Okostelefon vastagító kell, ha vékony

Okostelefon okos fülhallgatóval
Nem túl vékony az az okostelefon?

Okostelefon

Nem dicsekvésből mondom, de vettem egy valódi okostelefont. És ez már tényleg okos. Bár akár kivagyiságnak is vehetné, aki tudja, hogy magyar viszonyok között piszkosul drága a szerkezet és az emberek általában akkor állnak elő valamiféle termék megvásárlásának tényével, ha azt nagyon olcsón vagy nagyon drágán vásárolták meg.

Mert a két végletnek üzenete van

Az olcsón vásárló emberhez az ügyes, a szemfüles, a leleményes jelzők illenek, míg a drága holmit megszerzőhöz a gazdagság illuzórikus képe társul.
Mellesleg jegyzem meg – az is járható út volna SEO szolgáltatás díjának megállapításakor, hogy hozzásegítsem az ügyfelet ahhoz, hogy gazdagnak nézzék és tőkeerősnek érezze magát!
De szerintem online marketing során is az a jó üzlet, amelyben mindkét fél jól érzi magát!

Jómagam korábban is vásároltam okostelefont. Sok évvel ezelőtt az elavult, már nem fejlesztett Symbian rendszert, a hozzá kapcsolódó viszonylag kis képernyőt, vagyis a Nokia N97 minit látható nagyságrendű képernyőre és Android-dal, korszerűbb operációs rendszerrel váltottam le. A Nokia N97 akkor előlépett első számú tarcsi-telcsi rangra (közérthetőbben: tartalék telefon „minősítést” kapott). Ma már az emléke is csak sűrű homályban dereng fel.

Nem véletlenül beszélek ennyit egy elektronikai szerkezetről, hiszen a számítástechnika, a kommunikáció mindennapi kenyerünknek számít, nélkülük ugyanúgy éhen halnánk, mintha nem vennénk magunkhoz táplálékot.

Insight alapján vékonyítanak?

Amúgy korántsem mellesleg jegyzem meg, hogy a korszerű telefon kiválasztását óriási konkurenciaharc közepette „valósítottam meg”.
A gyártók számos készülék tulajdonságot tartottak fontosnak, például a processzor sokmagúságát, a műveleti gyorsaságot, a napra kész operációs rendszert (amellyel akár a világmindenség és a fénysebesség is bemérhető), a hasznos, biztonsággal letölthető és ingyen beszerezhető app-ok számát – és valami elképesztően fontos tulajdonságként a telefon vékonyságát!

A vásárló persze sokszor elhiszi, hogy ménkő nagy jelentősége van egy-egy, a gyártók és a marketingesek által kiemelten kezelt tulajdonságnak, így magam is hajlottam arra, hogy ami vékony, az biztosan jó. (Ügyes tervezés, makulátlan design, kisebb helyen elfér – gyártja az ember önkéntelenül is az érveket. Ez afféle önmeggyőzés, kognitív disszonancia, pótlólagosan megszülető insight!)

Baj, ha vékony a mobiltelefon?

Aztán megveszi és kézbe fogja a vékony telefont, örül a programok által megnyílt új világnak, álmélkodik a friss lehetőségeken – csupán az zavarja, hogy a telefonja fémes, vékonysága révén rettenetesen kis súrlódási felületet ad, ezért csúszik a kezében – vagyis a vékonyságnak veszélye van.

Ekkor az ember segítségére sietnek a barátok, mobiltelefon boltba küldik, telefon vastagítóért, amelynek recézett műanyag bordázata van, hogy ne csússzon ki a drága szerkezet az izzadt tenyérből.
Persze nem okostelefon vastagítót mondanak, hanem védőtokot és védőfóliát.

Marketing vastagon

Lám,  a technika és a marketing önnön farkába harap: először megfizetjük a telefonunk (helyesebben a zsebszámítógépünk) vékonyságának az árát, majd rohanunk megvásárolni annak ellensúlyozására a vastagítót!

Némi pénzért kitűnő műanyag-bakelit védőtokot vásároltam, előrenyúló peremmel, hogy védje a monitort is egy estleges asztalra koccanástól, aztán fóliát is ragasztattam a monitorja üvegfelületére – de még mindig nem érzem a telefonomat teljes biztonságban.
A tokot gyártó kisipar persze ontja a kellékeket, külön programmá lesz a megfelelő tok kiválasztása is.

SEO vékonyan

Persze, most a szememre vetheti valaki, hogy SEO szempontból eléggé vékonyka bejegyzés ez, de nincs igaza!
Vastagítom 🙂

Az imént méltatlankodott nálam valaki, hogy az ő honlapja csupán a találati tábla „Helyi találatok” tartományában bújik elő, senki nem fogja észrevenni a keresőben.
Javasoltam az illetőnek, keressen rá a kulcsszavára okos telefonon. Rákeresett. Ott volt az elején, térképpel, útvonallal, vásárlói magasztalással – ahogyan kell.
Hm, okostelefonon máris más a SEO…

*****

Na még egy kis telefónia, na még egy kis insight:

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!