2017. december, Garé: Szennyezett föld
A kilencvenes évek elején a Budapesti Vegyiművek veszélyes hulladékokat tároló Garé melletti telephelye környezetvédelmi katasztrófával fenyegetett. Nem gyorsan ugyan, de – egy helyben felépítendő ártalmatlanító égetőmű helyett – a hatvanháromezer veszélyes hulladékot tartalmazó hordót hazai és külföldi égetőművekbe szállították. Ám a szennyezett föld ott maradt.
Most, 2017 decemberében per folyik annak érdekében, hogy megtudhassa a közvélemény: mennyi és milyen mértékben szennyezett föld rejlik Garé térségében.
2015. május: méreg Budapest szívében
Meglepve hallgatom, olvasom, nézem a híreket, melyek szerint Budapest szívében, a BVM, vagyis a Budapesti Vegyiművek irdatlan mennyiségű mérgező anyagot tárol, veszélyeztetve a főváros lakosságának egészségét, életét.
Arra gondolok, hogy ez a szerencsétlen belmagyar vegyi háború a büdös életben nem fog véget érni… A vita az egészségügyi határértékekről, a veszélyesség tényéről-fokáról, a felelősség kérdéséről veszettül ismerős! Mintha visszautaznánk az időben, bár a helyszínen változtatnánk kicsit, vagyis a dél-baranyai Garéban landolnánk Budapest helyett.
Valamikor a 90-es években eléggé mélyre ástam magam a témában, képes beszámolót készítettem a Mecsek TV számára, aztán az ÉS-ben is megírtam tapasztalataimat a Budapesti Vegyiművek garéi tározójában felhalmozott, mérgező klór-benzol származékot tartalmazó, hatvanháromezer hordóról (Valahogy túlélni, 1993. április 30.).
Nemzeti környezetvédelem?
A környezeti felelőtlenség már a BVM születésekor megmutatkozott. Hitelesnek tudott forrás szerint a gyomirtó gyártás után megmaradó veszélyes hulladékot eleinte egész egyszerűen a Fekete-tengerbe süllyesztették. (> Vegyipari folyékony hulladékok)
Persze fentebb nem véletlenül jutott eszembe a vegyi háború kifejezés. Az említett ÉS riportban Lovasher János, az akkori garéi polgármester egyebek mellett ezt mondta:
“Egyébként a hadianyagügyről külön beszéltem a BVM igazgatójával. Lehet, hogy a vegyiművek gyártott hadi célú anyagokat, de azoknak legfeljebb csak a maradványa került ide, abból is esetleg a klórozott szénhidrogén.”
Ez a gondolatmenet magyarul annyit tesz: igen, Magyarország gyártott vegyifegyvereket, s a gyártásból visszamaradó veszélyes anyagok itt szennyezik a földet és a vizeket. Ha hatásvadász akarnék lenni, most megkérdezném: vajon ebből az anyagból mennyi van most Budapesten?
De ez a kérdés nem visz minket sehová. Mert nem az a kérdés, hogy miből maradt hátra a mindenféle életre veszélyes és káros anyag, hanem hogy mit kezdünk vele.
Égetőmű terve
A kilencvenes években felmerült, hogy Garéban égetőművet kellene építeni és ehhez “összeálltak” a magyar vegyipar nagyjai. Ám olyan mérhetetlen erejű ellenállás bontakozott ki a térségben az égetőmű felépítése ellen, hogy annak megvalósítása elmaradt. Ehelyett évekkel később német, osztrák és az ország más táján működő magyar égetőművekben semmisült meg a garéi matéria.
Ez persze számos tanulságot rejt magában.
Egyfelől világossá vált, hogy az ipari társadalom által termelt anyagoknak csak élvezői-fogyasztói vannak Magyarországon, ám a gyártásuk során keletkező veszélyes hulladékoknak a megsemmisítését senki sem vállalja föl.
Így viszont nem lehet működőképes egy társadalom.
Fejre állt világ
A hulladékok, a veszélyes anyagok megsemmisítésére, mint gazdasági tevékenységre, mint profittermelő tevékenységre is gondolhatunk. Vajon a német és osztrák polgár miért viselte el a magyar veszélyes anyagok ottani megsemmisítését?
Haszonelvűség és a megsemmisítő üzem iránti (szigorúan ellenőrzött) bizalom nálunk miért nem épülhet ki?
Különös szeszélye a sorsnak, hogy a garéi égetőmű ellen még a villányi szőlősgazdák képviselője is fölszólalt, mondván, veszélyezteti a villányi borvidék életképességét, a borturizmust, a világhírű bor eladhatóságát. (Volt, aki megjegyezte: még a végén a szabolcsi almáskerteket is Garétól fogják védelmezni). Ám visszatérve Villányhoz, mintha ugyanaz a bortermelő család ma kevésbé lenne érzékeny a környezetvédelemre: a hasonló távolságra tervezett atomtemető náluk nem üti át az ingerküszöböt! Mondhatnánk, a politikai hovatartozás környezetvédelmi érzékenységet meghatározó tényező.
Ami Baranyát illeti – kemény ellenálló. Győzött Garé, győzött a katonai lokátor ügyében is. Ezek olyan támaszt nyújtanak a tervezett atomtemető elleni fellépéshez, amely ismét az ellenállás győzelmét vetíti előre.
Budapesten pedig elgondolkozhat a nép: mennyit is ér az ő életük?
*********
Korábban a NATO lokátor témájában írtam:
