Pécs: aki velünk van, az velünk van!

Tüntetés Pécsett

December elsején újra utcára vonulnak a pécsiek, ezúttal a tüntetőket lehazaárulózó önkormányzati képviselő, Fodor Ibolya lemondásának követelése köré épül a tiltakozás.
Szóval Pécs is forrong egy kicsit. A közfelháborodás napján mintegy háromezer ember vonult utcára, s nem dicsérni mentek a kormányt, az bizonyos!
A „bűnözőknek nem adózunk”, az „Orbán takarodj” beborította a belvárost, miképpen a sérelmeket soroló szónoklatok is.
„Nem hagyjuk!” – zúgott a Széchenyi tér.

És mindez Fodor Ibolyát, a frissen városházi székbe került fideszes képviselőt arra ingerelte, hogy facebook oldalán hazaárulónak nevezze a tüntetőket.
És nem kér bocsánatot.
Az RTL híradójának kamerája elől a WC-be menekülő frakcióvezetője sem határolódik el a hazaárulózástól.

Tehát tüntetni fognak a „hazaárulók”, a „büdösbogarak” (ez utóbbi Deutsch Tomi internetfelelős felettébb felelős kijelentése), vagyis a korábbi tüntetések résztvevői.

A tiltakozásra meghívták valamennyi önkormányzati képviselőt is, hogy módjuk legyen nyilvánosan elhatárolódni!

A hétfőn este hatkor kezdődő tüntetés interneten szerveződik, eddig, vagyis péntek kora délutánig 400-an jelezték részvételüket.
Valaki közülök rákérdezett, nem ciki-e a képviselők, illetve általuk a pártok meghívása.
A főszervező azt válaszolta a neten:

„Aki velünk van, az velünk van!”

Lám, túl lehet haladni azt a rideg elzárkózást, amit a civil mozgalmaktól láttunk eddig.
Vajon nem bölcsebb dolog-e az egyenlő távolságtartás mágneses mezejében használni valamennyi párt infrastruktúráját, szellemi erőforrását, politikai lehetőségét a célok elérése érdekében, mint bedőlni a Fidesznek, amely nagyítóval keresi a tömegben a pártok képviselőit, mondván ők a befolyásolók.
Pedig csak arról van szó, hogy a hatalom semmitől sem retteg jobban, mint hogy az ellenzéki pártok és a tüntetők egymásra találjanak!

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Pécs: aki velünk van, az velünk van!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. A NolBlogon ilyen hozzászólások születtek:

    1. napos
    2014. 11. 28. 14:40
    A cia-val szövetkezést hogyan kellene nevezni?
    Civil szövetségnek?

    2. Bognár László
    2014. 11. 28. 14:45

    A bértrollokat bérbanyának hívják. Jellemzőjük világszerte, hogy pénzért (vagy ritkábban belső meggyőződésből) lehetőleg első hozzászólóként rombolják az ellenzéki hangon megszólaló blogokat, a hatalomnak nem tetsző bejegyzéseket.
    Ennyit a napos alapos CIA megjegyzéséről.

    3. Balogh Zoltán
    2014. 11. 29. 14:02

    Első tüntetés, a netadó ellen: százezres.
    Második tüntetés, november 17-én: tízezres.
    Tüntetés (PDSZ): alig tízezres.
    Tüntetés (magánnyugdíj): három-négy ezer.
    Tüntetés (hazaárulózó ellen): max. ezer.
    Közben petíciók, nemzetközi visszhang-tolmácsolás a baranyai, erőszak elleni – amúgy nagyon korrekt – filmek kapcsán.

    Divide et impera!

    4. Bognár László
    2014. 11. 29. 20:06

    @Balogh Zoli!
    Tévedsz. Rákay Philip nyomdokain haladva a helyes számok:
    Első tüntetés, a netadó ellen: hárommilliós.
    Második tüntetés, november 17-én: négymilliós.
    Tüntetés (PDSZ): alig egymilliós.
    Tüntetés (magánnyugdíj): háromszázezres (nagyon jó szónokkal).
    Tüntetés (hazaárulózó ellen): max. ezer.
    Vagyis folyamatosak a tüntetések, és december tizenhatodikán egységes, össz-sérelmi tüntetésre kerül sor. Minden bizonnyal két-három tucat magyar és külföldi településen.

    5. elsore
    2014. 11. 30. 9:46

    Ha a vidéket is sikerül bevonni, csak akkor lesz a dolognak átütőereje. De akkor nagy.

    6. Bognár László
    2014. 12. 02. 7:54

    Eső volt és hideg, ámde forró hangulatot varázsolt a beköszönt téllel dacoló mintegy 100 pécsi a belvárosban.
    Tudatták: nem helyes egy normális demokráciában hazaárulónak nevezni a más véleményen lévőket. Követelték, hogy Fodor Ibolya kérjen bocsánatot és mondjon le!

Szólj hozzá!