Kapitány Gabinak arról, miért nézze meg a Nyolcakat Budapesten

Nyolcak kiállítás | Czigány Dezső csendélete

Szemem elől a tested ellebben,
Csak képzete marad itt előttem?
Fernando Pessoa

A pécsi kiállításról nem írtam akkor, a maga idején, tulajdonképpen nem volt mit mondanom, a három korhű botrány kései ismétlése volt, ezúttal mindenféle megbotránkozás nélkül. A csendéletek fehér színe égett a kitűnő megvilágításban, a termekben a formák kibomlottak, mint a virágok, a tájak száraz íveket húztak a szemünk elé, mint ahogy a száraz bor is ilyesmit húz a nyelvre egy kövér ebéd után, és a színek saját sokszínűségükben mutatták meg magukat.

Művészek, emberek, miegyéb

Nem volt mit mondanom-írnom erről, arról pedig nem nagyon akartam, hogy Czigány Dezső végül is előkászálódott egy maga festette kép mögül, amelyen szerzetes volt, odajött hozzám és megkért, vigyem el egy kiskocsmába.
– Hé, én is jönnék veletek! ? suttogta felénk egy árnyékos sarokból Pessoa, a költő, aki ugyanúgy, mint Czigány, több személyiséget is kiérlelt magában.

Kocsmában, lőre a bajszon

Így aztán kocsmába vittem őket, ahol a lőre mellett arról beszélgettünk, hogy lám, száz év nagy idő – most már se botrány, se túltengő lelkesedés nem borzolja az idők lassan moccanó hullámait.
Pessoa Salazarról, Czigány Horthyról beszélt, magam is böffentettem a bor savával a mi korunkról valamit; csak a többszemélyűség témáját kerültük, erről mindhárman nagyokat hallgattunk.
Mennyire sután jönne ki, ha azt mondanám: szép kiállítás volt!
Most fenn van Budapesten, Czigány talán ott is előbújik valamelyik képe mögül? Menj el, ne maradjon egyedül szegény Dezső!

***

Más pécsi kiállításokról:

***

Miért érdekli Pessoa a blooggereket?

Énblog, teblog, komplex blog

GYIK:

Milyen élményeket nyújt a Nyolcak kiállítása Budapesten?
A Nyolcak kiállítása Budapesten egy különleges élményt kínál a látogatóknak, ahol a művészek alkotásai lenyűgöző megvilágításban és színekben mutatkoznak be. A csendéletek és tájak részletei élénkítik a teret, és lehetőséget adnak a művészet mélyebb megértésére. A látogatók számára a kiállítás nemcsak vizuális élmény, hanem egyfajta időutazás is, amely a múlt és a jelen párhuzamait is felfedi.
Milyen művészeket emel ki a cikk?
A cikk Czigány Dezsőt és Fernando Pessoát emeli ki, akik a kiállítás kapcsán különleges interakciót folytatnak. Czigány művészete a kiállításon megjelenik, míg Pessoa költői gondolatai színesítik a beszélgetéseket. Mindkét figura a művészet és a történelem összefonódásának szimbóluma, ami a látogatók számára izgalmas tapasztalatokat kínál.
Miként reflektál a cikk a művészet és a társadalom viszonyára?
A cikk rávilágít arra, hogy a művészet nem csupán esztétikai élmény, hanem társadalmi kontextusban is értelmezhető. A beszélgetések során a művészek a múlt politikai eseményeire utalnak, ezzel is hangsúlyozva a művészet szerepét a társadalmi diskurzusban. A látogatók számára ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a művészetet mélyebb összefüggéseiben lássák.
Milyen hangulat uralkodik a kiállításon?
A kiállítás hangulata csendes és reflektív, ahol a látogatók elmerülhetnek a művészet világában. A színek és formák harmóniája, valamint a művészek közötti interakciók egyfajta intimitást teremtenek. A látogatók a művek előtt állva saját gondolataikba mélyedhetnek, miközben a múlt és a jelen párhuzamai is előtérbe kerülnek.
Miért érdemes ellátogatni a Nyolcak kiállításra?
A Nyolcak kiállítás megtekintése nemcsak művészeti élményt nyújt, hanem lehetőséget ad a látogatóknak, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljenek a művészet történetével és a benne rejlő társadalmi üzenetekkel. Az interaktív beszélgetések és a művészi alkotások gazdagsága révén a látogatók új perspektívákat nyerhetnek, amelyek gazdagítják a művészeti élményeiket.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Kapitány Gabinak arról, miért nézze meg a Nyolcakat Budapesten” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!