Vendég bejegyzés. Írta: Bogdanovits Péter
Nem kell ahhoz fejvadász cégnél dolgozni, hogy tudjuk, van jó néhány nagyon markáns különbség az Egyesült Államok és Kelet-Európa munkaerő piaca között. Más jövedelmek, más oktatási rendszer, más demográfiai helyzet, más mobilitás, más munkaerő közvetítés, és még sorolhatnánk, miben vagyunk mások! Az álmok is mások.
Az amerikai álom
Az „amerikai álom”, ami a munkához való viszonyt is meghatározza, száz éve létezik, és működik. Aki hisz ebben az álomban, az hisz abban az eszmében is, hogy a munkához való viszonyunk meghatározza a boldogulásunkat is. Mindegy mi a munkád, lehetsz újságkihordó, munkaerő közvetítő, vagy miniszter, ha tisztességesen végzed a feladataidat, azért megbecsülést kapsz a társadalomtól, és elegendő jövedelmet a folyamatos életszínvonal növekedéshez. Építed a hazádat és persze a saját sorsodat is. Ezt tették apáink is, és ezt teszi a szomszéd is. A munka jó dolog!
Az „amerikai álom” persze csak kellő távolságból szemlélve ilyen egyszerű és működőképes. De bárhonnan is nézzük, azért egy erős hiányérzetet köszönhetünk neki.
A kelet-európai álom
És mégis, mi a „kelet-európai álom”?
Milyen eszmében hihet az a lengyel, cseh, vagy magyar fiatal, aki először megy el egy munkaerő közvetítő irodába állás interjúra, vagy böngészi az álláskereső honlapokat? Honnan szerezzen elég motivációt a pályakezdés nehézségeihez? Honnan merítsen erőt a pályája tízedik, huszadik, harmincadik évében majd ahhoz, hogy a korábbi lendülettel végezze a munkáját?
És fordíthatunk is rajta: az álmok hiánya milyen feladatot ad a munkáltatók számára? Hogyan tarthatja a lelket a munkatársakban? Minden cégnél eljön az a pillanat, amikor a HR tanácsadó azzal szembesül, hiába az anyagi motiváció, hiába a perspektíva, mindez kevés.
Álmok nélkül nehéz!
***
A szerző az Aarenson Consultingnél, vagyis egy magyar munkaerőt idehaza és külföldön is közvetítő cégnél szerzi tapasztalatait.
Az Aarenson Consulting honlapja: Munkaerő közvetítés
***
Korábban a Jóljárok.hu-n és a blogban:
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.
Az álmok hiánya alacsonyabb proaktivitást eredményez a munkavállaló részéről és magasabb kontrollt kíván a munkáltatótól. Merjünk álmodni és akarjunk megújulni, ez mindkét oldalon jövőbemutató cselekedet.
Kapcsolgatok a tv távirányítóján, egyszercsak egy magyar milliomossal történő beszélgetésnél ragadok meg, aki nagyjából azt mondja:
– Engem nem a pénz érdekel, hanem a siker. És az, hogy az én szakmámban a siker értékmérője a pénz, arról aligha tehetek…
Hmm, mennyi féle álom lehetséges – bizonyára sok féle.
A minap olvastam Hunyady Györgytől A társadalmi közérzet hullámverése c. könyvet, amely a magyarok sikerhez való kapcsolatát (is) taglalja.
A siker a közvélemény szemében gyanús – az évszázadok óta tartó kontraszelekció folyományaként. A munka becsületét nagy mértékben meghatározza nálunk, hogy legföljebb a közmondásban taláható igazság: ki mint veti – úgy alussza… Merthogy nem úgy van a’!
Viszont ami úgy van: nagyon köszönöm ezt a elgondolkoztató vendég bejegyzést!
Örülök a bejegyzésnek. Én is úgy látom, az elmúlt évben ránk szakadó nyugati módszerek nem vették figyelembe a magyar valóságot! Persze mi meg hittünk a csodákban, az önzetlen segítségben, így zömét kritikátlanul elfogadtuk. Most a ló másik oldalán vagyunk és kritikátlanul elutasítunk mindent, ami a vérszívó kapitalistáktól jön!
Álom sokféle van: legyek gyorsan milliomos, minél előbb nyugdíjba mehessek, anyagi függetlenség – ezeket az álmokat tanácsolják nekünk a nyugati tanácsadók.
Lehetne olyan álmunk is, hogy jól érezzem magam a bőrömben, a családom körében, hogy folyamatosan fejlődhessek, hogy hasznos tagja legyek a közösségemnek stb.
Szóval álmodnunk is meg kell tanulni!
Az ember már csak olyan, hogy nagyon válogatós, szeszélyes, amikor mintát keres.
Mint minden pozitív társadalmi változásnak, a kollektív és saját „álom” kialakulásának is kicsiben, egyéni szinteken kell elindulnia.
Egy jól működő közösség, legyen az cég, vagy baráti társaság, vagy egy utca valahol a városban, nagyon erős példává tud válni. De ahogy az előző hozzászólások is megjegyzik, ehhez az kell, hogy ne irigységgel tekintsünk arra, ha valakinek vagy egy közösségnek sikerül.
És itt jön a mintakeresés szeszélye: negatív példát, ellenérzést viszont szívesen átveszünk nem egyéni, hanem más szintekről is.
Az a torzsalkodás, ami a közéltünkben zajlik, sajnos belénk égette, hogy aki sikeres, az gyanús! Az valakinek a valakije.
A minap olvastam egy felmérést, miszerint a pályakezdők több mint fele úgy gondolja, hogy egy jó állás megszerzése nem végzettségen, ambíción, kitartáson múlik, hanem egyszerűen összeköttetéseken. És ezt egy olyan generáció állítja, aki már a rendszerváltás után született! Itt a múlt rendszer beidegződéseiről már nem beszélhetünk.
A kiinduló témát alapul véve, akkor lehetünk a legelégedettebbek és legeredményesebbek munkahelyünkön, ha a mintát a vezetőnk tudja szolgáltatni.
Itt én inkább arra kérdeznék rá, hány olyan vezető van jelenleg a magyar menedzser piacon, akik életükkel, munkájukkal megfelelő ösztönzést tudnak nyújtani beosztottjaiknak?
Hány valódi példakép van akár személyesen az Ön életterében?
Jó kérdés Anikó kérdése. Trénerként biztos 100-nál több hazai cégnél fordultam meg és kettő, három olyan vezetőt ismertem meg akik számomra is erőt adóak, személyiségük, cselekedeteik révén.
Igazságtalanok lennénk, ha nem tennénk hozzá, hogy nem könnyű annak, akik Magyarországon kiváló vezető akar lenni. A hazánkban elérhető képzések zöme amerikai blődli, a vezetők túlhajszoltak, stb, stb
Jó kérdés! Közvetlen szakmai körökben egy kezemen meg tudom számlálni, kik voltak azok a vezetők, akik napi motívációt, húzóerőt adtak a munkámhoz.
Ahogy írtam is, ha pozitív mintát kereünk, nagyon válogatóssá válunk!
De azt gondolom, ahhoz, hogy egy csapatban kialakuljon valamilyen kollektív „álom”, lendület, motíváltság, közös cél, ahhoz legalább annyira kellenek a feladattal hozzánk hasonlóan azonosulni tudó beosztottak, vagy vezetőtársak!