Blogvilág: Index, Blog hu – a blogoszféra mostohája

Az Index és a blogoszféra kapcsolatáról Többszörösen frissítve Az index.hu hosszú ideje piacvezető a magyar hírportálok körében. Ebben nyilván szerepe van a címlapon boxban elhelyezett blogválogatásnak is, az úgynevezett blogketrecnek, amely szorosan kapcsolódik a felhasználók tudatában a portál lényegéhez, arculatához!

Szerkesztési bravúr a blogketrecben

Ketrecben A fenti képen az Index címlapi blogketrece ma. Ezt a felületet nem az Index, hanem a Blog.hu szerkeszti.A képen látható címek: Bardot, a „sex melletti” szinésznő Ismered az isteni társkeresőt? Ha bekapcsolod a porszívót, az még nem zene Majd ezt követően a bravúr tárgya egy linkkel ellátott szöveg: MÉG TÖBB KÖZÉLET.

Két karcolat – hogy legyen egy jó helyük

Eredetileg mindkét alább olvasható karcolatot a Blog.hu-n olvasható Gerillamarketing.blog.hu blogomban helyeztem el. Az ott történt tulajdonosváltást követően megváltozott szerkesztési elvek – bennük az Index blogketrecét illetően 2019. szeptember 09-től – ezek az írásaim ott most már idegen testnek számítanak, ezért onnan töröltem őket és áthoztam a saját magam szerkesztette blogba.Itt az ilyen éles karcolat is … Olvass tovább

Álljon meg a menet! – a mély szakmaiság SEO megközelítésben

Második menet: SEO-verseny után Időtálló archív bejegyzés képpel frissítve (2007. szept. 15. -ről)Az első magyar keresőoptimalizáló verseny immár háromnegyed éve befejeződött, s érdekes módon most erősödnek fel a versenyt fitymáló hangok. Kényes „szakmai körökben” finnyás megjegyzések születnek visszamenőleg. Ilyen versenyek pedig világszerte megrendezésre kerülnek, ám seholsem a SAVANYÚASZŐLŐ szóra kell optimalizálni a honlapokat, s emlékeztetnék … Olvass tovább

Online hírportálok a blogger szemével

Változások az olvasókért zajló versenyben A magyar hírpiac óriási átalakuláson megy keresztül. A print piac elmészároslőrincedéséről, elvajnásodásásáról sok szó esik, de arról kevesebb, hogy ezek a médiumok az online teret is beterítik, jellemzően a kormány véleményéhez simuló helyi és országos hírözönnel. Ehhez a kánonhoz csatlakozik a városi, nagyközségi önkormányzatok saját média ereje, amelyre szintén nem … Olvass tovább

Tényfeltáró újságírók fóruma

Középpontban a társadalmi kontroll Igazán nagyszerű, hogy blogger vagyok és nem az újságírók közé tartozom már, mint ahogy voltam eleget. Így most nagyon könnyed leadben mondhatom el, hogy a Direkt36 a Szabad Pécs meghívására és vele együtt ma fórumot tartott Pécs belvárosa egyik kávézójában a tényfeltáró újságírásról.

Mi újság Blog úr?

Az interaktív blog a web 2.0 zászlóshajója Mottó:„Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat.”Rejtő Jenő: Mi újság Wagner úr? Számos jó példát hozhatnék arra, hogy milyen is az álom szakmai blog bejegyzés a web 2.0 értelmezésében, éppen ezért meg kell indokolnom, miért is a Mastering Google Search Operators in 67 Easy Steps bejegyzést mutatom (By: … Olvass tovább

Sielőknek, horgászoknak, kertművelőknek – fényvédők

Egészség szolgáltatás Meglehet, most, amikor a fényvédelemről írok pár sort, lesznek, akik rossz néven veszik!Mert miért is nem örülök inkább annak, hogy végre hét ágról süt a nap, hogy kibújnak a föld alól a hóvirágok, sőt itt-ott már az ibolya is.Szóval küszöbön a tavasz és akkor az örömóda zengetése helyett fényvédő faktorokról fogok itt beszélni … Olvass tovább

Népszabis elvtársak lettünk! :-)

Régi szép idők – népszabis elvtársak lettünk  Tíz évvel ezelőtt a NolBlogon – amelyet most „zárnak be” – igen élénk, sokszínű blog-élet zajlott (és akkoriban az embereknek még volt humorérzéke is). Persze a Népszabadság online felületén nem volt „veszélytelen” blogot vezetni, erről vall a 2006. okt. 16-án tett bejegyzésem és a hozzászólások is. Ám ahogy … Olvass tovább

Ciki van

Visszapillantás az EKF gyökereire A Nolblog megszűnése miatt évtizednyi anyagot nézek át, s az egeret két marokra fogva törlöm az érdektelen, idejét múlt vagy csak egyszerűen vacak bejegyzéseimet. Olykor-olykor egyet-kettőt kimentek és archíválok, mint ezt a Ciki van címűt is. Ennek oka, hogy emlékeztessem magam, hogy a 2010-ben lezajlott Európa Kulturális Fővárosa program már a gyökereinél, … Olvass tovább

💬 Chat
Szolgáltató Blog Asszisztens ×
Asszisztens: Szia! Kérdezz bátran bármilyen témáról, ami a mindennapi ügyintézéssel, szolgáltatásokkal, vállalkozással vagy praktikusan megoldható helyzetekkel kapcsolatos. A blog cikkei alapján segítek.