Pillangószív – Emberek és esetek; Győzzön Pécs!

A szeptember is stabilan a pillangószív élmezőnyben talált, e percben második a versenyhonlapom és harmadik ez a blog. Oly’ sokszor elmondtam már, ezt kitűnő eredménynek tartom egy “partizántól”.
Hanem az emberek és a velük történő események…

E-mailban gratulált W. L., egy pécsi “konkurens” cég vezetője. Nem véletlen az idézőjel, hiszen Laciról inkább mondja az ember, hogy PÁLYATÁRS, mintsem azt, hogy konkurens. És tudom, épp’ olyan őrültje a munkájának, mint jómagam. Szóval jólesett. Hívott is telefonon, ám éppen “házon kívül” voltam.
Namindegy, valahol egyszer majd iszunk egy pohár valamit.
Persze az e-mailben azt is írta, ő is beszáll pillangózni, tehát jó lesz ha vigyázok :-). Erre azt válaszoltam: nem bánom, a lényeg az – győzzön Pécs!

Nand-nak pedig köszönettel tartozom. Másodszor kértem rövid időn belül korrekcióra a blog.lap.hu-n, amelynek ő a gazdája, és szó nélkül, azonnal megtette, mint bármikor korábban is. Pedig nem nála blogolok, a blogol.hu-n, amely szintén az övé. Van betyárbecsület is lám a világon…

Hanem ahogy néztem a lap.hu-t, majd’ leesett az állam…
Néhány hónappal ezelőtt, a blogsuli kettőt kitettem egy blogomba vitaanyagnak, jött is rá vélemény rendesen, s az egyik bájos hozzászóló mindenbe belekötött, látnivaló volt, hogy mi a célja. Egyebek mellett a szememre vetette, mi a francnak ajánlom én a blog.lap.hu-t, amikor az ilyenmegolyan meg mittudoménmi. Hanem amit ő mond, azokat az isteneket kéne ajánlanom. (Nade ugye, amilyen fajankó vagyok, szeretem magam kiválasztani – Istenek helyett – a partnereimet.)
Na, szóval az akkori nagyszájú, önkéntes kioktatóm blogja – nicsak-nicsak, ott virít friss blogként a blog.lap.hu-n.
Amikor a “kérvényét” megírta annak a NAND-nak, akinek az oldalát akkor nyilvánosan sárba taposta, vajon mire gondolhatott?

“Pillangószív – Emberek és esetek; Győzzön Pécs!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Ejnye, hát, Ady-t is rosszul fordítjuk magyarra! Tulajdonképpen ő is azt írta, hogy pillangó szállott a vármegye házára!
    Persze lassan majd a régió házáról kell beszélnünk! 🙂
    Vagy arra meg Kósa Lajos fog rászállni, ha leszereli a pillangójáról a szárnyat? 🙂

  2. Na ebben csak az a baj, ha Te előrelépsz egyet, én kettőt lépek hátra. Na ez így nem jól van. Te viszont egyet lépsz előre, két lépéssel (vagy mittudomén) Igazán kilőhetnéd az egyik oldalad…. 🙂 Na persze ezt csak tréfának szántam…

Szólj hozzá!