Séta és SEO – lépkedés közben jönnek a gondolatok

Megsétáltatom keresőoptimalizáló gondjaimat

Séta közben
Séta és SEO

Ebben a borongós időben is kell a séta, amikor is jönnek a gondolatok, vagy még pontosabban – hozom magammal a gondolataimat, azokat sétáltatom tulajdonképpen, hagyom, hogy fürgén szétszaladozzanak a parkban, aztán visszajönnek megint, kicsit másképpen… Ma az együttműködés minősége (és a flow) hatása a keresőoptimalizálásra (SEO-ra) volt napirenden.

Mielőtt elindultam, két teljesen eltérő személyiséggel történő munka eredményeiről vettem elő statisztikai adatokat.
Persze, tudom, a keresőoptimalizálás eredményeit számtalan dolog befolyásolja, de számomra mégis meggyőzőnek látszanak az adatok. Látszanak, mert diagramon is láthatom és megmutathatom!

A keresőoptimalizálásnak is van protokollja

Az egyik ügyfél, nevezzük A típusú ügyfélnek, évek óta bírja tevékenysége által szimpátiámat. Amikor tanácsomat kérte szívesen álltam kötélnek, nem sajnálva az időt honlapja áttanulmányozására, a hibák feltárására, a szakmai beavatkozásokra. És természetesen megfogalmaztam azokat a javaslataimat, amelyek megvalósítása által előrébb kerülhet a keresőkben! Az A típusú ügyféllel gyakorlatilag azt az általam évek alatt kimunkált protokollt hajtottuk végre, amely számos cég számára hozott már sikert, kiutat akár a legmélyebb gödörből is.

Partneri viszony, együttműködés alakult ki köztünk, valóságos flow, ihlet jellemezte részemről a munkát. Örömmel dolgoztunk mindketten, bizalom volt közöttünk és az együttműködés nyomán egy ilyen táblával jutalmazott minket a Google Webmestereszközök:

SEO diagram: erős együttműködés
Eredmény erős együttműködésben

(A konkrét számokat, dátumokat természetesen az üzleti titkok megőrzése érdekében töröltem. A „görbék” a valóságnak megfelelőek.)

Kapkodás az online marketing, a SEO munka során

A B típusú ügyfelet más fából faragták. Ő hozzászokott, hogy az együttműködésekben övé a vezető szerep, nyughatatlan eredmény-orientált személyiség, szigorúan számon kérő fajta. Az ilyen típusú vezetőnek számtalan munka terén komoly előnye van, de az ő környezetében flow-ról, szárnyalásról aligha lehet beszélni.

Ráadásul a Google-öt nem lehet siettetni! Az is egy konok típus, nem hagyja magát!
Ilyen helyzetben persze, amikor a B típusú ügyfél megmondja, hogy mi a teendő, folyamatosak a változtatások, nem lehet tudni, hogy a honlap mitől ment előrébb, mitől lépett hátrébb, vagyis nem csak „rángatózni” fog a honlap a keresőtáblán, hanem elveszíthetjük a tudatosság fonalát is.
Egyszerűbben fogalmazva: a B típusú ügyfél nem azt a protokollt akarja megvalósítani, amiért téged megbízott, hanem valami egészen más eljárásmódot akar türelmetlenül kitalálni és végrehajtatni.
Ennek eredménye itt látható:

A gyenge együttműködés eredménye
Eredmény gyenge együttműködésben

Vajon meg lehet-e védeni a honlapot a saját tulajdonosától?
Nem lehet!
Illetve nagyon nagy időbeli és türelmi ráfordítással, bizonytalan kimenetellel – olykor mégiscsak igen. A kérdés csak az: megéri-e ez nekünk?

***

A SEO, a keresőoptimalizálás protokolljába itt nyerhet betekintést:

GYIK:

Milyen hatással van az együttműködés minősége a SEO-ra?
Az együttműködés minősége alapvetően befolyásolja a keresőoptimalizálás eredményeit. Ha a megbízó és a szakember közötti kapcsolat bizalmon és nyitottságon alapul, akkor a közös munka flow-t eredményez, ami kedvezően hat a SEO teljesítményére. Ezzel szemben, ha a megbízó dominálja a folyamatot, és folyamatosan változtatja az irányt, az zűrzavart okozhat, ami rontja az eredményeket.
Hogyan befolyásolja a különböző ügyfél típusok a SEO munkát?
Két ügyféltípus, az A és B, eltérő hatással van a SEO folyamatokra. Az A típusú ügyfél nyitott az együttműködésre, ami elősegíti a sikeres SEO stratégiák megvalósítását. Ezzel szemben a B típusú ügyfél hajlamos a sietségre és a kontrollra, ami zavarokat okozhat, és megnehezíti a hatékony munkát, mivel elveszíthetjük a fókuszt.
Milyen protokollt érdemes követni a SEO munkák során?
A SEO munkák során fontos egy jól kidolgozott protokoll követése, amely a tapasztalatok alapján alakult ki. Ez magában foglalja a honlap alapos elemzését, a hibák feltárását és a javasolt változtatások megvalósítását. Az A típusú ügyfelekkel való együttműködés során ez a protokoll sikerhez vezethet, míg a B típusú ügyfelek esetében a folyamatos változtatások miatt nehezebb lehet a megvalósítás.
Miért nem lehet megvédeni a honlapot a tulajdonosától?
A honlap védelme a tulajdonos beavatkozásától rendkívül nehéz, mivel a tulajdonos döntései közvetlen hatással vannak a SEO teljesítményére. Bár nagyobb idő- és türelmi ráfordítással esetleg sikerülhet, a kimenetelt nem lehet garantálni. Az ilyen helyzetekben fontos mérlegelni, hogy megéri-e a fáradozás, vagy sem.
Milyen szerepet játszik a Google a SEO folyamatban?
A Google szerepe a SEO folyamatban kulcsfontosságú, mivel ő határozza meg a keresési rangsorokat. Az algoritmusai folyamatosan változnak, és a SEO szakembereknek alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz. A Google nem reagál azonnal a változtatásokra, így a türelem és a tudatos stratégia elengedhetetlen a sikerhez.

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Séta és SEO – lépkedés közben jönnek a gondolatok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Sándor!
    A legtöbb ügyfél AB típusú 🙂
    Hogy melyik „oldala”, az A vagy a B a domináns, azt nehéz elsőre megállapítani.
    De hogy a kérdésedre válaszoljak: ugyanabban a közegben nő fel mindkét fő típus 🙂

Szólj hozzá!

💬 Chat
Szolgáltató Blog Asszisztens ×
Asszisztens: Szia! Kérdezz bátran bármilyen témáról, ami a mindennapi ügyintézéssel, szolgáltatásokkal, vállalkozással vagy praktikusan megoldható helyzetekkel kapcsolatos. A blog cikkei alapján segítek.