Mehet a kukába a NOKIA headset

A süket ember jelenség jól hallók köréből

NOKIA headset HS-21W
Nuku akku

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem nem lelkesítenek a fülre akasztott headsetek, a „levegőbe beszélő” nagyon jelentős figurákkal, akiknek aligha jelentéktelen része a saját fontosságát kiemelendő virít a headsetjével utcán, munkahelyen, bárhol, és utasításokat oszt, „főnökösködik”, teszi-veszi magát.

Számomra nevetséges, amikor valaki úgy fest, mintha magában beszélne, márpedig számosan keltik magukról azt a benyomást, hogy picit tökkelütöttek, legyenek bár motyogósok vagy harsányak, ahogy önmagukkal trécselnek.

A „süket ember” jelenség is ismerős lehet bárki számára. Őkelme zenét hallgat, mindkét fülébe füldugó díszeleg, a teljes világot kizárja a hallószervéből – csak a zene van!

Én azért szerettem a NOKIA HS-21W headsetemet, mert nem kellett folyamatosan a fülemen tartanom, s ha használatba vettem a „kézibeszélőjét”, csak az egyik fülemet zárta ki a világ hangfolyamából!
Ez az okos szerkezet megkímélt a drága autós kihangosító megvásárlásától és beszereltetésétől is.

Márkahűség is van a világon

Ám nem véletlenül használom a múlt időt. Az akkuja feldobta a tappancsát, vagyis ellenáll a feltöltési kísérleteimnek.
Mint kiderült, a NOKIA befejezte a hozzá való kis akku gyártását. Kész, kampec-doloresz, mehet a kukába az egész.

Ám a baj sosem jár egyedül. Ma meglepetésemre repedést fedeztem fel – a NOKIA márkahűségemen!

GYIK:

Miért nem kedvelem a fülre akasztott headseteket?
A fülre akasztott headsetek számomra nevetségesek, mivel sokan úgy tűnnek, mintha magukban beszélnének. Az utcán és munkahelyen is sokan használják őket, ami a figyelemelterelés mellett a saját fontosságuk hangsúlyozására is szolgálhat. Ez a jelenség, amit ‘süket ember’ jelenségnek nevezek, zavaró és furcsa benyomást kelt.
Miben volt más a NOKIA HS-21W headset használata?
A NOKIA HS-21W headset különleges volt számomra, mert nem kellett folyamatosan a fülemen tartanom. Használatakor csak az egyik fülem zárult ki a külvilág hangjaitól, így élvezhettem a zenét, miközben mégis hallottam a környezetem zajait is. Ez a funkció megkímélt a drága autós kihangosító beszerzésétől is.
Miért vált szükségessé a headsetem cseréje?
A NOKIA HS-21W headsetem akkuja végleg tönkrement, ami miatt már nem tudtam használni. A gyártó befejezte a hozzá való akku gyártását, így nem tudtam pótolni a hibás elemet. Ezért úgy döntöttem, hogy a headsetem már nem használható, és ideje lecserélni.
Milyen érzéseim vannak a márkahűséggel kapcsolatban?
A márkahűségem a NOKIA iránt erős volt, de most, hogy a headsetem tönkrement, és a gyártás leállt, csalódott vagyok. A márkától való elköteleződés nem könnyű, amikor a termékek elérhetősége megszűnik. A repedés felfedezése csak tovább fokozta a csalódottságomat.
Milyen problémát okoz a 'süket ember' jelenség?
A ‘süket ember’ jelenség, amikor valaki teljesen kizárja a külvilágot, zavaró lehet a társadalmi interakciók során. Azok, akik zenét hallgatnak füldugókkal, nem veszik észre a körülöttük zajló eseményeket, ami a figyelemeltereléshez vezethet. Ez a jelenség különösen zavaró lehet a közlekedés vagy a munkahelyi környezetben.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Mehet a kukába a NOKIA headset” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nálam is recseg, ropog a NOKIA márkahűség. A régi 6210-es készülékem még mindig működőképes, bármi probléma volt vele, pl akkucsere, pillanatok alatt megoldották. Most nézegetem az Luminákat, már az akku sem cserélhető. Ha tönkremegy vehetsz új telefont.

  2. Kedves Sanyi!
    Én kettős tendenciát látok a gyártóknál. Egyfelől a kellékekkel magukhoz – mármint a márkához – akarnak kötni.
    Az autóüvegre felhelyezhető tartómat kifejezetten a NOKIA N 96 Mini méretéhez gyártották. Ha áttérnék más márkához – eldobhatom. Tehát ne térjek át – ez az üzenet.
    Viszont ha már nem kifizetődő az akku gyártatása még Kínában sem (eredetileg a Romániában gyártott, még a NOKIA 6260-osomhoz vett headsetben márkajelzés nélküli kínai akku van) akkor dobd el a terméket, cseréld le újabbra, mert a gyártónak így a jobb.

    Egyébként mostanság nem áll túl jól a világpiacon a NOKIA szénája – és lám, a válság zűrzavarában még maga is tesz rá egy-két lapáttal.

Szólj hozzá!