A pécsi Lady Molettiben már nyár van

2021: újra igazi nyár jön a molett divatban

Nyári molett ruhák
Nyári molett ruhák

Bizonyos szempontból ez is olyan nyár lesz, mint a többi: változik a divat! Ám mégis egészen más lesz a múló, vagy legalábbis enyhülő pandémia miatt.
Újra birtokba vehetjük a strandokat, a tavakat, köztük is kiemelten a Balatont. Újra autóba szállhatunk, hogy meg se álljunk a kék Adriáig. Aki házasodni szeretne, annak is nyitva áll az élet kapuja, no és a házasságkötő termek ajtaja.
És a Lady Moletti fel is készült erre a helyzetre.

Olvass tovább

Laptop akkumulátor vásárlás, csere, töltés

Laptop akkumulátor használat

Személyi számítógép gyanánt egyre többen használnak laptopot asztali PC helyett. Ennek megvannak a pontos okai, amelyek közül az első természetesen a mobilitás, vagyis az, hogy notebook készülékünket mindenhová magunkkal vihetjük. A hátrányok legnagyobbika pedig az, hogy a laptop belső áramforrása, az akkumulátor csak néhány órán keresztül tud üzembiztos működést biztosítani, és ahol nincsen hálózati áram, amelyre a laptop töltőt rákapcsolhatnánk, ott ez gondot jelenthet.

Ezért a körültekintő laptoptulajdonos már a készülék vásárlásakor figyelmet fordít arra, hogy milyen akkut adnak a táskagéphez. Magukra adó szaküzletekben (ilyen több is akad Budapesten) mód van arra, hogy hogy a gyárilag szállított konfigurációhoz ne az eredeti áramforrást kérjük, hanem más márkájut, más kapacitásút. Jobbat, drágábbat, megbízhatóbbat. Ehhez előtte persze érdemes a szakemberek tanácsát meghallgatni. Ezt érdemes megtenni akkor is, ha akkumulátor csere esedékes a korábbi meghibásodása, elöregedése miatt.

Olvass tovább

Vasárnapi boltbezárás – ha tiltakoznak, akkor szombaton is bezárnak?

Vasárnapi nyitva tartás?

Vasárnap: bezárt üzletek
Vasárnapi zárva tartás

A vasárnapi boltbezárás ügyében megpróbáltam kitalálni, mit lép majd Orbán Viktor miniszterelnök.
Emlékezzünk csak, mit mondott a felcsúti kisvasút kapcsán: ha tiltakoznak, akkor még tovább fogjuk építeni a kisvasutat, Bicskéig sőt tovább!
Ha következetes és a vasárnapi boltbezárás elleni tiltakozáshoz is így áll hozzá, akkor most, hogy a szocialisták a kopasz-kultúra kivirágzása ellenére is kivívták a népszavazás lehetőségét, nyilván szombatra is bezáratja a boltokat.
Sőt, ha ez ellen is tiltakozna a jónép, végül nyitott üzletek nélkül marad majd a hét minden napján Magyarország.

Olvass tovább

Divatban a valódi nők

Szemben a divattal

Igazi, valódi molett nő

A világ marketing színpadán talán a Dove volt az első cég, amelyik az üde arcú, munkától nem fáradt, válogatott szépségeket a reklámjaiban lecserélte igazi, valódi nőkre!
Bátor húzás volt ez, hiszen jószerével a sztereotípia, rosszabb esetben az előítélet mozgatja a vásárló közönséget.
Babakrémet, babaarccal, lehetőleg harminc kilóra fogyasztott termettel – ez a standart, ez a divat a reklámokban, még a divat-reklámokban is.

Olvass tovább

Molett nyári viseletek a Lady Moletti kínálatában

Molett nyári divat

Dübörög a nyár! 2015 nyara igazán kitesz magáért, legalábbis ami a napsütést illeti.
És vajon a molett divat is lépést tart a forró nyárral?
Hát persze, hiszen a Lady Moletti Divatáruház Pécsett mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a friss, szezonális termékek polcra emelésének, nem sajnálva a külföldi bemutatókra való utazást sem, hogy mindig a legfrissebb, legkényelmesebb minőségi áruval kedveskedjenek vásárlóiknak, Pécs és Pécs környék erős testalkatú hölgyeinek.

Molett divat üzlet és webáruház

Olvass tovább

Pécsi szálloda ellátó webáruház

Szállodai textil: fürdőköntös

Szállodai textilt kínálnak

Újabb pécsi webáruházat mutathatunk be, szép, megújult honlapon.  Innen, az O.C. Textil webshop kínálatából szállodai ágyneműhuzat, törölköző, köntös és sok egyéb szállodai textil szerezhető be kitűnő minőségben és elérhető áron.

Mint azt egy korábbi bejegyzésben – amely pécsi webáruházakat mutatott be – már elmondtam, egy-egy webáruház esetén aligha van szerepe a helységnévnek. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hol van a lerakat, a központ, a lényeg az elérhetőségen, a kínált árú minőségén és árán van. És persze a hitelességen.

Olvass tovább

Lámpamániákusok: a Fénymánia lámpabolt

Fényes ötletek

A budapesti Fénymánia Lámpabolt nem csak azért híres, mert gazdag választékkal rendelkezik, s az asztali lámpától a csilláron át a falikarig minden megtalálható az üzletben. No, meg a honlapján, amely webáruházként is, meg a fizikailag elérhető bolt online kirakataként is funkcionál.
Nem bizony.
Hanem arról az ötletességről is megismerjük, amely a facebook oldalán lepi meg a látogatót. Ezek a fiúk-lányok – pardon kereskedő urak és hölgyek – valóságos lámpamániákusok!

Lakáskultúra, lakberendezés, lámpa hírek

Friss hírek, tapasztalatok, elképzelések, hasznos információk fogadják a látogatót. És könnyed, olykor vicces hangvétel – sőt képvétel 🙂
Íme, az egyik kedvencem:

akvárium villanylámpa
Akvárium a villanyégőben

Ez a lámpa feltétlenül érdeklődést fog teremteni a vendégkörön belül 🙂

De ez a kép azt is elárulja, hogy a lámpák fejlődése nem áll meg, s nem csak egy színdarabnak, regénynek, szobornak, versnek lehet eszmei mondanivalója, hanem egy lámpa-duettnek is.

De azért némi komolyságot is illene egy honlap ajánlóba illeszteni, ezért jöjjön a következő mondat.
A honlapon a bőséges választékot most 439 asztali lámpa, 436 fajta csillár, 947 függesztett lámpa, 958 mennyezeti lámpa fémjelzi, hogy a többit ne is soroljam.
Ez azért már egy igen rendesnek mondható webáruházi kínálat!
Győződjön meg erről Ön is:

> Budapesti lámpabolt, Fénymánia

A világítótestek és a lakáskultúra kapcsolata

A világítótestek nagyon fontos szerepet játszanak a lakáskultúrában, mivel hatással vannak a lakás hangulatára, stílusára és általában az otthoni érzetünkre. Az otthoni világításnak két fő célja van: funkcionális és dekoratív. A funkcionális világítás célja, hogy megfelelő mennyiségű fényt biztosítson az adott helyiségben, hogy könnyen láthassunk, dolgozhassunk vagy pihenhessünk. A dekoratív világítás pedig segít az otthon hangulatának, stílusának és megjelenésének kialakításában.

A világítótestek sokféle formában és stílusban elérhetők, és lehetővé teszik számunkra, hogy kreatívan kialakítsuk az otthonunkat. Az asztali lámpák, állólámpák, mennyezeti lámpák és fali lámpák az otthoni világítás leggyakoribb formái, és mindegyiküknek megvan a saját szerepe és funkciója. Például az asztali lámpák és állólámpák a személyes olvasási és munkaterületek megvilágítására szolgálnak, míg a mennyezeti lámpák és fali lámpák a tér általános megvilágítására szolgálnak.

Az otthoni világítás kialakításakor fontos figyelembe venni az adott helyiség funkcióját, az otthoni berendezés stílusát és az egyéni igényeket is. Például a konyhában fontos a megfelelő mennyiségű fény biztosítása, hogy biztonságosan tudjunk dolgozni, míg a nappaliban a hangulatvilágításra helyezhetjük a hangsúlyt, hogy kellemes és meghitt légkört teremtsünk.

Összefoglalva, a világítótestek kulcsszerepet játszanak az otthonunk kialakításában és az otthoni érzetünkben. Az otthoni világítás tervezése során figyelembe kell venni a funkcionális és esztétikai szempontokat, hogy az otthonunk a lehető legjobban megfeleljen az igényeinknek és stílusunknak.


Lakáskultúra, lakberendezés, fénymánia másutt:

Fénymánia: a klasszikus stílus

Lakberendezés, lakáskultúra, energia felhasználás

Pécsi webáruházak

Az, hogy pécsi, nem számít

Ha valamely bejegyzés címét nem szabad szó szerint értenünk, akkor ez a cím – Pécsi webáruházak – egészen biztosan ilyen!
Aki például hotel tulajdonosként vagy bérlőként szállodai textilt szeretne vásárolni az O.C. Trade cég forgalmazójától, annak teljesen mindegy, hogy a honlap tulajdonos vagy a raktár, ahonnan választ, illetve amelyből majd az árut kapja, helyileg hol is van.

Olvass tovább