harcoljanak az ukrán nép oldalán az orosz agresszorok ellen.
***

A háborús témába vág:

A humanizmus, mint nemzetbiztonsági kockázat

Dráva Rádió: vissza a városba!

A menekültek elmenekültek

Bognár László

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!