Aki olvasta Végh Antal Miért beteg a magyar futball c. riportkötetét, az most alighanem értetlenül néz blogbejegyzésem címére, hiszen az eredmény (magyarán a kudarc kudarc hátán) ugyanolyan, mint akkoriban, az átkosban volt.
A Végh Antal riportjával azonos címen kiadott, focival kapcsolatos, gyűjteményes könyvének címlapja már a jövőt, hogy úgy mondjam a mi időnket is megelőlegezi: két férfi a temető egyik beton-fejfájára támaszkodva bámulja a távoli meccs színterét, a labdakergetők iparkodását.
A futball Kádártól Orbánig
Pedig micsoda különbség: Kádár a középszerű Vasasnak drukkolt, válogatott meccseken alakját nem nyalta körbe az állami televízió kamerája, miképpen mostanság csettinthetünk, hogy a Viktor, lám kint van, dobog a szíve a magyarokért – de mégsem sikerült kijutnunk az EB-re.
De engem nem is ez a Viktornak-Csányinak-akárkinek történő vizuális becsettintés zavar igazán, amely csak részlet az egészből. A gond a „szerethető csapat” elnevezésű állami marketing, amely marketing-erőlködés „a legjobb harmadik„, „a legjobb kieső csapat” szlogenekben csúcsosodik ki, megmutatva, hogy a futball megint a Kádár előtti korszak funkcióit kell, hogy átvegye: a hazafiság, a magyarság hordozója, a rendszer kifejeződése, majdnem azt mondtam, a szocializmus felsőbbségének megtestesítője – korszerű értelmezésben persze a magyar út hétszentsége. Vagy szakramentuma.
A foci újra az államosított öröm csimborasszója.
Kádár mondása szerint a Vasasnak drukkolni azért jó, mert megtanulhatja az ember a vereség elviselését, vagyis a Vasas csapata növeli a kudarctűrő képességet.
Mai vezetőinktől mi sem áll távolabb, mint a vereség gondolata. Ha a fiúk a pályán veszítenének, lám, az állami propaganda már mégiscsak a „legjobb” jelzővel illeti őket. A legjobb kiesők.
Ezért aztán joggal állítom: a magyar futball igen egészséges! Talán még a mostani, új ötvenes éveket is túlélheti…
***
Korábbi labdás bejegyzéseimből:
Sport és politika: a pécsi példa
Pécsi sport: felrobbant a kávéfőzőnk
Lucifer hétpöttyös blog labdája
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.
Azért rövid ideig ment a „szerethető csapat” reklám. A meccs utánra készített anyagok valószínűleg a stúdióban maradtak.
Úgy néz ki a „kenyeret és cirkuszt” programrészből most a kenyérre terelődik a figyelem. Ciki!
Kedves Sanyi!
A meccs elején még viszonylag sűrűn mutogatták a díszpáholy díszpintyeit, de minél közelebb kerültünk a kudarccal felérő, füttyöt generáló nullanullához, annál inkább csendesedett a közvetítést vezető szerkesztő kiváncsisága a politikai és a pénzelit iránt.
Magyarán a sikerhez hozzácsapta volna közpénzen a bölcs vezetők ábrázatát, a kudarchoz viszont nem.
Lám, menet közben televíziós szerkesztésből is kiképezhetjük magunk 🙂