Kórházi folyosó
Egy kórházi folyosó tele van élettel.
Ha nem csak az éppen ápolt betegek, hanem az ambuláns majdnem-gyógyultak is ott intézik ügyes-bajos dolgaikat, mint most én is, akkor különösen ropogós lehet a forgalom.
Abban az intézményben, ahová a zárójelentésemért jöttem, a folyosó jobbára a lehajtott fejű, sietős, szemkontaktust kerülő orvosok folyosója.
Elfoglaltak.
Nem néznek a várakozókra, nehogy kérdezzen tőlük valaki valamit, ne rabolja tőlük senki a drága időt.
Mert az nincs.
Mert kevesen vannak, (London nincs annyira messze, mint gondolnánk), mert kevés a pénz, vagyis kevés az idő is.
Agyoncigarettázott torkú titkárnőnél jelentkezem – beköszönve egy parányi, zsúfolt orvosi szobába -, mondom miért jöttem.
– Foglaljon helyet kint a folyosón! – mondja, majd hozzátoldja, máris keresem az illetékest.
Kopott, rozoga széken várakozom fél órát. Aztán még egy felet.
Nekem van időm rendesen, pontosabban az én időm itt nem számít.
Majd a fiatal orvosok
Fiatal doktornő jön, kezében az áhított papír, két példányban.
A csinos, „fehér köpenyes lány” új lehet, csupán egyszer láttam itt. Körbe tekint a folyosón és halkan tűnődik a foga között préselve ki a szót: az átvételt hol is írathatnám alá?! Kínos pillanatok.
– A falon szokták aláíratni – mondom segítőkészen, magyarázva a helyi szokást.
– A falon? – néz megrökönyödve rám.
– Igen, a falon! – erősítem meg, hozzátéve, nem biztos, hogy ez az itt dolgozók igénytelenségéből, hanem „csupán” helyhiányból adódik.
Magam sem tudom, miért „védem meg” a helyet a folyosói páriák kasztjából, amikor nekem aztán végképp tele a hócipőm az egész folyosói létformával.
A doktornő a kezembe nyomja az egyik papírt meg egy tollat, a zárójelentést rutinosan a falnak nyomon a balommal, míg a jobbommal aláírom.
Kíváncsi lennék, vajon egy év múlva ki lesz majd a győztes: az ifjú doktornő igényessége vagy a folyosó?
***
Korábban az egészségügy váróinak témájában:
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.
Tudod mit, Laci? Egy év múlva fütyörészve menj el a műintézmény előtt, és mivel semmi dolgod se lesz velük, tegyél rá magasról, hogy ki fog győzni. Egyébként nyilván a folyosó, és a fal adja a másikat. De kit érdekel?
Folyosó-országban élünk. Némelyik szobában (kórteremben)világszínvonalú műszerek, de a folyosón az igénytelen tahóság az úr! (Vajon mennyi szivárog ebből be?)
Láttam már persze másmilyen magyar kórházat is – de nem vagyok abban biztos, hogy a folyosók nem győzik le a fiatal orvosokat.
Ám aligha lehet kétséges, kiknek drukkolok!
Drága Barátom! irigylem, hogy amikor a zárójelentést vetted át ilyen apróságokra is tudtál figyelni! Talán ezt hívják éber jelenlétnek, mindfulness-nek!
Sándor
Kedves Sándor!
Képzeld el, hogy az „üzleti életben” (az idézőjel itt a magyar kisvállalkozások világában pontosítja az üzleti élet fogalmát”), szóval az „üzleti életben” a falon íratnánk ill. írnánk alá a szerződéseket. Vagy bármit.
El tudod te képzelni ezt a nonszensz szituációt? Hát csoda, ha az emberbe beleég az ilyesmi?