Pécsről eltűnt egy nemzedék – felkészül egy másik :-(

Pécs ott lent van

Ennyire lent még sohasem voltunk
Pécs ott lent van

A pécsi kisvállalkozó számára úgy kezdődik egy év, hogy meghallgatja az újévi köszöntőket, bennük a gyönyörűre csiszolt mondatokat, amelyek az éppen szónokló pártvezető szájából gurulnak elő és arról szólnak, az illető párt mennyire vállalkozásbarát.
A pezsgő hatásának elmúltával a pécsi kisvállalkozó szépen elfárad az illetékes helyre és befizeti a cégautója után a harminckétezer forintot, mert ennyiért parkolhat a lakása előtt, amelyben egyébként a home office, vagyis az irodája is található.
Néhány nap múlva persze a súlyadóval is megkeresi az önkormányzat, hogy nyomatékot adjon a vállalkozásbarát mivoltának.

Az idei év számos vállalkozás számára ingatlan és telekadóval is kiegészült, amelyről a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ekképpen ír honlapján:
A pécsi adóemelések ügye 2011. októberében kezdődött, amely során a puccsszerűen, a tényleges egyeztetéseket és szakmai konzultációt, valamint hatástanulmányokat nélkülöző adórendeletet 2 nap alatt bevezették.”

Pécsről eltűnt egy nemzedék – mondta tegnap este a pécsi vállalkozók tiltakozó gyűlésén Dr. Sikfői Tamás, a kamara titkára, s valaki hozzátette: már eltűnőben van a majd’ húszszázalékos munkanélküliség miatt a második generáció is!

Pécs-Baranya amúgy az ország utolsó helyein kullog a gazdasági teljesítmények táblázatain!

Lengyel László 2003-ban a Dél-Dunántúli Gazdaság kérdéseire azt válaszolta: nehéz esztendők előtt a térség, amely csak önmagára számíthat! Lengyel Lászlóra nem szokás hallgatni…

Az internetből élő vállalkozó jól tudja, a piac nagysága, ereje kihat a kultúrára, benne a munkakultúrára, és a társadalmi viszonyokra is. Jellemző, hogy éppen a legelmaradottabb vidékeken gondolják azt a vezetők: eszméletlenül nagy ésszel vannak ők megáldva.
Az internetből élő vállalkozó rámegy Pécs honlapjára és ott azt tapasztalja, hogy a polgármesteri köszöntő – amelyre amúgy aligha van szükség -, „Kedves internetezők” megszólítással kezdődik, vagyis a megszólítás schmittesen kisbetűs. De ez a formula arról a képzetről is vall, mely szerint a honlapra látogató nem egy személy, hanem egy tömeg, egy massza része, akit többes számban kell megszólítani (kisbetűsen).
Az internetből élő vállalkozó AdWords-ben hirdeti szolgáltatását, s hirdetéséből a reménytelennek ítélt helységneveket kiszűri, mert a reklámpénzt gondosan vigyázza. A megcélzott városok Budapest, Győr … és ezek sorából mintha a saját lakhelye hiányozna…

***

Tegnap este a pécsi vállalkozók tiltakozó gyűlésén vettem részt: Méltánytalan adóztatás Pécsett

Hivatkozott téma Lengyel László véleménye kapcsán: Pécs már nincs a 10 leglátogatottabb magyar város között

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Pécsről eltűnt egy nemzedék – felkészül egy másik :-(” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az aktuális tények mellett aggasztó a tendencia, a tendencia mellett még aggasztóbb, hogy egyre lejjebb sodródunk, a sodródás mellett még aggasztóbb, hogy már tenni sem akarunk ellene. Persze azt is tudjuk ezért kik a felelősek, de már a gyűlölködésben sincs annyi energia, hogy az új utakra vigyen bennünket.

Szólj hozzá!