Szép lesz az új esztendő is

Vendég bejegyzés Balogh Zoltántól

Barátom hetvenéves édesanyja vagy tíz napja olyan súlyos agyvérzést kapott, hogy műteni kellett. El is látták rendesen a pécsi idegklinikán. Lekerült a lélegeztető gépről, majd kikerült az intenzívről.
Ez nemcsak fizikailag jelentette, hogy az idegsebészetről a neurológiai intenzívre vitték. Ott azt mondták a barátomnak, hogy írasson tápszert a mamának a körzeti orvosnál, a kórháznak erre nem telik. A körzeti orvos széttárta a kezét: amíg a beteg a kórházban van, nem írhat föl ilyesmit.

Aztán – mielőtt egy doki közölte barátommal, hogy az édesanyja menthetetlen – a mamát kirakták a folyosóra, kellett másnak a hely a kórteremben.
Majd a folyosó is szűk lett:
– A beteget el kell szállítani Szigetvárra, hiszen maguk odatartoznak! – szólt a verdikt.
A mamát, orrában szondával, beültették délben egy betegszállítóba, irány Szigetvár! De előtte még megnézették vele Harkányt, Siklóst, Sellyét.
A mama most már Szigetváron van.
Beszélni ugyan nem tud, de ért mindent.
Nem tudom eldönteni, hogy jó-e neki ez az állapot, vagy sem.

Utóirat: e blog jegyzője a minap megrótt, mert állítólag túl rövidre sikerült egy dolgozatom. Nem is közölte.
Ez úton hívom fel „mindenki” szíves figyelmét Örkény egyik Egypercesére, ami egyben a fenti történet tanulságául, illetve a jövőnkre nézve is mértékként szolgálhat. A címe: Pecsét. Ez egy körpecsét, amiben a felirat a következő: Egye meg a fene az egészet!

Örkény Bélyegző


Ennél már csak az Üres lap a jobb.

***

A kép forrása: http://multiplika2000.wordpress.com/2009/04/23/orkeny-istvan-pecsetje/

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Szép lesz az új esztendő is” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Zoli!
    Nagy örömmel tettem be írásod, mint mindig, amikor megtisztelsz azzal, hogy elküldöd nekem, ha írsz valami blogba valót.
    Az az egyetlen kivétel, amelyet szóba hozol, nem a rövidség okán történt – legfeljebb vagy én fejeztem ki rosszul magam, vagy te emlékszel tévesen.
    Einsteinnel sem az a „baj”, hogy rövid az e=mc2 képlete, hanem az, hogy a fénysebességnél már mértek gyorsabb részecskéket is 🙂
    Annál az írásodnál az volt a problémám, hogy általában nem elég leírni, hogy mondjuk a kormány hülye (mégha esetleg igaz is), hanem valamiféle indokát is kell adnunk a kijelentésnek.
    Írásodat ezért tartottam „rövidnek” – vagyis mert primer közlés volt háttér nélkül.
    De nem szeretném, ha az utókor elmarasztalna engem, mint aki üldözte a rövid írásműveket, s így most pótlom írásod közlését 🙂

    Trágya

    A nyolcvanas évek elején kitalálta valaki a trágyázás új módját. Nem kell összejárni a földet, elég felhalmozni a trágyát, távolság és tömeg és terület függvényében. A kupacokat fel kell robbantani, a számítások szerint a trágya beterít mindent. Mindez, persze, felsőbb jóváhagyással.

    A robbantás másnapján arra jártam. A kísérleti mezőn volt pár kráter, a föld, ezen túl, pucéran maradt, az utat viszont, több száz méter hosszan, beterítette a marhaszar.

    Kérdezem: miért lehet, hogy alig győzök ma is manőverezni?

  2. Kedves Laci,
    Köszönöm, hogy megvilágosodhattam! Nem akarok itten műfajelméleti kérdésekről polemizálni, főleg nem Veled!:)
    Inkább idézek egy klasszikust, Karinthyt, neki is az egyik Kínai versét:

    V í m m j
    e r o e u
    r o s r t
    s k t t o
    e t
    t d a e t
    e b s
    b z v
    a e a
    h m l
    a b a
    g e m
    y i
    o
    m

  3. Tényleg nehéz évünk lesz! A helyzetet bonyolítja, hogy mindeközben az orvosok és a nővérek is túlterheltek, kevés a pénz stb. Mai problémáink annyira komplexek, hogy azok Budapestről érkező könnyed észosztással nem oldhatók meg. Arra pedig, hogy a különböző érdekeltek összefogjanak nem sok esélyt látok. Inkább annak látom esélyét, hogy hibázókat, bűnözőket keresnek, akiket majd jól pellengére lehet állítani és börtönbe küldeni. No ezért lesz nehéz évünk!!!

  4. Igazad van, a pellengérre most nagy a kormányzati igény – a válságszakmák most, ha ügyesek, átállnak a pellengérgyártásra!
    Igaz, exportra ebből aligha termelhetünk.
    Pedig micsoda pellengérneveket lehetne jó pénzért kitalálni (v.ö. kormányközeli marketing):
    Barosso pellengér, IMF pellengér, Amerika pellengér stb.

Szólj hozzá!