Megtaláltam Vlagyimirt

Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrájáról

Moszkva kétszáz plusz pár ezer kilométeres körzetében, a moszkvai olimpia előtti évben ? hogy mikor, nézzenek utána! -, három dolgot lehetett kapni. Trippert, kis, közepes és még nagyobb Lenint, meg vodkát.
A trippert elkerültem, mert egy leendő képzőművész orosz barátom javallatára, aki, a kint megélt nyelvvizsga-tanonc születésnapomra, azt a kártyát adta, fonetikusan: Bugy asztarozsen, tripper vazmozsen!
Megfogadtam.
De Lenint venni kellett, a vodka mellé, a Szojúzban majdnem annyi Lenin volt, mint vodka. Egy sor vodka, egy sor Iljics. Egy jó vodka: két rubel. Egy közepes Lenin: három.

Vettem egy csúf, közepes Lenint, háromért, rettentő fekete festékkel bemázolva, csak később, amikor két napon át csutakoltam róla az ördögdekort, gondoltam, hogy a hatalomnak ilyen módon is ellen lehet szegülni.
Hatodik Lenin később nagy szolgálatokat tett.
A fiam, pólyásan, akkor kezdett el  kúszni, amikor kitettem elé, a szőnyegen, Vlagyimirt.
Később V. I. L. öntött , üreges mellszobrába tettem a dugipénzemet.
Ma itt van, az asztalon, nem lehet megválni tőle.
Vlagyimir nyakán egy belépő van.
Lassan tíz éve, hogy II. János Pál pápa, az eszéki , egy igazi repülőtéren adott szentmisét.
Előtte két nappal szóltak: – Menj, tudósíts!
A sajtónak két hónappal az előtt adták ki az akkreditációt, egy bújtatott kolostorban.
Telefonos kérésem , az akkori magyar Országgyűlés elnökének : -?
A Nagy Nap előtti este hívnak, Eszékről, jó lenne, ha reggel ötkor átvenném a belépőmet.
Átveszem, reggel  ötkor, ahogy nézem, tíz méterre leszek a Szentatyától.
Tíz méterre voltam, semmi többre.
Ám, komolyodjak: Iljics nyakába akasztottam a pápai belépőt, és nézünk szembe, nem farkasan,  hárman.
Mindenki  itt van az asztalon.