Nagyon nyomda

Szakdolgozat, disszertáció kötés Én csak kísérőként mentem Pécsett a Dekorsprint Nyomda és Kötészet Felsővámház utcai központjába, mintha csak rólam énekelték volna az „Apu kocsit vezet – apu vezeti a kocsit” című fergeteget, de tulajdonképpen büszke voltam (ami miatt mentünk), meg egy kicsit szomorú (az idő miatt) meg egy kicsit fásult (a napi munka után).

A Böszörményi ítéletről

Dimitrov-per kicsiben A Pécsi Járásbíróság épülete előtt felsorakozott érdeklődők valójában nem érdeklődők, hanem inkább tüntetők voltak! A harminc-negyven ember a kezében egy-egy kiló lisztet tartott, amellyel szolidaritásukat fejezték ki Böszörményi István szobrászművész mellett, akit garázdaság szabálysértése miatt állítottak a vádlottak padjára. (Magam is vittem lisztet, s ezzel máris jelzem, ez itt nem újságcikk, hanem blogbejegyzés, … Olvass tovább

Pécs: aki velünk van, az velünk van!

Tüntetés Pécsett December elsején újra utcára vonulnak a pécsiek, ezúttal a tüntetőket lehazaárulózó önkormányzati képviselő, Fodor Ibolya lemondásának követelése köré épül a tiltakozás.Szóval Pécs is forrong egy kicsit. A közfelháborodás napján mintegy háromezer ember vonult utcára, s nem dicsérni mentek a kormányt, az bizonyos!A „bűnözőknek nem adózunk”, az „Orbán takarodj” beborította a belvárost, miképpen a … Olvass tovább

Önként, kéjjel

Az alkalmas ember minden feladatra megtalálható. Pláne, ha van önként jelentkező.Most például van.Arra a feladatra jelentkezik egy nő a CÖF pécsi szervezetének nevében, hogy tagjai szívesen beazonosítanák a FIDESZ számára filmfelvételekről és az internetről a pécsi tüntetőket, hogy aztán el lehessen vinni őket – egy kis munkaszolgálatra.Mint írja a kedves jelentkező a Fidesz pécsi online … Olvass tovább

Tüntetés

Tüntetés és SEO Magyarország újra zajos a tüntetésektől.Ha rápillantunk a Google Trend eszközével a tüntetés szóra, azt fogjuk tapasztalni, hogy a fogalomra történt rákeresések most, 2014 őszén újra emelkedő tendenciát mutatnak. 2006-ban az őszödi beszéd utáni felháborodás, 2012 telén a diáktüntetések zaja visszhangzott Budapest és a nagyobb magyar városok utcáin.S hogy mi történik ma?

Netadó hordalékok

Szigorú törvény Hallgatom a nagy szószt, hogy a netadót nem előfizetésenként, hanem családonként, előfizetői helyen egyben kell fizetni, és nem 1500 Ft lesz, hanem csak hétszáz és a vállalkozói barátság jegyében vállalkozásonként maximum ötezer és nem is az előfizetőknek, hanem a szolgáltatóknak kell megfizetni és SZIGORÚ TÖRVÉNY-ben biztosítják, hogy ne lehessen az adót áthárítani a … Olvass tovább

Pécs: a városi tv lement kutyába

Kutyába vett ebtartók A minap mutattam be azt a kritikán aluli küldeményt, amellyel Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata lepte meg Európa egykori Kulturális Fővárosának lakóit Adatszolgáltatási kérdőív ebösszeíráshoz (2014) címmel. Itt találja: > Kutyául működik Pécsett az ebrendelet.A küldeményben nem volt „hiteles” se a feladó, se a címzett, a küldemény nem tartalmazott megszólítást, de aláírót sem, viszont … Olvass tovább

Kutyául működik Pécsett az ebrendelet

Szokatlan küldemény került a postaládánkba. Címzés nincsen rajta, tehát meglehetősen tág teret enged a feladó az értelmezéshez: nem szól ez senkihez, ámde szól az mindenkihez!Költői megoldás.Az ilyen borítékok általában reklám-levelet szoktak tartalmazni, kevés híja volt annak, hogy már a lépcsőházi leveles melletti szemetesben landoltassam. Immár idefent láttam, hogy a feladó helyén – a borítékon balra fent … Olvass tovább

Horgászat Pécs közelében

Hol lehet horgászni Pécs közelében, Baranyában? Magyarországon mintegy háromszázezer horgászt tartanak nyilván a horgász egyesületek. Ebből következően a Pécsre, Baranyába látogatók nem kis része nyilvánvalóan nagy pecás. Hiába na, a horgászat komoly hobbi, a legerősebb Magyarországon.Nekik szeretnék ezúttal a segítségére lenni.Aki a természetes vizekben szeretné űzni a halakat, annak Pécsről délre, mintegy 30 kilométer távolságban … Olvass tovább

Beszélgetés egy lap pont hu szerkesztővel

A szerkesztő, aki dacból kezdte Százlapos lap pont hu szerkesztő – Íme, egy élő-eleven, sőt híres lap.hu szerkesztő: Mezei György. Igaz, hogy száz lap pont hu oldalt gondozol?– Kedves Laci! Először is,köszönöm a meghívást, megtiszteltetés számomra, hogy az első keresőoptimalizáló verseny győztesének, a SEO világ doyenjének, ismert gerillamarketingesnek adhatok interjút. A hír igaz, több mint … Olvass tovább

💬 Chat
Szolgáltató Blog Asszisztens ×
Asszisztens: Szia! Kérdezz bátran bármilyen témáról, ami a mindennapi ügyintézéssel, szolgáltatásokkal, vállalkozással vagy praktikusan megoldható helyzetekkel kapcsolatos. A blog cikkei alapján segítek.