Ablak, ajtó, redőny – Pécs a csalók városa?

Ajtó a Pécsi Ablak kínálatában

Nyissunk ajtót, ablakot a csalókra

A minap néztem az RTL Klub nevű televíziós csatorna pécsi riportját, melyből kiderül: a nyílászárók – ajtók, ablakok – cseréje ügyében rengeteg átverés történik Pécs városában. Főleg az idős embereket verik át.
A műsorban megszólalt egy asszony, aki elmondta, hogy írásbeli szerződést kötöttek vele az őt felkereső „szakemberek” ablak csere tárgyában, és harmincezer forint előleget azon nyomban kértek is tőle, amit ő ki is fizetett, ennek a szerződésben nyoma is van.

Ajtó, ablak csere – csak óvatosan

Azonban ezek az ajtó és ablak cserében utazó szélhámosok nem jelentek meg a megbeszélt időben, a szerződésen szereplő telefonszámon senki sem érhető el, se híre, se hamva a lakásokat felkereső vállalkozónak.
Az egyik lakószövetkezeti vezető is elmesélte az RTL kamerája előtt, hogy az ő ajtaján is kopogtattak, mondván, a lakószövetkezet vezetője, azaz éppen ő bízta volna meg őket a cserék ügyében való eljárással.
A másik fél is meglepődött, hogy bizony most éppen őrá hivatkoznak, úgyhogy itt egy nagy svindli lehet a dologban…

Az RTL is próbált utána járni az előbb említett asszony dolgának, a telefont nekik sem vették fel a szerződésen megadott számon.
Az RTL gyorsan utána járt a weben, és korántsem lepődtek meg, amikor két NAV végrehajtást is felfedeztek az ajtós-ablakos cég kimutatásaiban.

Sokan nem tudják, hogy a nav.gov.hu oldalon az Adatbázisok menüpont alatt ingyen, (némi pénzért pedig a feketelista.hu-n) bármelyik cég ügyeinek utána lehet járni! 
Így könnyen kiderülhet, hogy a kedves mosolyú ügynök mögött felszámolás vagy végrehajtás alatt álló cég áll, amellyel nem érdemes üzletet kötni, pláne nem előleg fizetéssel!

Tehát szerződéskötés előtt az ajánlkozó céget érdemes ellenőrizni!
Megfontolandó az is, hogy elvileg jobban járhatunk helybéli vállalkozások megkeresésével. Olyan vállalkozásokról van szó, amelyek referenciával rendelkeznek, vagyis érdeklődhetünk is utánuk.
Az is jó taktika, ha mi keresünk az interneten ellenőrizhető vállalkozásokat és nem bízzuk magunkat mézes-mázas házalókra!
Érdemes idős szüleink, nagyszüleink nyílászáró (és egyéb) beszerzési, javítási munkáihoz segítséget nyújtanunk.

Érdemes figyelnünk a szájpropagandára is: Pécsett kik a jó és megbízható hírnevű mesterek, vállalkozások.
Én a magam részéről például a Pécsi Ablak nevű vállalkozást ajánlom. Honlapjuk itt érhető el: > Ablak, ajtó redőny

GYIK:

Milyen problémák merülhetnek fel a nyílászárók cseréje során Pécsett?
Pécsett sok esetben csalók keresik fel az embereket, különösen az időseket, akik ajtó- és ablakcserére ajánlatot kapnak. Ezek a szélhámosok előleget kérnek, de nem jelennek meg a megbeszélt időpontban, és a megadott elérhetőségeken sem válaszolnak. Az ilyen esetek elkerülése érdekében fontos a cégek alapos ellenőrzése.
Hogyan ellenőrizhetjük a nyílászáró cserével foglalkozó cégeket?
A cégek ellenőrzéséhez a nav.gov.hu oldalon az Adatbázisok menüpont alatt ingyenesen hozzáférhetünk a céginformációkhoz. Ezen kívül a feketelista.hu oldal is segíthet a megbízhatatlan vállalkozások kiszűrésében. Ez segít elkerülni a csalásokat és biztosítani, hogy megbízható céggel állunk szerződésben.
Milyen tanácsokat érdemes megfogadni a nyílászárók cseréje előtt?
Ajánlott alaposan utánanézni a kiválasztott cég referenciáinak, és lehetőség szerint helyi vállalkozásokat keresni. Az interneten könnyen találhatunk ellenőrizhető információkat, így elkerülhetjük a csalókat. Emellett fontos, hogy idősebb családtagjainknak segítsünk a megfelelő vállalkozás kiválasztásában.
Milyen jelei lehetnek a csalásnak a nyílászáró cserénél?
A csalás jelei közé tartozik, ha a cég előleget kér, de nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, vagy ha a megadott elérhetőségeken senki sem válaszol. Ezen kívül, ha a cégnek végrehajtása van, az is figyelmeztető jel lehet, hogy nem érdemes üzletet kötni velük.
Miért fontos a helyi vállalkozások választása a nyílászárók cseréjénél?
Helyi vállalkozások választása esetén nagyobb a valószínűsége, hogy megbízhatóbb szolgáltatást kapunk, mivel ezek a cégek általában ismertek a közösségben. A referenciák és a szájpropaganda segíthet abban, hogy jó hírű mestereket találjunk, akik nemcsak a munkájukat végzik el, hanem a vásárlók elégedettségét is szem előtt tartják.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

Szólj hozzá!