Egy kis összekacsintás

Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrája alólLehet, rossz estém volt, és csak álmodtam, hogy Pártunk és Kormányunk olyan üzenetet közvetített, mely szerint a felsőoktatásba, az állami finanszírozás égisze alatt most felvetteknek hűségnyilatkozatot kell aláírniuk, húsz évre. E szerint a húsz évből, muszájból, legalább tízet itthon töltenek. Különben: húsz év múlva visszafizetik az állami képzés költségeit – … Olvass tovább

Horthy megint bevonul

Vendég bejegyzés, írta Balogh Zoltán Horthy Miklósnak szobor járatott. Átadta a legfrissebb (dis)kurzus.Horthy Miklós anno, bevonult fehér lován, darutollal, a Budai Várba, és magáévá tette ezzel majdnem az egész -Trianonig is terjedő – országot.Horthy Miklóst, a Szegeden hatalmat szövő ellentengernagyot, azért, szeretem.

San Marino mégsem velünk van

Balogh Zoltán vendég bejegyzése: Aranyat érő információk a sportközvetítések nagyágyúitól Knézy Jenő Néhai Knézy Jenő nevéhez fűződik a magyar televíziózás egyik legnagyobb riporteri marhasága.Valamelyik olimpia nyitóünnepségét közvetítve, a következőket mondta:– És akkor befordulnak, elől a magyar zászlóval! Felül piros, aztán fehér, az alsó színt nem látom?

A cigányság a jövő záloga

Vendég bejegyzés, írta Balogh Zoltán.Kis célokat azok tűzzenek ki, akiknek kis többségük van, nagyokat azoknak kell kitűzniük, akiknek nagy többségük van – mondta a magyar miniszterelnök május 20-án. Nem tudom, mit értett a nagy többségen: parlamenti arányt, támogatottságot, a kisebbség nagy többségét netán?

Fogas kérdések

Vendég bejegyzés. Írta: Balogh Zoltán Fogászati turizmus Május tizenkettedikén ünnepélyesen aláírták a hazai fogászati turizmus fejlesztését elősegítő egyezményt. A jegyzők a magyar miniszterelnök és egy friss programiroda képviselője voltak. Már az aláírás előtt a költségvetés általános tartalékából – amiből csak rendkívüli esetekben lehet pénzt felszabadítani – átutaltak egymilliárd forintot a programirodának. A programiroda létrehozója egy, … Olvass tovább

Sokadjára is elmehetünk a p-be

Vendég bejegyzés. Írta: Balogh Zoltán Szerencseszelvény A legkevesebb, hogy megy a sutyi. Súlyosabb eset, hogy a sutyit sokszor a rangban fölötte álló rokona, a mutyi követi. Esetenként össze is ölelkeznek. Alapjában nem fertőzés, hiszen k után, szabadon: egy vérből vannak ők. Nem kell feltétlenül milliós-százmilliós-milliárdos sutyi-mutyira gondolni, rondítsa az össze a nagypolitika asztalát! De amikor … Olvass tovább