Tényfeltáró újságírók fóruma

Középpontban a társadalmi kontroll

Igazán nagyszerű, hogy blogger vagyok és nem az újságírók közé tartozom már, mint ahogy voltam eleget. Így most nagyon könnyed leadben mondhatom el, hogy a Direkt36 a Szabad Pécs meghívására és vele együtt ma fórumot tartott Pécs belvárosa egyik kávézójában a tényfeltáró újságírásról.

A társadalom kontrollja szükségszerű - Direkt36 előadója
Bemutatkozik a Direkt36

A fórum menetéről – a jelenlévő újságírók nagy száma miatt gondolom – alapos lineáris beszámolókat fogunk olvasni, tehát ezzel hál’ Isten bloggernek nem kell foglalkoznia.
Ami az első pillanatban felvillant bennem, az az, hogy blog poszt és újságcikk, blogger és online felületen megjelenő újságíró között a számtalan különbség ellenére is számos rokon vonás fedezhető föl. Ilyen teszem azt – a funkció felől közelítve – a társadalom kontroll iránti elkötelezettség.

Ebből következően abszolút kézenfekvő volna bizonyos fajta együttműködés, ami eddig a helyi színtereken soha nem tudott megvalósulni, vagy legalábbis én nem tudok róla.
De hadd tágítsam a kört.
Nézzünk rá a média és közegének kapcsolatára. (Pécs itt csak példa, ugyanez történt a többi nagyobb városban is.)
Valaha a pécsi média nyitott volt, a „nem újságíró” értelmiség – ha értelmes és tehetséggel megfogalmazott gondolatai voltak – írhatott a Dunántúli Naplóba, jegyzetet olvashatott föl az MR Pécsi Stúdiójában (Csefkó Ferencnek az MTA-tól milyen hatásos felolvasásai voltak!), sőt beszélgetésre invitálták valamelyik pécsi televízióba. (Tévéből is mennyi volt: Mecsek TV, Baranya TV, MTV Körzeti Stúdió, Városi TV, egyetemi tv.)

Többszörös rendszer-, hang- és újságíró váltás

A rendszerváltás előrehaladtával először csak néhányakat tanácsoltak el, majd egyszer csak tilos lett minden „külső hang és írás”.
Mára már ott tartunk, hogy a műhelyeket is megszüntette a hatalom, illetve gazdasági háttér híján eltűntek a magán televíziók, megszűnt mind a körzeti rádió-, mind a körzeti tv stúdió. A napilapnál Mészáros úr tulajdonlásával tisztogatás zajlott le, elképzelhetetlen, hogy friss, kritikai hang jelenjen meg ott.

(Megszűnt az Echo c. kulturális lap, A Helyzetre és a Boulevard-ra már nem is emlékszünk, időnként a Jelenkor is kritikus helyzetbe kerül.)
Joggal mondhatom, hogy a média és a helyi társadalom kapcsolata jószerével elszakadt, politikai értelemben pedig erősen megbillent.

Jómagam azért örülök a Szabad Pécs elnevezésű online újság mostani rendezvényének, mert ez nyitás ama közeg felé, amelyben él.

Valamennyit a bloggerekről

Bloggernek lenni sem könnyű, a magyar piac nem képes eltartani bloggereket (bár néha gasztrobloggerek mégis ezt állítják), fészbukkernek lenni pedig a Kasza Tibik biznisze.
A társadalmi érdeklődésű bloggerek megjelenési lehetőségei beszűkültek. (A szakmai rétegblogok, cégblogok egyébként sem számítanak sok tízezres olvasótáborra, ezek általában saját domain alatt futnak.)

Rég megszűnt a Blogter, a Freeblog és az utóbbi időben pedig a NOLblog (Népszabadság), valamint a Népszava blogrendszere.
Maradt blogszolgáltató zászlóshajónak az Index és követőnek az Origó.
Ezekben értelemszerűen kifejezetten helyi ügyek nem, vagy csak ritkán, nagy durranások alkalmával nyernek teret.

Ha vannak is olyan bloggerek, akik képesek rendszeresen megjelenni a nem helyi szinezetű írásaikkal az Indexen vagy a Napi.hu-n, a helyi ügyekben – a saját blog által elérhető viszonylag kicsiny közegben – nem képesek érdemi helyi társadalmi vitát csiholni. Számukra ezért volna jó valamiféle kapcsolódás erősebb hatókörű helyi médiummal.
Ilyen okból személyes kudarcomnak tekintem, hogy számos témáról nem tudom a valóság tényeit eljuttatni a városom lakosságához, fontos és aktuális témákban sem. (Erről itt egy látlelet: Hol él a SEO-s.)

Blogger nem ír olvasói levelet

A mai fórumon e probléma gyógyszereként elhangzott, hogy írjam meg az újságnak olvasói levélben!
Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy a blogger nem beosztottja újságírónak és újságnak (és ez persze fordítva is így igaz). Vagyis valamely blogomban nem olvasói levelet, hanem vendég bloggerként írt bejegyzést tehettem közzé például Csepeli Györgytől, Balla D. Károlytól és számos más jelentős formátumú bloggertől, és én sem olvasóként jelentem meg náluk.
Cikket számosat, olvasói levelet egyet se írtam egyetlen újságnak sem és ezután sem fogok, az bizonyos!
Valamilyen más formát kellene kitalálni, ha egyáltalán ki akarunk találni valamit.

***

Ide vág:
Média: hazugság és őszinteség
A blogkultúra Pécsett

GYIK:

Milyen kapcsolat áll fenn a blogger és az újságíró között?
A blogger és az újságíró között számos különbség van, de közös vonásuk a társadalmi kontroll iránti elkötelezettség. A fórumon elhangzott, hogy a blogger nem az újságíró beosztottja, így a két fél között más típusú együttműködésre lenne szükség. A helyi média és a bloggerek közötti kapcsolat eddig nem alakult ki megfelelően, ami gátolja a társadalmi diskurzusokat.
Miért csökkent a helyi bloggerek megjelenési lehetősége?
A helyi bloggerek megjelenési lehetőségei a média átalakulása miatt beszűkültek. A hagyományos médiumok, mint a helyi újságok és televíziók, megszűntek vagy jelentősen csökkentek, így a bloggerek nem tudnak érdemi társadalmi vitát generálni. Az online platformok, mint az Index vagy az Origó, nem biztosítanak teret a helyi ügyeknek, ami tovább nehezíti a bloggerek helyzetét.
Hogyan változott a pécsi média helyzete az évek során?
A pécsi média helyzete az évek során jelentősen megváltozott. Korábban a helyi értelmiség szabadon publikálhatott, de a rendszerváltás után a külső hangok eltűntek. Jelenleg a helyi média és a társadalom kapcsolata gyengült, mivel a hatalom és a gazdasági háttér hiánya miatt a kritikai hangok eltűntek a napilapokból és televíziókból.
Milyen problémákkal küzdenek a bloggerek a magyar piacon?
A magyar piacon a bloggerek számos problémával küzdenek. A piaci környezet nem képes eltartani őket, és a társadalmi érdeklődésű bloggerek megjelenési lehetőségei is beszűkültek. A hagyományos blogszolgáltatók, mint a Blogter és a Freeblog, megszűntek, így a bloggerek kevesebb lehetőséggel rendelkeznek a tartalmaik megosztására.
Miért nem írnak a bloggerek olvasói levelet az újságoknak?
A bloggerek nem írnak olvasói levelet az újságoknak, mert nem tekintik magukat az újságírók beosztottjának. A fórumon elhangzott, hogy a bloggerek saját platformjaikon, mint vendégbejegyzések formájában, szeretnék kifejezni véleményüket. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy saját hangjukat képviseljék anélkül, hogy az újságírók keretei közé szorulnának.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

Szólj hozzá!