Mozi: Mentőexpedíció

Mozi: Mentőexpedíció
Elvesztett űrhajós

Kasszasiker mozi pattogatott kukoricával

Óriási kasszasiker az új amerikai sci-fi, a Mentőexpedíció.
3D-ben forgatták, kitűnő a színészgárda – gondoltam, nem hagyom ki.
Így is történt, jegyet váltottam a pécsi Urániába és persze pattogatott kukirácával és vérnarancs üdítővel felfegyverkezve adtam át magam a Marson zajló eseményeknek.
A jegyet interneten tetettem félre, a moziban digitális a technika, az ülőhelyem akár egy űrhajósnak is megfelelne, orromon 3D-és szemüveg – vagyis minden korszerű eszköz bevetve – irány a Mars!

Íme, a film hivatalos előzetese:

Amit még tudhatunk a Ridley Scott rendezte filmről: egyes jeleneteit Budapesten forgatták, de a lényeget tekintve ez most mindegy.

Kellemes kikapcsolódás

Szóval megnéztem és végül is kellemes kikapcsolódásként könyveltem el a látottakat.
A film gondolatisága pontosan addig tartott, ameddig a pattogatott kukorica és a vérnarancs.
A sztori a Robinson Crusoe, Az öreg halász és a tenger valamint a Brian közlegény megmentése történetekből van egybegyúrva és feldobva a csillagos égre.
Matt Damon aranyos, meg a többi szereplő is.
A Mars kopár, de három dében szép.

Az űrtörténet földi szereplői között egy halvány konfliktus is körvonalazódik, a szervezet vagy egyetlen ember élete fontosabb kérdés körül homályosodik.

Egyszer jó volt, még egyszer aligha megyek ugyanerre el.

***

Mozi még: Régi idők mozija

GYIK:

Milyen élmény volt a Mentőexpedíció című film megtekintése?
A Mentőexpedíció című film megtekintése kellemes kikapcsolódást nyújtott. A 3D-s technika és a digitális vetítés élménye különösen emlékezetes volt, a színészgárda is kiemelkedő. A film története izgalmas, bár nem túl mély, és a pattogatott kukorica mellett jól szórakoztam a Marson zajló eseményeken.
Milyen technológiát használtak a film vetítése során?
A film vetítése során modern digitális technológiát alkalmaztak, amely lehetővé tette a 3D-s élmény megteremtését. Az ülőhelyek kényelmesek voltak, és a 3D-s szemüveg viselése fokozta a filmélményt. A technikai megoldások hozzájárultak a film látványához és élvezetéhez.
Milyen filmek hatottak a Mentőexpedíció történetére?
A Mentőexpedíció története több klasszikus művet ötvöz, mint például a Robinson Crusoe, Az öreg halász és a tenger, valamint a Brian közlegény megmentése. Ezek a hatások érzékelhetők a film cselekményében, amely a túlélés és az emberi kapcsolatok dilemmáit boncolgatja. A történet izgalmas, de nem túl mély.
Milyen volt a film színészgárdája?
A film színészgárdája kiemelkedő, Matt Damon és a többi szereplő is remekül alakított. A karakterek jól megformáltak, és a színészek teljesítménye hozzájárult a film élvezetéhez. A színészi játék színesítette a történetet, és segített a nézőknek azonosulni a szereplőkkel.
Milyen érzéseket keltett a film a nézőkben?
A film megtekintése során a nézőkben vegyes érzések alakultak ki. A látvány és a szórakoztató elemek kellemes élményt nyújtottak, de a történet mélysége hiányzott. Összességében a film jó szórakozást nyújtott, de valószínűleg nem vált tartós kedvenccé.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

Szólj hozzá!