Koronavírus: Pécsett jó lesz vigyázni!

A koronavírus ellen maszkban a szerző

Ma, 2020.09.27-én pécsi polgárként elhűlten látom a koronavírus kimutatásokban, hogy Budapest (303), Pest megye (115) után a napi kimutatott fertőzöttek száma Baranyában a harmadik legmagasabb: 65!
Tavasszal összesen nem mutattak ki a „kincses Baranyaként” számon tartott megyében ennyi fertőzöttet.
Persze a kincses jelző ma már csak helyben dívik, mert amúgy Baranya – amelynek „fővárosa” Pécs – sajnálatos módon az Unió legelmaradottabb régiói közé tartozik tágabb környezetével, a Dél-Dunántúllal.

Az országos adatok nem okoznak meglepetést: folyamatosan 1000 körüli az alacsony tesztelés mellett kimutatott friss fertőzött.

Nagyapám sírjánál

Tegnap a megye déli csücskén jártunk, Siklóson rendbe tettük nagyapám sírját. Az úton és a sírnál a feleségemmel életről és halálról is beszélgettünk. Megemlítettem, hogy nagyapám, a zalai tájakról messzire is eljutott, Fiuméban (Rijekában) munkásként a Szent István csatahajó építésén is dolgozott, amit már az első útján elsüllyesztett az ellenség. Az öreget, akkor még fiatalként, nyilván mélyen érintette a veszteség, és nem csak a hazaszeretet okán, hanem a munka elveszett értelme miatt is. Ennek az eseménynek persze számos vetülete van, de egy autós túra aligha alkalmas ezek végig gondolására. Ami a sírnál előjött még, az a párhuzam a spanyol nátha akkori réme és a mostani koronavírus pandémia között. Lám, időnként a különböző nemzedékek szembe néznek nagyon hasonló félelmekkel.

A koronavírus Villányban issza a bort

Siklós városán áthaladva a forgalom szinte teljes hiánya fogadja a hétvégi látogatót.
Nem úgy Villány!
Már az úton feltűnt, mennyi kerékpáros, sőt rolleres halad a borvidék felé.
A pincesoron a kitett asztaloknál vidám társaságok, hogy a meglepetésemet jól fejezzem ki – egymás hegyén-hátán beszélgettek és szopták a jóféle, híres vörösbort. Aki itt a szájmaszk szót kiejtené a száján, azt nyilván kinevetnék.
Aki úgy véli, csak a focimeccsek gólöröme írja felül a félelmeket, az menjen borért Villányba!
Persze örülnöm kéne: dübörög a belföldi turizmus!

Pécs: egy nap alatt 65 fertőzött

Hazafelé Pécsett, bementem a Plaza ételudvarába némi élelmet vételezni. A Plaza belső utcájában mindenkin maszk, ahogy az normális is. Az ételudvar minden asztalánál ültek a hozzám hasonlóan éhes polgárok, az a nem is tudom hány ember – 50? vagy 100? – természetesen szájmaszk nélkül nyomta-tömte a zárt térben a falatot. Nekem már akkor rossz érzésem volt – pedig én nem ott fogyasztottam -, de ma a 65-ös szám láttán elhatározásra jutottam… amit itt most nem ismertetnék, nehogy negatív reklám miatt elmarasztaljon valaki.

***
Témába vág:

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!