Örömömre ma is adódott ingyenes bemutató program, miképpen a múlt héten is. Egy héttel ezelőtt az átadás előtt álló Zsolnay-negyed hamarosan zárttá váló, egyetemi kezelésbe kerülő részeivel ismerkedhettek a pécsi polgárok, ma pedig a Kulturális Örökség Napjai keretében, egyebek mellett, a Zsolnay-mauzóleum vált ingyenesen felkereshetővé.
A ma a pécsi idegenforgalom zászlóshajójaként működő Zsolnay-negyedben 1900-ban elindított építkezést az 1913-as átadás, majd évtizedek múltán a romlás követte.
Mígnem a 2010-es évhez kapcsolódóan, amikor (Essen és Isztambul mellett) Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa a gyönyörű építmény felújításáig is eljutottunk. (Késve persze, 2011-ben.)
Itt minden Zsolnay. A szellemiség is?
A mauzóleum bejáratától mintegy 50 méterre felirat hirdeti: Zsolnay márkabolt.
Ám hiába térnénk be, vasárnap lévén zárva van – vagyis a különböző részegységek élik a külön megszokott életüket…
Ha épeszű volna az irányítás, akkor egy olyan napon, amikor százakat csábítanak a Zsolnay-birodalomba, lemondva a bevételekről és keményen költve a reklámra-propagandára, szóval ha épkézláb volna az irányítás, akkor nyitva volna a bolt, sőt uram bocsá’ apróbb kínálati tárgyakat kivinnének a bejárathoz is, hadd vásárolhasson a nép.
De minálunk, Pécsett ez nem így van, úgy fest, a gőgös pannon ember nem süllyed le az üzlet mocskos világába, a milliárdos pályázati pénzek mellett a fillérek nem számítanak.
Értetlenül állok a márkabolt előtt, ahol az udvaron a portás az autóját csiszikolja és eszembe jut, hogy idén, pénz híján nem lesz CinePécs nemzetközi filmfesztivál, eszembe jut, hogy a Jelenkor, a patinás irodalmi lap, amelynek számtalan számát Csorba Győző vagy Eszterházy Péter neve fémjelezte, most könyöradományokat gyűjt. Hogy ne hulljon végleg porba, hogy megjelenhessen az októberi szám…
Értetlenül állok és eszembe jut a Dunántúli Napló szombati száma, amelyben a tizenhét százalékos idegenforgalmi visszaesésről esik szó, amely mintha természeti csapásként érkezett volna a Mecsek lábához. Szorgalmas szakemberek taglalják, hogy a nemzetközi helyzet mennyiben bonyolódott, hogy így meg úgy, meg persze a víz, meg a mittudoménmi…
Ezt olvasom idétlen idők óta, a sok zseni évente arcomba köpi a szót – miközben évek óta dühöngök a tehetségtelenségükön, a mindegy-melyik-párt-által-kinevezett ezernyi megbecsült tótumfaktum hülyeségén, de az még sohasem került szóba, hogy mennyire tehetségtelenek a kinevezettek és a kinevezők!
***
Kapcsolódó írások:
- Google keresési trendek a pécsi Tudásközpontban
- Már megint lehagyjuk a Nyugatot, sőt Pécs már le is hagyta
- Nyílt levél Szász Andreának, EKF, Pécs
- Szinergia vizsgálat SEM és SEO eszközökkel
- A pécsi lakatfal és a virtuális tér
- Zsolnay-negyed: nyílt nap Pécsett
- A kereső ember
GYIK:
Milyen események zajlanak a Zsolnay-negyedben?
Hogyan alakult a Zsolnay-negyed története az évek során?
Milyen problémák állnak a pécsi idegenforgalom mögött?
Milyen kulturális események maradnak el Pécsett?
Milyen hatással van a tehetségtelenség a helyi irányításra?
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió
Barátom nekem olybá tűnik, hogy felkent és ünnepelt hőseink, média sztárjaink már vannak, de a hétköznapi hősök mintha kevesebben lennének. Azokra a kisemberekre gondolok akik a saját területükön a legjobbra, a figyelmességre, ez egyediségre törekszenek, akik a legapróbb részletekre is tudnak figyelni. Például arra a pénztárosra, aki ha véletlenül többet ad a vendég, akkor azt észreveszi és visszaadja, olyan pincérre aki tudja mit szeretek és ha beülök a törzshelyemre kérdezés nélkül is tudja pontosan mit innék. arra a takarítónőre akik gyorsan felmos, mielőtt a beteghez látogatók jönnek, stb. Ezek az emberek tudnák szebbé tenni a napjainkat. Miért van olyan kevés belőlük?
Minden szava igaz! Én is hasonlókon bosszankodom már pár éve – de én egy civil (városgazdász) vagyok, az én tudásom a kutyának nem kell ebben az országban, mert a nagy okosok mindent jobban tudnak – itt az eredménye: kicsiben és nagyban.
Kedves Éva!
Ma Magyarországon az a fő kérdés a politika szerint, hogy ki mennyire tudja, akarja segíteni az adott párt hatalmi törekvéseit.
A magyar „nagyvárosok” is ilyen alapon működnek, és éppen ezért az a kérdés, hogy egy civil városgazdásznak van-e helye ebben a struktúrában!?
És lássuk be, hogy nincs!
Nincs, mert a civil városgazdász gondolatvilágában nem a pártszékházak fényessége a központi elem, hanem az élhető, zöld, lassított tempójú város, ahol a lakosságot nem bevonják a városról való gondolkozásba, hanem vele együtt gondolkoznak, mert a városvezetés is a lakosság egy része, azon része, amelyik szolgálja tudásával a többieket, s nem hatalmasságnak és hatalmaskodónak választották meg, se nem tévedhetetlen bölcsnek, aki csak az elmúlt négy év gyalázására képes (már ha nem éppen ők voltak „hatalmon”, ((vagyis inkább „szolgálaton”, de ezt úgysem értenék, mármint a szolgálat szót, ezért nem is folytatom)).
A fenti struktúrát jól példázza, hogy „mű-civilek” emelkednek a városvezetés, sőt a parlament magasába, vagyis párthű mű-civilek jelentik ma a civilt.
Attól tartok, a te gondolkozásod sem olyan, hogy aki tőlem x irányban áll (politikai értelemben), az mind gazember, aki pedig y irányban, az csupa becsületes, derék hazafi, sőt zseni is egy kicsit.
Sőt tudom, hogy ennél sokkal rétegeltebben látod a világot – ami mindjárt magyarázat arra, megint, miért is lóg ki a civil városgazdász a magyar struktúrából.