Való Világ – tudósítás egy párhuzamos világból

80-as IQ és a politikai pálya

Kalamajka földjén a negyedik valóságshow, a Való Világ indította el a politikai lavinát. Pedig minden olyan simának tűnt. A győztes, bizonyos Alendosz, meghazudtolva a 80-as IQ-ját, peckesen lépkedett elő a villából, éljenzők sokasága között, mosolyogva járta be a rövidke diadalutat a stúdióig, ahová belépve meglendítette a karját, ökölbe szorított kezét 45 fokos szögben emelve az ég felé. Aztán integetett.
Hatalmas ovációval fogadta a győztest a nép, a sms-ezők lelkesedésükben nem tudták abbahagyni az sms-sek küldözgetését, pedig a technikusok már nem is számolták azokat, hiszen ők is ott tolongtak a stúdióban, tapsoltak és rekedtre üvöltötték magukat – Alendosz, Alendosz – harsogták bőszen a többiekkel.

– Rejtély ez a pasi! – közölte csillogó szemekkel a villa pszichológusa a kirendelt mentőtisztnek, aki szintén véresre tapsolta már a tenyerét, aki mit sem törődött a bokaficamossal, aki elesett a szörnyű tumultusban, s aki aznapra már lemondhatott az élvezetről, hogy megérintse Alendosz micsodáját, szóval azt, ami lázban tartotta hónapok óta az országot, vagy legalább a vállát vagy valamilyét, ehelyett ott ülhetett a mentő lépcsőjén, ám mindenfajta ellátás nélkül.

Népünnepély a Való Világ villájában

A műsorvezető arról faggatta Alendoszt, hogy miképpen tudja ilyen profi módon ünnepeltetni magát, mintha mindig is siker nyalogatta volna a kezét, mintha mindig is fényárban úszó terekben kellett volna köszöntenie az őt ünneplő tömeget – Alendosz csupán annyit válaszolt az őt olyan jól jellemző félmosolyával, hogy filmekben láttam, hogyan kell ezt csinálni, de azt nem árulta el, hogy mennyire élvezi ezt a szerepet, hogy nem is akar leszokni róla, és azon lesz, hogy ez mindig is így maradjon, hogy imádják őt, hogy tapsoljanak neki, hogy a csillogó szemek fényénél megfogdoshassa a jó seggű nők hátsó fertályát, sőt mást is, mert tőle ez már természetes, mondhatni egyfajta össznépi elvárás.

Meg kell ígérni minden marhaságot

Szóval így kezdődött valahogy, s Kalamajka népe teljesen természetesnek gondolta, hogy a következő választáson Alendosz is elindult, a győző, aki jellegzetes mosolyával, a Mindig, minden körülmények között szlogennel győzelemre vitte a pártját, s Olivér, a szóvívője ugyanúgy berúgott, mint a vezére, s 45 fokos szögben felemelt ökle mögül minden marhaságot megígért a győzelem éjjelén tartott nemzetközi sajtótájékoztatón – Alendosz nevében.

Ám mint később kiderült – ez volt a bajokból a legkevesebb!
***
Hasonló téma:

Média: hazugság és őszinteség a tv-ben

Való Világ: Szandika és Béci párbaj előzetes a fodrászatból

Közmunka a forradalomban

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!