Keresőoptimalizálás apróra hangolva

Google keresőoptimalizálás

Unortodox keresőoptimalizálás

Egy fárasztó hét végén rácsodálkozik az ember a Jóljárok Magazin „felengedésre váró” napi apróhirdetéseire, a linkkatalógusba tett ajánlatokra – mi mehet ebből a nyilvánosság elé és mi nem, s a java bizony megy a kukába!
Hiába írjuk le, hogy egyetlen honlapcímből, esetleg egyetlen telefonszámból vagy e-mailből álló apróhirdetés nincs, nem létezik, mert az már kevesebb, mint egy molekula, és ezáltal atomjaira hullik az információ. Csakazértis. Több tucat.
Társkeresés címszó alatt nem juthat fel a „fél órára mindenem a tiéd” szöveg, mert társat sokféleképpen kereshetünk, de ez így, drága Cuncimókus feladó, szóval ez így nem működik.

De mindez hagyján, mert az igazi nyomasztó élmény a nem kért, vagyis hivatalos nevén a kéretlen e-mailek bontásakor kiömlő őrület.

E-mail neked, ha kell, ha nem kell

Itt van teszem azt az az ajánlat, amely sok száz, ugyanolyan szövegű apróhirdetés feladását ígéri a velük kapcsolatban álló portálokon, kevéske pénzért bazi nagy üzletet ígérve, mondván, ezzel az eljárással a keresőoptimalizálás új, hatékony, olcsó, gondolkozni sem kell megoldását szállítják nekünk!
Más üzletét sem rontanám, de a keresőoptimalizálás terén az én tanácsomat kérőknek azt tanácsolom, gondolják végig a következőket, mielőtt jelképesen a szolgáltatást felajánló tenyerébe csapnak:

  • biztosan jó-e az, ha kéretlen levelekből próbáljuk felvirágoztatni a cégünket?
  • jó volna-e ellenőrizni a szolgáltatást tukmáló referenciáit és eredményeit?
  • van-e olyan szervezet, amelynél érdeklődhetünk a szolgáltatását olyan szép szavakkal ígérő felől?
  • elolvastuk-e már a Google keresőoptimalizálásra vonatkozó irányelveit?

A keresőoptimalizálás csődje felé

Én kiváltképp azon gondolkoznék el, hogy vajon a kereső mennyire fog örülni annak, hogy ugyanazt a szöveget, a honlapunkra mutató linkkel százszámra fogja látni? Hogy az anchor text (a szöveg, amelyre az url-ünk kerül) több száz helyen, ráadásul egyszerre, egy időbenugyanaz?
Vajon ez az egész eljárás nem meríti-e ki a linkekkel történő csalás fogalmát?
Ha valaki ezekre a kérdésekre megnyugtató választ ad önmagának, akkor én dehogyis mondom azt, hogy ne tegye. Vegye csak meg azt a néhány száz apróhirdetést. Elvégre olcsón van.

***

Alapismeretek a keresőoptimalizáláshoz:

GYIK:

Miért nem hatékonyak a kéretlen e-mailek a keresőoptimalizálásban?
A kéretlen e-mailek használata a keresőoptimalizálásban nemcsak etikátlan, hanem gyakran eredménytelen is. Az ilyen típusú hirdetések általában nem célozzák meg a megfelelő közönséget, és a keresők is büntethetik az ilyen gyakorlatokat, mivel a spam tartalmak nem nyújtanak valódi értéket a felhasználóknak. Ezen kívül a keresők algoritmusai képesek kiszűrni az ilyen típusú linkeket, ami csökkenti a weboldal láthatóságát.
Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni a keresőoptimalizálás során?
A keresőoptimalizálás során fontos, hogy ellenőrizzük a szolgáltatások referenciáit, és megismerjük a Google irányelveit. Érdemes átgondolni, hogy a választott módszer valóban fenntartható-e, és nem vezet-e a keresők által alkalmazott büntetésekhez. A tartalom minősége és a linkek relevanciája kulcsfontosságú a sikerhez.
Miért fontos az anchor text megfelelő használata?
Az anchor text, vagyis a linkelt szöveg, kulcsszerepet játszik a keresőoptimalizálásban, mivel segít a keresőknek megérteni, miről szól a linkelt tartalom. Ha ugyanazt az anchor textet használjuk túl sok helyen, az spamként értékelhető, ami rontja a weboldal hitelességét és rangsorolását. A változatos és releváns anchor textek használata segíthet elkerülni ezt a problémát.
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás a vállalkozások növekedését?
A keresőoptimalizálás kulcsszerepet játszik a vállalkozások online láthatóságában, amely közvetlenül befolyásolja a forgalmat és a potenciális ügyfelek számát. A jól optimalizált weboldalak magasabb helyezést érnek el a keresők találati listáján, ami növeli a látogatók számát és ezáltal a konverziók lehetőségét. A sikeres SEO stratégia hosszú távon hozzájárulhat a vállalkozás növekedéséhez.
Milyen hatással van a tartalom minősége a keresőoptimalizálásra?
A tartalom minősége alapvetően meghatározza a keresőoptimalizálás sikerét. A releváns, értékes és jól megírt tartalom nemcsak a felhasználók számára nyújt értéket, hanem a keresők is előnyben részesítik az ilyen oldalakat. A gyenge minőségű tartalom csökkentheti a weboldal rangsorolását, míg a magas minőségű, friss és informatív tartalom javíthatja a helyezést és a látogatók elköteleződését.

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Keresőoptimalizálás apróra hangolva” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A szakirodalom szerint 15 mp-en belül töröljük ki a kéretlen leveleket. Nekem ez picit többe kerül mert egyből leiratkozom a kéretlen hírlevélről és biztos ami biztos még be is teszem a levélszemét szűrőbe.

  2. A tiéd a bölcs eljárás!
    De nekem sajna vannak szakmai kiváncsiságból eredő, valamint ügyfeleim által „kikövetelt” feladataim, így pl.a „nagyszerű és kihagyhatatlan ajánlatok” véleményezése 🙁

Szólj hozzá!