A mai pontyom
Ma hajnalra csípős őszre ébredt a város, metsző szél kergette a többieknél sietősebben lehulló faleveleket, de háromnegyed hatkor lecsíptem valamennyit a napból: horgászni indultam Abaligetre.
A horgászat régóta szenvedélyem.
Sapka és kabát is volt velem s amikor végeztem a csónakból szétszórt etetőanyag maradékával is, immár a parton, áldottam is magam az öltözékek bővítésében megmutatkozó előrelátásomért.
Aki nem ismerné, Abaligeten, a barlang előtti csónakázó tó mellett, az országút túloldalán található a barlangi karsztvízzel táplált, 3,6 ha méretű horgásztó, szép halállománnyal: pontyok, amurok, dévérek, kárászok, süllők csalogatják ide a bottal-szákkal és nagy horgászkedvvel megáldott környékbelieket, még a pécsieket is.
Horgászok és turisták
Persze nem tóismertetőt szeretnék itt tartani, csupán felrajzolom a hátteret, amelyben feltűnnek az ország minden tájáról ide érkező turisták is, akik a nagy hírű barlang miatt látogatnak ide, vagy a Nyugat-Mecsek nyugalmas tájára jönnek pihenni, beleharapni a friss erdei levegőbe.
Ezek a turisták, kirándulók szép sétákat tesznek a horgásztó körül is, szívesen nézegetik a horgászok serénykedését, s ha valahol kapás van, pláne ha nagy halat rángat partra a horgász, oda sereglenek, biztatják a bottal-nagy hallal viaskodó sporttársat, megjegyzéseket tesznek az ügyességére, csodálkozásuknak adnak hangot ha a reméltnél kisebb vagy nagyobb halat látnak a pontypárnán vagy a szákban.
Nincs ezzel semmi baj, ha én kirándulok valahová, ahol horgásznak, magam is hajszálra így viselkedem, mondhatnám, a horgász tevékenységének puszta nyomon követése is jó szórakozás. (Hát még horgászni!)
Ma is így történt.
A fentebbi képen látható tükrös ponttyal viaskodtam, amikor a tóparti büféhez érkezett egy csapat kiránduló, s onnan látva a hajló botot, a szákkal segítségemre siető sporttárs sürgölődését, szépen körülálltak minket, s elégedett moraj nyugtázta a hajszál híján tíz kilós ponty pontypárnára fektetését.
Amikor a halat megszabadítottam a horogtól s a fertőtlenítő spray-vel befújtam a hal száját, az értetlenkedés hullámai söpörtek végig a parton.
– Nem, nem orvosi ellátás, nem állatorvos vagyok, csak fertőtlenítem a sebet, horgászként, amit a horgommal a halnak okoztam – feleltem egy nyílt kérdésre.
Volt, aki engedélyt kért, hogy a partra emelt pontyot lefényképezhesse, mert ekkora halat ő még nem is látott.
Laci bácsi, a tógazda
Később nevetve meséltük Laci bácsinak, a tógazdának, hogy mi itt állandó produkciót mutatunk be a vendégkörének, igazán kaphatnánk valami részesedést, munkadíjat vagy valamit a haszonból!
– Lehetne annyi eszetek – felelte a halak ura -, hogy kitesztek ilyenkor egy kalapot!
Aztán elmerengett egy korábbi történeten, amikor az egyik sporttárs horgászat közben elaludt, s tényleg kitettek mellé egy kalapot, meg egy kartonpapírt, amire ráírták:
„Hajléktalan horgász vagyok – adjatok!”
Amikor a hortyogós halűző felkelt, „húzták” a társai rendesen, csak akkor csendesedtek el, amikor a frissen ébredt „hajléktalan horgász” a kalapból több, mint háromezer forintot összeszámolt!
A huszonegyedik századi horgász
Mint korábban már említettem, mintegy két évtized kihagyás után kezdtem el újra horgászni. Azóta mind a technika, mind a szemlélet alaposan megváltozott a vizek partján. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a dióverő póznákat Nevis Patriot három részes botra (3,5 librás) és 70-es Nevis orsóra kellett cserélnem, az előke damilt pedig sodrott előkével váltottam fel. A főzsinor 30-as.
Nekem a bojli használata is friss élménynek számít, a pontypárnáról és a fertőtlenítőről már nem is beszélve.
Lám, néhány évtized is mekkora szemlélet változást hozott: az erdőben nem szedünk hóvirágot, a kifogott halat párnán szabadítjuk meg a horogtól és fertőtlenítő permetezésével óvjuk a többnyire visszaengedendő halat a fertőzéstől, ha már a horoggal sebet ejtettünk rajta.
Olvasok, nézem a különböző horog- és zsinórkötéseket az interneten ( régen ilyen sem volt), bámulom a Fishing and Hunting tv-csatornán a tanácsokat és a kalandokat.
Szóval igyekszem huszonegyedik századi horgásszá válni – egykori huszadik századi horgászból.
Emberek és halak
Kedvelem az abaligeti tavat. Itt fogtam életem legnagyobb halát, egy 18,5 kg-os pontyot.
A tógazdának, „Laci bácsinak” mindenkihez van kedves szava. A minap délelőtt fél kilencre értem a tóhoz, csípőre tett kézzel mindjárt megjegyezte:
– Na, mi van, megjött a délutános műszak?
Na, nem maradok adós, nyomom az igazat, mintha feddés volna:
– Minek siettem volna, úgysem tudok 5 kiló alatti pontyot fogni!
Mert tényleg így van. Hatésfeles volt a legkisebb ponty, amit itt partra emeltem.
Kialakult egy törzsközönség.
De aki frissen látogat a tóhoz, az ugyanúgy segítséget kap információban, csali vagy szerelék kiegészítésben, mint a törzstagok. A horgászat egy csoportba tereli az embereket, még az ismeretlenek között is kialakul egy laza csoporttudat.
Persze, engem az is a tóhoz csábít, hogy valamikor az ötvenes évek legelején itt ismerkedtek meg a szüleim, Abaligeten, akiket sajnos már nem hozhatok ide, a tavat körbe ölelő fák csendjébe és árnyékába, csak az emléküket…
Kritika: Fishing & Hunting TV, Mesterkurzus
Erős kritika, ha lekapcsolom a Fishing & Hunting egyik filmjét?
Lekapcsoltam.
Lehet-e kritikát mondani egy olyan műsorról, amelyet két mondat után lekapcsolunk?
Lehet – és ezt most pár mondattal be is bizonyítom!
Kezdjük ott, hogy egyik kedvenc csatornám – horgászszenvedélyem miatt – a Fishing & Hunting televízió. Abba a sokak által kedvelt, a hagyományos csatornákat egyre inkább háttérbe szorító „szabadidős”, ismeretterjesztő, rétegcsatorna sorba illeszkedik, amelyet például a Paprika TV, a Discovery, a History vagy a Spektrum televízió képvisel.
A Fishing & Hunting a horgászok és a vadászok műsorcsatornája.
Általában színvonalas, zömmel fél órás filmbetétekből áll össze a napi műsor, halat, vadat s mi jó falat mutatva be.
Ennek a műsorfolyamnak jeles darabja a Mesterkurzus című horgászműsor. Felépítése szerint egy kezdő horgászt visz magával egy mester, valamelyik országos hírű horgász, zömmel hazai és nemzetközi díjakkal a neve mögött.
Ezek a filmecskék a horgászat mesterfogásain túl a humanizmusról és a természet szeretetéről szólnak.
(Egyik kedvencem Az első márna című darab, amelyben az Európa-bajnok Szilvási Szilárd segíti első márnájához a mellé rendelt fiatalembert.
A bajnok a horgászat iránti alázattal tiszteli meg tanítványát és nézőit, és persze tréfa is elő-előbukkan a fogások elsajátíttatása közben. Szilvási a műsorban egy közülünk, akinek a tanácsait éppen ezért szívesen fogadjuk. )
Mindennek előrebocsátásával jelzem, hogy a ma délelőtti (2015.05.30) adásban, a csatorna saját műsorújsága szerint a Mesterkurzus 27. rész címmel közreadott filmben, amikor bekapcsoltam, az általam ismeretlen mester épp azzal fordult tanítványához, hogy rámutatott egy folyó fölé benyúló faágra és az azon ülő fekete madárra, majd azt mondta: ez itt egy kormorán.
Ezt követően a kamera egy partról horgászó emberalakot vett célba, miközben a mester megjegyezte: ez is egy kormorán, csak nyugdíjasnak hívják!
Ekkor lekapcsoltam a televíziót, mert nem akarok tettestárs lenni egy minden humánumot nélkülöző, igaztalan, vandál, nyilvános és felháborító megjegyzéshez és szemlélethez!
Mesterfogás és szégyen
Mivel dolgoztam korábban televíziónál, tudom, hogy ez a mondat hány szűrőn keresztül jutott át sértetlenül: felvette az operatőr, majd a szalag átvándorolt a vágószobán, ahol a vágó és rendező is esetleg egy jót nevetett a pimasz megjegyzésen, majd a televízió részéről is átvette valaki a késznek gondolt „alkotást”. Nem éppen szakmai mesterfogás.
A kormorán valósággal pusztítja a halállományt és a nyugdíjasok is ilyenek – jön át sértetlenül a hasonlat és kerül adásba.
Pedig a vizek partján mást tapasztalok. A nemzedékek egymás mellett élnek, a nagyapák és apák horgászbotot adnak unokáik és fiaik kezébe és életkortól függetlenül segítenek zsákmányt szákolni egymásnak a horgászok.
Ez a mai filmecske a Fishing & Hunting szégyene volt!
A horgászat témájához még:
