Az Everdance – a tánc

Everdance tánc - magyarnak maradni
Everdance tánc – magyarnak maradni

Tánc: csillag születik?

Everdance: tánc avagy magyarnak maradni.
Hogy csillag születik-e vagy sem, azt nem tudom, mindenesetre rohadtul nem értettem egyet a minap a zsűri kritikusával, aki valamilyen stíluskatyvaszként aposztrofálta az Everdance által előiparkodott táncos teljesítményt.

Merthogy ez a megátalkodott csapat, az Everdance, bármiről is legyen szó, bármilyen égtájról, bármilyen eseményről, bármilyen hangulatról – a magyar néptánc elemeiből építi azt fel!
És szemben a zsűri tisztelt kritikusával – Puzsér Róbert -, szerintem éppen erről szól ez a kor – hogyan maradhatunk meg a huszonegyedik század keretei között magyarnak?!

A régi módon persze aligha! És erről szól a tánc is, ha nem is ilyen direkt formában, hanem a maga nyelvén, ahogyan a magyar motívumok a legmodernebb mozgásformák közül is kivillannak, megőrzik Európa és a világ karéjában is önmaguk lényegét, miközben egészen másmilyenek is egyben, mint dédapáink korában voltak.

Hagyomány és korszerűség

Nekem ezért tetszik igazán az Everdance – leckét ad a korszerűség és a hagyomány ötvözetéből, természetes és nem erőltetett formában, vagyis nem ordibálják, hogy hajrá magyarok, nem éktelenkedik rajtuk ménkő nagy kokárda – hanem természetes, magától értetődő módon magyarok.

Everdance „Rhythm of the Night” Táncszínházi Showműsor /összevágott felvétel/

A nyitókép az Everdance honlapjáról származik.

***

Puzsér és a tánc témájához:

Járnak-e a legyek Hajdú Péterre?

Akkora, de akkora csillag született

ATV: ötről hatra

GYIK:

Milyen elemekből építkezik az Everdance táncstílusa?
Az Everdance táncstílusa a magyar néptánc elemeiből építkezik, függetlenül attól, hogy milyen eseményről vagy hangulatról van szó. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a hagyományos motívumok modern formákban jelenjenek meg, így megőrizve a magyar kultúra lényegét a huszonegyedik században is.
Milyen véleménye van a zsűri kritikájáról?
A cikk írója nem ért egyet a zsűri kritikájával, amely az Everdance teljesítményét stíluskatyvaszként aposztrofálta. Szerinte a tánc nem csupán a technikai teljesítményről szól, hanem a magyar identitás megőrzéséről is, amely a tánc nyelvén valósul meg.
Miért tetszik az író számára az Everdance?
Az író számára az Everdance azért vonzó, mert sikeresen ötvözi a hagyományt és a korszerűséget. A tánc természetes módon mutatja be a magyar kultúrát, anélkül, hogy erőltetett módon hangsúlyozná a nemzeti identitást.
Hogyan jelenik meg a hagyomány a modern táncban?
A hagyomány a modern táncban úgy jelenik meg, hogy a magyar motívumok a legújabb mozgásformákban is kivillannak. Ez lehetővé teszi, hogy a régi hagyományok a mai világban is relevánsak maradjanak, miközben új értelmet nyernek.
Milyen üzenetet közvetít az Everdance?
Az Everdance üzenete, hogy a modern világban is meg lehet őrizni a magyar kultúra lényegét. A tánc bemutatja, hogy a hagyomány és a korszerűség együtt élhet, és a magyar identitás megőrzése nem szükségszerűen erőltetett módon történik.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Az Everdance – a tánc” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ezt öt perc alatt el lehet intézni, csupán egy egyszerű alkotmánymódosítás kell: egy ismerős honatyát megkérsz, beterjeszti, két perc alatt megvitatják, 1 perc alatt megszavazzák – valaki átfut vele Schmitt Pálhoz aki aláírja – oszt kész is van 🙂 csillag születik!

Szólj hozzá!