Mennyi az eladó honlapok ára?

Szakmai blog adminisztrátora kérdezi: iszom-e ebben a forróságban eleget

SEO a honlapok éltető eleme
A SEO a honlapok éltető eleme

Ma egy szakmai blogban (ahol egyébként jó megoldásokhoz és segítséghez lehet jutni) közzétettem egy látogatói bejegyzést. Ez egy online cég domainjeit sorolta fel azzal a felvetéssel, hogy a központi domain a keresőmarketing ügynökség kifejezésre a Google találati táblán (SERP) az első oldalon, SEO ügynökség kifejezésre a második oldalon szerepel. Kvázi eladó cégről, honlapok bokráról van szó.
Megjegyeztem, hogy nyolc számjegyű érdeklődőket várok.

Elszabadult az online pokol

Két tetszikelő észrevétel után megjelent az első fikázó hozzászólás, amire az egyik moderátor azonnal rátett egy lapáttal és innentől kezdve elszabadult a fikázó pokol. Szakmai észrevétel nem volt, csak az ár nagysága és a magam állapota került középpontba – hogy finoman írjam le a történéseket.
Mit ne mondjak, más adminisztrátor is csatlakozott a témafelvetést lelkesen kritizáló csoporthoz – ami meglepett.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen (vagy elődjén?) ugyancsak feltettem egy honlapot árral, ugyanígy elszabadultak az indulatok – mindenesetre sikerrel vittem be a köztudatba az eladó árut. (Akik ismerik a gerillamarketing.blog.hu blogomat, azok nyilván nincsenek meglepve.)
Na, de tíz évvel ezelőtt volt ott egy felkészült moderátor, aki szépen lehűtötte a kedélyeket, moderációban szintén illetékes társát is. (Nagyszerű SEO-s az illető, keresőoptimalizáló versenyekről ismerős, Patai Lászlónak hívják.)
Azt mondta: mindenki vegye tudomásul, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte!!!
Ezzel elvette mindenki kedvét a továbbiaktól, szépen elcsitult az egész.

Ma ő nem volt az adminisztrátorok között!
Viszont a sok fikázás után hozzászóltam, kérve, csak az szóljon hozzá, aki értékelni tudja a SEO értékét és a keresőmarketing ügynökség vagy a SEO ügynökség kifejezésre ELŐTTEM áll a Googleban.
A mai egyik adminnak az a megoldás jutott eszébe, hogy törli a bejegyzést, mert ez nem adás-vétel jellegű szakmai blog. (Emlékeztetett helyesírási hibámra is – amit szakmai körökben nyelvi nácizmusnak neveznek, de ez most mindegy.)

Döntése ellen nincs kifogásom. De elegánsabb lett volna azonnal megtennie, nem csak akkor, amikor emlékeztettem a tisztelt társaságot: a SERP-ben elfoglalt hely is érték. Ez ugyanis SZAKMAI érv, ám az, hogy mennyi ásványvizet csurgatok le a torkomon, az nem az! Ennél – tapasztalatból tudom – több van az adott hely szellemi tarsolyában.

Honlapok, honlapbokrok érték megközelítései

Az igazán érdekes a mai intermezzóban az lehetett volna: ahányan, annyiféle szempont alapján közelítünk-e a honlapok értéke felé.
Vannak, akik a PA-DA párosra néznek árgus szemekkel, vannak akik a kulcsszavak, a kulcskifejezések teljesítményére kíváncsiak, mások a látogatószám, mások a linkek számának bűvöletében élnek. Megint mások azt vizsgálják, hol tudnak helyet adni vendég- vagy fizető ügyfél bejegyzésének. Megint mások a domain nevében rejlő hivogató erőre utaznak – további eladásra számítva. Komplex megközelítésben – ha eladás kerül szóba, mint itt – az ügyfélkörről is szoktak tájékozódni, de ezen a helyen ilyesmivel senki nem bajlódott 🙂
De leginkább mégicsak a SEO terepén megismert egykori versenytársnak adhatok igazat: minden annyit ér, amennyit adnak érte!


Akkor nézzünk rá szerintem értékes honlapokra:

Keresőmarketing ügynökség, szakértő

Keresőoptimalizálás

Séta és SEO – lépkedés közben jönnek a gondolatok

Post script

Érdekes tanulságként szolgálhat – megjegyeztem a hivatkozott bejegyzésben: a KATA szabályainak megváltozása miatt merült fel a honlapbokor (a cég) eladása.
Erre senki, semmit nem reagált a hozzászólók közül.
Ebből két dolog következhet:

1.) Az IT szakma WordPress-t használó részlegeiben, ügynökségeinél, a szakértők körében teljes munkakörben foglalkoztatják a munkaerőt, így a KATA tulajdonképpeni megszűntetése e körben érdektelen.
Vagy
2.) vagy a fikázó kolompszó után ment a tisztelt társaság, követve a számtalan helyen megfigyelhető szabályt, mely szerint mindig a legegyszerűbb út a nyerő, gondolkozni nem érdemes, kilógni a sorból veszélyes mulatság.

Energiapartner pécsi fűtésszerelő vállalkozások

Az energiapartner fűtésszerelői

Egyedül nem megy – halljuk az ismert dalban. A fűtésszerelő iparágban persze egyedül is menne a vállalkozások jelentős részének, de együtt mégiscsak hatékonyabban tudnak fellépni. Például az interneten. Ezt felismerve számos energiát felhasználó iparág résztvevői csatlakoztak az Energiahatékonysági Klaszterhez, és az Energiapartner rendszerhez. Köztük számos pécsi, baranyai vállalkozás is.

Olvass továbbEnergiapartner pécsi fűtésszerelő vállalkozások

Város, tevékenység a honlapon

Város és web: a bejegyzés azoknak szól, akik tevékenységükkel különböző városokban is megjelennek

Város és internet kapcsolata nem egyszerű. Aki fellapozza, pontosabban aki megtekinti a monitorján a Google webmestereknek írt irányelveit, az az “előszobaoldalak” címszó alatt utalást talál arra, hogy nem helyes a különböző városnevekre, régiókra becélozni egy-egy domaint, hogy aztán egyetlen céloldalra összpontosuljon ezen oldalak ereje. Most két jó példát mutatunk a probléma megoldására: egyik az energetikai tanúsítvány, a másik a duguláselhárítás világából érkezik.

Város és domain

Vagyis nem lehet megoldás például, hogy különböző (városnév) domaineken futtatunk hajszálra ugyanolyan tevékenységet, hogy aztán az ezeket birtokló szereplő lefedje a találati táblán a teljes tevékenységet.
A példa kedvéért legyen a tevékenység mondjuk az összevisszázás.
Tehát az a versenyző, aki pl. az összevisszázás-budapest pont hu, az összevisszázás-pécs pont hu, és az összevisszázás-érd pont hu doménekkel akarja a tevékenységet, mint kulcsszót “leapacsolni” a weben, az egészen biztosan büntetést fog elszenvedni és visszaveti a keresőtáblán a Google.

Tehát más megoldást kell keresni.

Legyen jó példa az Energetikai tanúsítvány honlap

Jó példa lehet erre az energetikai tanúsítványok készítésével foglalkozó Energetikai tanúsítvány, energiatanúsítvány honlap (Innotau Kft.), ahol azt láthatjuk, hogy a blog címlapján felsorolja a cég, hogy mely városokban van jelen, méghozzá úgy, hogy a városok jellemzőit is bemutatja, természetesen a saját szakmai szempontjából.
Pécsről például ezt írja:

“Pécs az egyik legkülönlegesebb város. A megrendelések hektikusak, van hogy másfél hétig nem rendel senki, és van hogy heti 3-4 tanúsítványt kell elkészíteni. Szerencsére pécsi kollégánk megfelelő tapasztalattal rendelkezik a nagy nagy volumenek kezelésében így tudunk sikeresek maradni a városban. Pécs környékén 70 km-es körzetben tudunk vállalni tanúsításokat, így Komlói, Mohácsi, Szekszárdi, vagy Kaposvári megrendeléseket is határidőre el tudjuk készíteni. A tartósan alacsony árakkal igyekszünk Pécsett folyamatosan versenyképesek maradni.”

Az energetikai tanúsítvány értelméről:

Ingatlan értéknövelés energia megtakarítással

A működési helyszín megnevezése a honlapon

Hogy  a megoldás szembeötlő legyen, megmutatom a Világi Duguláselhárítás megújított fejlécét, ahol a látogató azonnal láthatja, hogy hol, mely településeken (illetve azok környékén) számíthat a vállalkozás szolgáltatására.  Ahogy kinyílik a honlap, feltűnik a Budapest, Érd, Tatabánya, Győr, Székesfehérvár, Dunaújváros sor a városnevekből, legfelül pedig a kikerülhetetlen tevékenységnév virít: Duguláselhárítás.

Világ(i) város: A Világi Duguláselhárítás honlap fejléce.

Így mindenki számára világossá válhat, hogy a Világi Duguláselhárítás elnevezésű cég Budapesten és a Budapestről autópályán jól megközelíthető településeken vállal szolgáltatást.
Íme, a honlap elérhetősége:
> Duguláselhárítás Budapest

További példák:

SEO Budapest

SEO, Pécs, Kaposvár, Szekszárd

Milyen a duguláselhárítás Budapesten?

Budapest minőségében más piac

A Világi Duguláselhárítás honlap fejléce

A címben feltett kérdés – milyen is a duguláselhárítás Budapesten – természetesen nem a vízvezeték szereléshez közel álló szakma, hanem a piac és a honlap kapcsolatára akar választ keresni.

Olvass továbbMilyen a duguláselhárítás Budapesten?

Tapéták birodalma, Budapest

Ezernyi tapéta

Hát persze, hogy a Fancy Home-ra gondolok, amikor tapéta birodalomról beszélek.
Jó a budapestieknek, mert igazán könnyű dolguk van, ha tapétát szeretnének vásárolni.

Először el is játszottam a gondolattal, nem mondok semmit, csak megmutatok néhány tucat szép tapétát a kínálatból, néhány újfajta megoldási módon falra, vagy csak faldarabra fellehelve, és nem az egész helyiséget beborító módon.
Nem rossz ötlet, mert így legalább nem gondolja senki, hogy a rábeszélés volna a lényeg, hogy itt vegye meg a falra valót, akár magánemberként, akár céges megbízottként vagy vállalkozás tulajdonosaként keres tapétát.

De ha úgy döntöttem volna, hogy semmi szöveg, csak a képek, akkor hogyan is mondhatnám el, hogy most egy olyan honlapra szeretném felhívni a figyelmet, amely jó marketing érzékkel, az általa képviselt üzlet kínálatát hihetetlen bőséggel, képpel mutatja meg, szabad lapozgatást kínálva akár órákig is a lakáskultúra tárgyai, eszközei körében.

Ha nem írnék semmit, akkor az érdeklődő azt sem tudná meg, hogy nem egy olyan egyszerű üzletről beszélek, ahol csupán kiteszik a pultra a kínálatot és megkérdik, mennyit vághatnak le a tapéta-csíkból, hanem lakberendező segítségét is kérheti a kedves vásárló a tapéta kiválasztásához, sőt akár a helyszínre is kimennek, hogy felmérjék a hely által megkívánt színt, anyagot, méretet, hangulatot…
Igen, mert a tapétáknak hangulata is van, ebben bizonyos vagyok.

De tényleg sok lesz a szöveg, inkább mutatom a helyet, ahol megismerkedhet a klasszikus, a design vagy a gyermek tapéták üde világával, a bígért számtalan képpel.

***
Még Budapest:

Budapest

Lámpamániákusok

Fényes ötletek

A budapesti Fénymánia Lámpabolt nem csak azért híres, mert gazdag választékkal rendelkezik, s az asztali lámpától a csilláron át a falikarig minden megtalálható az üzletben. No, meg a honlapján, amely  webáruházként funkcionál.
Nem bizony.
Hanem arról az ötletességről is megismerjük, amely a facebook oldalán lepi meg a látogatót.

Olvass továbbLámpamániákusok

Költözik a hivatal meg a bútor

Bútor marketing és bútorszállítás

Bútorszállító sok található Budapesten, de legrégebbi vállalkozás – értelemszerűen csak egyetlen egy lehet. Bútor marketing ezt a lehetőséget kihasználni.
Ez a bizonyos első 1981-től cipeli a zongorát, teszi-veszi a cuccot, emeli a bútort (ha kell az anyóssal együtt, bocsánat, ez csak kiszaladt a számból), szóval izmos lábikrával, verítékes arccal  gyűrik le a lépcsőt, mozgatják a várost, szinte feltűnés nélkül, apránként, de egyszer csak mindenki máshol lakik, mint ahol eddig lakott, más lesz a munkahelyek címe is, egyik fényes irodából a még fényesebbe költözik a hivatal.

Olvass továbbKöltözik a hivatal meg a bútor

Fényes honlapok

szénszálas izzó
112 éves izzólámpa

Hát persze, hogy fényesek, hiszen lámpák, csillárok, ledek, izzók izzanak bennük, mondhatnánk is csupán napszemüveggel lehet bemennünk egy-egy igazi lámpaboltba.
De most nem emiatt nevezem fényesnek ezeket az üzleteket, a Fénymánia Lámpaboltot, a Lámpaker Webáruházat Budapesten és a Lednagyker bemutatótermét Győrben, hanem mert fényesen bizonyítják, hogy ahol törődnek az online megjelenéssel, ott bizony még a hasonló profilú üzletek is találnak maguknak különös és egyedi megoldásokat!

A Fénymánia Lámpaboltot mindig is a nagyszerű facebook megjelenés, a leleményes, meghökkentő képeken keresztüli kommunikáció jellemezte. Lámpás-csilláros-villanykörtés “őrületből” óriási gyűjteményt hozott össze. Íme, egy szép darab a (by Photo Clintnewsham) fotótárából:

Olvass továbbFényes honlapok