Keményen kefélünk

Vendég bejegyzés. Írta: Balogh Zoltán

A miniszterelnök nem volt itthon október 23-án, szócsöve szerint oda szólította a Haza, ahol igaz magyar kell a gáton. Igaz, a brüsszeli „gáton” nem 23-án kellett legénynek lenni, de utólag ez már mindegy. Október 23-án, mellesleg, tízezrek tüntettek Budapesten a jelenlegi kormányzás ellen, de erről sem a szócső, se más abból a körből mostanáig nem hajlandó véleményt nyilvánítani.
Ezt rendesen elkefélték.

Van gond másutt is. Megalakult, ugyebár, a Demokratikus Platform nevű párt, Gyurcsány, a jobbról ellenzői szerint „az egyetlen, Magyarországon ma élő terrorista” vezetésével. Tízen ki is váltak a parlamenti szoci koalícióból.
Mi a válasz erre?
A legdaliásabb magyar Dél-Amerikából üzen, hogy addig nincs frakció, míg haza nem ér. A helyettese, egy ős-emdéefes, nem számít, ilyenkor az nem helyettes. Legfeljebb, ha hadat kell üzenni valakinek.
Mi a mesteri válasz erre, szoci oldalról?
Dehogy a legdaliásabb magyar megcimmogása! Hanem jogértelmezés:
A „GYF-terroristák” kiléptek, vagy kiváltak? Nem mindegy ám, főképpen nem az a szocialista párt szempontjából.
Nem az alja – értsd: a mezei párttag -, hanem a fazék közelében lévők szempontjából. Dúl hát itt is a sötétség.
Ezt rendesen elkefélték.
Valamiről viszont kétségem sincs. Arról, hogy ki fog minderre ráb…

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Keményen kefélünk” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zoli!
    Most hallgattam Molnár Csabát, arról faggatták a majdnem frakcióvezetőt az egyik televíziós csatornán, hogy akkor most a Demokratikus Koalíciónak van-e vagy nincs micsodája.
    Ha nincs micsodája, akkor hat hónapot kell várnunk rá.
    A műsorvezető bejelentette, hogy nemsokára egy MSZP-s politikust is várnak, és meg fogják kérdezni őt is a Demokratikus Koalíció micsodájáról, hogy kiváltak vagy pártszakadtak-e tulajdonképpen.
    Nyilván az összes többi csatorna is a micsodával van elfoglalva: vagyis továbbra sem a társadalom égető kérdéseivel foglalkozik a nyilvánosságban a baloldal, hanem a micsodával. Hogy az hány hónap hosszúságú. Mintha csak Clinton egykori, Monica Lewinsky által pátyolgatott micsodájáról lenne szó.
    (A mi micsodánk persze nem akkora horderejű, kisebb is nyilván, de arra nagyon alkalmas, hogy elkeféljünk vele egy határozott, látható baloldali politikát. Illetve kettőt! Mert ez a micsoda kicsi ugyan, de egyszerre két pártnak is kellemetlenséget okozhat – hogy finomra fogjam a figurát!)

  2. Kedves Blogmester,

    Emberi számítás szerint a kihordás, embernél, 9 hónap.
    A kutyáknál 3 hónap.
    A 6-ot nem tudom hová tenni.
    Túl vagyok azon, hogy számoljam a végbement szellemi abortuszokat. Így csak remélek.
    Illetve: bízom a kutyák 3 hónapjában.

Szólj hozzá!