Járnak-e a legyek Hajdú Péterre?

„Ami szarkupac, az arról ismerszik meg, hogy bűzlik, barna és legyek járnak rá.”

Így lökte a szót Puzsér Róbert a bíró felé abban a becsületsértési perben, amit Hajdú Péter akasztott Puzsér nyakába.
És akkor most nézzük is meg a videót, amely a bírósági tárgyaláson rögzítette a kritikus védőbeszédét, amely ugyan nem járt eredménnyel a per kimenetelét illetően, mert elítélték, de meghallgatása társadalmi haszonnal jár:

Vajon igaza van-e Puzsérnak?
2013 október 17-én, amikor még javában zajlott a limfóma elleni kezelésem – kemoterápia beépítésével – kopaszon, soványan figyeltem a világ eseményeit, ezt a bejegyzést tettem a facebook fiókomba:

Tegnap este a Bura után – az előzetesben beharangozott, nyirokrákkal diagnosztizált Cinthya-eset okán – belenéztem a Frizbibe.
Azonnal megállapíthattam, hogy Hajdú Péter tehetségtelensége semmit nem kopott az évek során, kitűnően tartja magát.

Cinthya nem önálló lényként került terítékre, hanem Varga Viktor kedveseként. (Az ilyen felvezetés nagyjából annyit jelent: kisanyám, te egy senki vagy, de mákod van, hogy itt ez a Viktor gyerek, általa most lehetsz valaki.)

Magáról a limfómáról nem sokat tudtunk meg, se a társadalomról, amely évente négyezer ilyen betegséggel kezelendő magyar beteget ránt magával a celebek világánál sötétebb bugyrokkal tátongó egészségügy intézményrendszerébe. A rák, mint érdekesség jelent meg, mint eladható sztori, leöntve valami nyúlós, hősiességként eladott mázzal.
Rohadt egy műsor volt!

Vagyis nem ma és nem Puzsér hatására alakult ki bennem az a vélemény, hogy Hajdú Péter egy tehetségtelen, primitív, zsigeri hatásokkal munkálkodó, társadalmi értelemben kárt okozó, újságírónak csúfolt senki!
Stílszerűen szólva, bizony, járnak rá a legyek!

Puzsér Róbertről röviden:

Puzsér Róbert egy magyar publicista, író, műsorvezető, színész és előadóművész. Számos különböző műfajban aktív, és az elmúlt években az egyik legismertebb és legfelkapottabb közéleti személyiség Magyarországon.

Puzsér Róbert 1968-ban született Budapesten, és középiskolai tanulmányait a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban végezte. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult színészetet, majd az ELTE-n végzett filozófia szakon.

Puzsér több mint 20 könyvet írt, többségük társadalomkritikus témákról szól. Az írás mellett rendszeresen szerepel televíziós és rádióműsorokban, mint műsorvezető, valamint színpadon is fellép szólóelőadásaival. Az előadásai gyakran társadalomkritikus témákat dolgoznak fel, és vitákat szoktak kiváltani a közéletben.

Puzsér számos alkalommal nyilvánította ki politikai nézeteit, és sokak szerint liberális gondolkodó. Az elmúlt években számos társadalmi kérdést vetett fel, és kritizálta a magyar politikát, a kormányt és a hatalomgyakorlókat. Ennek köszönhetően nagy követői bázissal rendelkezik, de sokan kritizálják és támadják is őt.

Összességében Puzsér Róbert egy nagyon aktív és sokoldalú közéleti személyiség, akinek gondolkodását és véleményét sokan követik és figyelemmel kísérik Magyarországon.

Hajdú Péterről röviden:

***

Korábban egy másik perről, amelynek megismerése szintén hasznos a társadalom számára:
A Böszörményi ítéletről

GYIK:

Miért említette Puzsér Róbert a legyeket Hajdú Péter kapcsán?
Puzsér Róbert a bírósági tárgyaláson Hajdú Pétert egy szarkupachoz hasonlította, amelyről azt mondta, hogy bűzlik és legyek járnak rá. Ezzel a képpel próbálta érzékeltetni Hajdú tehetségtelenségét és a közéleti szerepvállalásának negatív hatásait. Az összehasonlítás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet Hajdú Péter munkásságának problémáira.
Milyen véleménye van Puzsérnak Hajdú Péterről?
Puzsér Róbert Hajdú Pétert tehetségtelennek és primitívnek tartja, aki a társadalom számára kárt okoz. Véleménye szerint Hajdú nem hoz értéket a közéletbe, és a róla alkotott kép nem változott az évek során. A bírósági tárgyaláson kifejtett véleménye szerint Hajdú Péter munkássága nem érdemli meg a figyelmet.
Mi volt a bírósági per tétje Puzsér és Hajdú között?
A bírósági per célja a becsületsértés megállapítása volt, amelyet Hajdú Péter indított Puzsér Róbert ellen. A per kimenetele végül Puzsér elítélésével zárult, de a tárgyalás során elhangzottak a közéleti diskurzus szempontjából jelentőséggel bírtak. Puzsér védőbeszéde sokakat megosztott, és felvetette a közéleti szereplők felelősségét.
Hogyan értékelte Puzsér a Frizbi című műsort?
Puzsér Róbert a Frizbi című műsort rendkívül negatívan értékelte, kijelentve, hogy az egy ‘rohadt’ műsor. Véleménye szerint a műsor nemcsak Hajdú Péter tehetségtelenségét tükrözi, hanem a közszolgáltatás színvonalát is aláássa. A műsorral kapcsolatos kritikája a közéleti diskurzus fontos részét képezi.
Milyen társadalmi problémákat vetett fel Puzsér a vitái során?
Puzsér Róbert számos társadalmi problémát vetett fel, beleértve a politikai rendszert és az egészségügy helyzetét Magyarországon. Kifejezte véleményét a közéleti szereplők felelősségéről, és kritikát fogalmazott meg a kormányzati intézkedésekkel szemben. Puzsér munkássága gyakran vitákat generál a közéletben.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

Szólj hozzá!