Krasznai Tünde, a pornó és az álszent társadalom

10 éve történt: botrány Krasznai körül – visszaemlékező

Krasznai Tündével kapcsolatban elszabadult a pokol.
Nem másutt, mint egy gyökeréig álszent társadalomban, Magyarországon.
A Parlamentbe nem hívták meg a többi X-faktoros versenyzővel együtt, mert korábbi „felnőtt filmes” szereplései – az indoklás szerint – nem teszik lehetővé, hogy példaképpé váljon a gyerekek előtt.
Miért is ne mondanám el minderről a véleményemet?

Olvass tovább

Célszerű-e magyarnak mondanunk egy árut Európában?

A bejegyzés eredetileg 2011-ben íródott, ám most, az Unió által visszatartott euró-milliárdok és az Erasmus+ befagyasztása idején újra aktuálissá vált a kérdés. Célszerű-e magyarnak mondanunk árut, szolgáltatást a piacokon?

***

Amikor már odáig jutunk, hogy az európai lapok  „büdös kis ország” megjelöléssel illetik Magyarországot, amikor ősemberként rajzolják le (az EU-palotába asszonyát hajánál fogva cibáló) magyart, akkor vajon célszerű-e magyarnak mondanunk egy árut Európában?

Olvass tovább

Kormánypárti pendrive, ahogy az a Puskás Akadémiánál működik

Kormánypárti pendrive
Kormánypárti pendrive háttérrel

A kormánypárti pendrive teljesen úgy néz ki, mint egy normális másik. Ha rá van írva, hogy tartalma felcsúti TAO pénzek, akkor a kormánypárti pendrive a normálistól teljesen elütő tulajdonságokat vesz fel.

Közpénz-e a közpénz?

Olvasom a hírt, az újonnan kinevezett végrehajtó a régitől megkapta a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO pénzeinek felhasználását dokumentáló pendrive-ot.
A bíróság már 2017 végén elrendelte a felcsúti TAO pénzek felhasználásáról szóló dokumentumok kiadását, elvégre közpénzek felhasználásáról van szó.

Ezek az adatok állandóan úton voltak valakitől valakiig, soha nem lehetett elérni őket, nem lehetett belepillantani, hogy hová is bújtak azok a 25 milliárd magyar forintok, melyeket kilenc év alatt juttattak a miniszterelnök úr kedvenc egyesületéhez.

Felcsúton persze másképpen igazodnak a törvényekhez

Felcsúton persze másképpen igazodnak a törvényekhez, mint másutt, eszük ágában sem volt kiadni az adatokat, végrehajtót kellett hívni. Csakhogy másfél évig így sem lehetett bepillantást nyerni az iratokba.
Most új végrehajtó kezébe került az ügy, akinek a számára kiderült, a kapott pendrive, amin az adatok voltak elvileg megörökítve – kinyithatatlan.
Lám-lám, ilyen a kormánypárti pendrive.

A győri „kormánypárti pendrive”

Győrben is szükség lett volna a Borkai-féle ügyek egyikében, a jó barát ügyvéd úrnál elhelyezett dokumentumok némelyikére, de ott is felütötte fejét a „kormánypárti pendrive”-szindróma. Vagyis a pincében beázás folytán megsemmisültek a keresett iratok.

Nagyon kéne már ebbe az országba egy normálisan működő pendrive!

***
Témánkba vág:

A nemzeti burzsoázia alulnézetből

A foci, mint gerillamarketing a vezér oldalán

Blogvilág: Index, Blog hu

A Fodor Ibolya dráma

A Böszörményi ítéletről

Borkai-ügy – Győrben kifogták a szelet a vitorlából?

Győr: öt év polgármesterség?

Elvileg öt év polgármesterség következik Győrben.
Borkai kilépett a Fideszből (mert szépen megkérték) és szerinte most öt évig független polgármesterként fog fungálni.
Nem tartom valószínűnek, hogy ez tényleg egy sima polgármesteri időszak lesz, mindenféle hatósági vizsgálatok, újabb- és újabb mozaikdarabkák felbukkanása mellett – látva a már most útjára engedett feljelentések számát.

Olvass tovább

A nemzeti burzsoázia alulnézetből

Mészárosok, Tiborczok, Csányik, Borkaik

Kis kurvák, hírneves ribancok
hada ropja, adja a flancot.
Közöttük riszál – farát rázva –
a ránk maradt sok méltósága,
kik múltjukért már nem ugatnak:
nőket találnak új uraknak:
s tanítják őket – ez a rendje –
úri-murira, etikettre.

S.Z.

Most pár perc erejéig ne a szex, ne a narkó oldaláról közelítsünk, hanem pillantsunk a napsütötte Adria ragyogó habjain úszó yachtok fényesre nyalt – hmmm – fedélzetén a nemzeti burzsoázia, a NER eszmeiségére.

Eszerint nemzeti tőkés osztályt kell teremteni, mert az fogja szolgálni a haza üdvét.
És valóban létrejött ez a magyar burzsoázia, szépen alárendelve az első számú vezetőnek, annak politikai céljait szolgálva.
Ez a csere lényege: a Mészárosok, a Tiborczok, a Csányik, a Borkaik és a többiek olyan kiskirályságokat hozhatnak létre a politikai hatalom kiszolgálásának fejében, amelyek anyagi gyarapodásának tempója – zömmel közpénzen – meghaladja a világ vezető cégeinek gazdagodását.
Most tekintsünk el ennek az elitnek ama tetteitől, amelyek csupán a bulvárban, a csámcsogások szintjén kerülnek „feldolgozásra”. Tehát ne beszéljünk arról, hogy minden nőnek jár a gyémánt, ne irigyeljük, hogy még a macskájuk is magángépen repül Amerikába, és a helikopteres repülésekről, a magánrepülőkről se ejtsünk szót.

Szervusz elnök úr, jelenthetek?

Hanem, arról beszéljünk, ahogy a politika és a kiskirályok hatalma összefonódik, ahogy a pénz átszövi a politika irányítását is.
Emlékezzünk csak arra, amikor hangfelvétel bizonyította, hogy egy egykori titkosszolgálati emberekből álló cég Csányitól várta a megerősítést, hogy gyűjtsenek-e adatokat Dávid Ibolyáról, az MDF elnökéről!
A hangfelvételek alapján tudjuk, Csányi nem azt felelte, hogy azonnal álljanak ezzel le, mert mindez sérti a magyar demokráciát, hogy ő pénzemberként távol tartja magát a politika befolyásolásától, hanem olyanokat mondott: „Ühüm, ühüm.” Továbbá: „átgondolom még…”.

KESMA – és holnap?

Ejtsünk szót a KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) létrehozásáról, amellyel a pénzemberek összedobták Orbánnak a média jelentős részét.
(Tudom, az csak apróság a sajtószabadság vidékén, de ugyanez a KESMA korlátozta és választások idejére hallgattatta el az Index címlapján a blogokat is. De blogot is íróként aligha vethető a szememre, ha ez ellen tiltakozom, hiszen ez is gátolja a társadalmi kontrollt!)

A mesterségesen létrehozott pénzes osztály Tiborcz fényes, Brüsszelig látszó példája után most újra megmutatta működésének rendjét, egy város elfoglalásának menetét, az ország kaszinóinak megszerzését, az európai és a magyar emberek adóforintjai elrablásának módszereit.

Kormánypárti pendrive

Borkai-ügy

Blogvilág: Index, Blog hu

Ciki van

A Fodor Ibolya dráma

A Böszörményi ítéletről

Az Invitel holtaknak is számláz, és szívesen áll rendelkezésükre

Nyílt levél Szász Andreának, EKF, Pécs

Horn Gábor és Kóka János az államférfivé válás útján

Ha ellopják a mobilod és az irataid

Sajnálatos módon saját tapasztalatom alapján írom e sorokat.

Lopás és adatlopás
Lopás és adatlopás

Történt egy közeli napon, hogy az autómból, amelytől kb. 15 méter és két perc választott el, továbbá a becsukott, de nem bezárt ajtók, a táskámból kiemelték a tárcám – pénzzel, bankkártyával, iratokkal – és a mobiltelefonomnak is lába kélt.

Nem a lopás körülményeiről akarnék beszélni – vagy őrült bátor volt a tolvaj vagy szakavatott, gyakorlott gazember – ez tulajdonképpen mindegy is.
Hanem nézzük a teendőket, ha már hűlt helyét találjuk a dolgainknak.

Olvass tovább

Macska a Googlenak

Macska, amely akár Vajna Timeáé is lehetne
Macska a repülőgépen

Két internet?

Már említettem korábban, az embernek az a benyomása, nem egy, hanem legalább két internet létezik. E benyomás szerint az egyiket a Google, a másikat a Facebook kezeli és irányítja.
Hogy konkrét legyek: ha bejegyzést teszek a Facebookra, ahonnan a Google robotjai ki vannak tiltva, azt a bejegyzést a keresőből nem lehet megismerni és elérni.

Így a macskás bejegyzésemet se, pedig volna rá tömeges igény, hiszen újabban magyar állampolgárok különgépen viszik beteg macskáikat gyógykezelés céljából az Egyesült Államokba.
Azt az értékes információhalmazt, amit a macskautaztatás szabályaiból állítottam össze, Vajna Tímea asszonyság tapasztalatait is felhasználva, most a Googleból tájékozódók számára is elérhetővé teszem. Íme:

Szabályok, melyeket érdemes betartanunk, ha a macskánkat különrepülővel visszük Amerikába állatorvoshoz

  1. Ön gondos állattartó, ha elfoglaltságai ellenére gondoskodik cirmijéről. Ám arról ne feledkezzék meg, hogy macskaeledelt is vigyen magával, ne csak a ruhatárát.

  2. Le- és felszálláskor ne csak önmagát, hanem a macskáját is kösse be a cicaövvel.

  3. A macska írtózik a víztől, így az óceán fölött húzza le az ablakredőnyöket, ne hozza rá a szívbajt az amúgy is beteg állatra.

  4. Vigyen magával alkoholt, hányinger elleni gyógyszert, hozza magát formába, lássa az a macska, hogy Ön élvezi az utat – így talán ő is élvezni fogja.

  5. Ha a személyzet megjegyzést tenne az Ön kedvencére (pl. rühes macskának nevezné) bocsássa el a vétkeseket és ne írjon nekik ajánló levelet a gyöngy betűível.

  6. Az utazás költségeivel ne foglalkozzon, azt fizeti a bőkezű magyar nép. A rühes macskájáét is!

Hol kezdődik a mi pénzünk?

Vajna Tímea asszonyság facebook bejegyzésben dicsekedett az amerikai repülős macska-kirándulással, majd a felháborodást követően letörölte a bejegyzését és kioktatta a népet. Az ő férje nemzetközileg elismert filmszakember, onnan a pénz, s lám, a méltatlankodók milyen irigy, rosszindulatú emberek.

Vajna Tímea nagyasszony, aki szerint minden nőnek két marokkal jár a gyémánt, nem tudja, hogy Vajna urat Orbán kitüntetett oligarchájaként is megismertük. Ebben a minőségében számolatlanul nyeri a közpénzt. Rá különleges szabályok vonatkoznak, nem olyanok, mint a sarki fűszeresre. Az ő nyerőgépei nincsenek bekötve a NAV nevű helyre, amelyről Timike bizonyára még nem is hallott.

A gyémántos-fánkos nagyasszony nem is sejti, hogy Marie Antoinette reinkarnációjaként tartja őt számon a köznép. Ó az, aki a párizsiak éhezéséről hallva – a fáma szerint – egykoron így méltatlankodott: „Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot!”

A kutyafáját a macskájának!

***

Hát még ilyet:

Karcsika a televízióban

A siker a lábak között dől el

Alföldi és a cenzúra avagy kőfaragók és balett-táncosok

Lehet-e egy alkalmatlan ember intézményvezető?

Gerillamarketing akció: buborékokkal az önkény ellen a pécsi Kodály Központnál
Gerillamarketing: buborékokkal az önkény ellen a pécsi Kodály Központnál

Hiszi a piszi! – mondhatnám olvasva a 24.hu-n a Vincze Balázs direktorral készült interjúban az eredetileg balett-táncos cenzor szövegét.
Az előzmény közismert: a pécsi Kodály Központba meghirdetett Igenis, miniszterelnök úr! c. darabra már megkezdődött a jegyek árusítása, amikor is Vincze, mint egy Rejtő-hős, vagyis kőfaragó és balett-táncos, ezúttal a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, színi direktor, indoklás nélkül letiltotta a darabot.
Ember nem volt, aki ne tudta volna, hogy ez Alföldi Róbert miatt történt, aki egyik szereplője a darabnak.

Vincze, ahogy az egy kőfaragó és balett-táncoshoz illik is, kijelenti, hogy az nem cenzúra volt, és azért nem indokolt, mert „bármit mondok, ebben a hisztérikus politikai közegben mindig lesz, aki beleköt.”
A mi kőfaragónk és balett-táncosunk nem látja át, hogy éppen az ilyen döntések teszik hisztérikussá a politikai, sőt a teljes társadalmi közeget, a művészeti életet is beleértve.
Tulajdonképpen nincs is igazán kedvem tételenként rávilágítani arra, hogy ez az ember sajnálatos módon hülyeségeket beszél és teljességgel alkalmatlan egy kulturális intézmény vezetésére, egész egyszerűen annyi idióta ellentmondás van a szövegében.

Olvass tovább

A kátyú-ügy tanulsága

Ha mese volna, a kátyú sárkányokat nyelhetne el

Pécsi kátyú

Hol volt, hol nem volt, a Mecseken innen, a Szársomlyón túl, azaz Pécs városában, hogy e sorok írója nagyot döccent az autójával.
E sorok írója elgondolkozott a szerencséjén, mely szerint se a gépjárművének, se neki nem esett baja, sőt azon a szerencsén is elmorfondírozott, hogy ha esett volna, akkor közel volna a segítség, hiszen éppen az orvostudományi egyetem előtt tátong a döccenést okozó kátyú.

Mire gondol a Mecseken innen a legkisebb fiú?

E sorok írója arra gondolt, hogy lábsérülés esetén a kátyútól könnyű volna bebicegni az épületbe és segítséget kérni az ápoláshoz. Ám mondjuk egy motoros akkorát is eshetne, hogy eltörik mindkét lába, s akkor jajongva meg kellene várnia, hogy a migránsnak nézett, kendős orvostanhallgató lányoknak, akik a mesés Kelet leendő orvosai lesznek, befejeződik az órája és kiáramlanak az utcára a kapun.
E sorok írója arra a merész elhatározásra jutott, hogy a kátyút elnevezi a város egyik jeles politikusáról, nevezetesen Csizi Péterről, és minderről tájékoztatja a facebookon keresztül a város polgárait.
S lőn:

Alig került fel a bejegyzés a világhálóra, a kátyút befoltozták!

E sorok írója arra a következtetésre jutott, hogy érdemes problémákat elnevezni hivatalban lévő közszolgákról, mert ezáltal láthatóan sokkal gyorsabban oldódnak meg a problémák!
Éppen ezért – vérszemet kapva – a MOL-benzinkúttól a Szlívenig tartó útszakaszt Csizi Péter Sugárútnak keresztelem el. Ez az útszakasz jelenleg borzalmas állapotban van, de remélem, hogy az elnevezés hatására hamarosan járhatóvá válik.

Utólagos közbevetés 2022 őszén

A „sugárút” állaga 2018 tavasza óta nem változott. Akkor most minek nevezzelek? Mellár-Péterffy sugárútnak?

Ha ez a kísérlet is sikerrel jár, akkor a Csizi-Páva közvilágítás elnevezés következik.
Egyéb pécsi javaslatok? – szívesen fogadom őket.
Más magyar városok pedig szintén próbálják ki ezt a Pécsett bevált receptet! Legyenek szépek, jól élhetőek a településeink, és adjuk meg a lehetőséget a közszolgáltatások felelőseinek, hogy pontosan, precízen végezhessék a feladatukat. Bizonyára örülni fognak 🙂

***

Na de mi van, ha az autóval történik valami. A futóművel teszem azt?
Akkor itt egy praktikus tanács a linken, ha a kátyú mégis bajt okozna:

Futómű beállítás Pécs

Még Pécs:

Keresőoptimalizálás Pécs
Szállás Pécs

A reklám beazonosítja a céget

H&M botrány reklám
A H&M félresikerült reklámja: A legmenőbb majom a dzsungelben

A cég reklámja azonossá teszi a céget a reklám tartalmával. Ha nem így lenne, akkor a Dél-afrikai Köztársaságban, Johannesburgban nem verték volna szét a fentebb mutatott reklám miatt a H&M üzleteit.

De mit tesz Isten, szétverték!

Burkolt és nyílt rasszizmus

Az eset számtalan tanulságot rejt magában. Egészen világossá teszi, hogy az elvont értelemben vett fejlett Észak rettenetesen öntelt, önhitt magatartásokat is szül. A svédek, a cég tulajdonosai, ugyanazt a lesajnálást produkálták, mint a minap az Egyesült Államok elnöke tette, amikor kijelentette, hogy nem szívesen lát bevándorlókat a „pöcegödör országokból”.
Trump a latinokra és szintén a fekete országok lakóira gondolt.

Egyfelől azt látjuk, hogy számos szervezet politikailag korrekt magatartást közvetít. És itt nem csak az ENSZ-re gondolok, hanem például a labdarúgás nemzetközi szervezeteire is, amelyek még a képernyőket is teleszórják rasszizmus ellenes sztárparádé reklámmal.
Másfelől viszont itt az a nyomorult gőg, amely a lelátókon huhogással, banán bedobálásával fejezi ki primitívségét. Valamint itt van a magas politika szintjére emelt gőg is, sőt a nagyvállalati szintről bombaként ledobott lenézés is.

A hófehér bőr se véd meg a nagyvállalatoktól

Ám aligha gondolhatjuk komolyan, hogy a giga-vállalati szféra lesajnálása csupán feketékre volna érvényes.
Mi is le vagyunk sajnálva, hófehér bőrű európaiak sőt Észak-Amerika lakói is. Mi más volna a dízel botrány a világ vezető autógyártói részéről, ha nem a mindenféle népség lesajnálása?!

A reklám vagy a tetten ért cselekvés azonosítja az „elkövetőt” a magatartásával.

Azt persze nem állíthatom, hogy helyén való cselekvés a johannesburgi üzletek szétverése, mint ahogy a dízel botrány élharcosának, a Volkswagen üzemeinek szétverése sem volna kedvemre való, Trump úr fenéken billentéséről már nem is beszélve.
Így hát marad a PC, vagyis a politikailag korrekt cselekvés – a tiltakozás békés formája: a bűnös vállalatok, politikusok, közszereplők bojkottja.

***

Kapcsolódó bejegyzések:

A Volkswagen botrány

A menekültek elmenekültek