történelem

Törlök-zúzok a Facebook fiókomban

Sőt, a fiókjaimban. Merthogy évek óta kísérletezem, mi van akkor ha így, mi történik ha úgy. Aztán az történt, hogy már magam se ismertem ki magam a profil meg az oldalak dzsungelében. Törlöm az egyik oldalt, amely csupa személyes megjegyzést tartalmaz a mindennapokról, mert ilyenből másmilyen is van. Minek ilyenből kettő.
De törlés előtt olvasok – s ráébredek, hogy egész príma keresztmetszetet kapok az elmúlt évek történéseiből. Magán történelem közügyi beütéssel? Szóval mentek is egyes szövegeket és most közreadom. Haladjunk is most már az időben visszafelé:

Olvass tovább

Szép ppt jár körbe a neten, célja szerint a magyar nyelv hatalmas himnuszává akarna lenni. A ppt nagytotállal nyit majd a Nagymagyarszág térképpel zárja képeit, szövegeit.
Ezt a bemutatót afféle önkéntes hazafiságra nevelő lelkesedés szülhette, semmi okom a jó szándékát kétségbe vonni, viszont nagyon is alkalmas hamis illúziók keltésére.
Esszenciája a műnek, hogy a mi nyelvünk a legkifejezőbb, a legősibb, a mi nyelvünk az emberiség szellemi csúcsteljesítménye – vagyis mi vagyunk a legokosabb, a legderekabb fajta a földön. Ám ekkor jött a cipőfűző és zokni.

Olvass tovább

Apám egy szép nyári napon bement a bankba, betétkönyvet váltott és betette, vagyis biztonságba helyezte a nála lévő pénzt. Mind a százharminckétmilliót. Nos, ezt a betétkönyvet ma nekem adta. Így most jó kezekből jó kezekbe került a bankbetét vagyis apám milliói.
Ennyi pénznek persze már kalandos története van, de minek is bonyolódnék bele egy ilyen összetett históriába, hogy jöjjön az APEH vagy hogy is hívják most, meg a terrorelhárítás, meg a nemzeti mittudoménmi, garasról garasra elszámoltatni, hogy hogyan került ez hozzám, mit akarok vele, leperkáztam-e már én vagy az apám az adót és így tovább. Nem hiányzik ez nekem, hiszen tudom: a milliárdok felett olyan gyakran elsiklanak, de ez a százharminckétmillió már kevesebb annál, hogy csak úgy elsikkadjon!

Most úgy alakult, hogy cefetül kéne egy kis pénz, nem nagyon van hova nyúlnom, ebből a pénzből viszont megoldhatnám a család korántsem kevéske gondját.
A kiváltásával aligha lehet baj, hiszen a betétkönyv hátoldalán ezt olvasom:

„A magyar postatakarékpénztár állami kezelés és jótállás mellett Budapesten, gr. Klebesberg-u. 4. sz. alatt működő pénzintézet.

Az állam szavatolja a kifizetést

Vagyis azért a pénzért a magyar állam szavatol, jótáll meg minden, annak híja fillér sem lesz, sőt a becsületes kamatot is nyilván rászámítják!
Szép summa lesz az a kamatokkal, annyiból akár egy új sallert is kikézbesíthetünk a pimaszoknak, kokiból meg akár kettőre is futja.

Nézem az internetet, s rádöbbenek, a Google Map teljesen elavult, fogalma sincs, hogy hol találom a gr. Klebesberg utcát, azon belül is a Postatakarékpénztár budapesti fiókját. Nyilván ezt az utcát is átnevezték, mint a Moszkva teret, most nyilván valami herceg nevét viseli vagy királyét talán… Ha budapesti volnék, könnyebben megtalálnám, de így vidékről ez eléggé nehéz.

Azt gondolod, hogy csak úgy dumálok össze-vissza? Hát nézd csak, itt a betét:

Látható, hogy a betét elhelyezése 1946. július 26-án, tehát 65 éve történt. De vajon – tekintettel az állami garanciára – hol az a pénzintézet, ahol beváltható?

Igaz, azt is ráírták a „Kivonat az üzleti határozmányokból” oldalra, hogy a „betétek és azok kamatai 30 év alatt évülnek el”. De remélem, ez a passzus már nem érvényes, ez csak afféle banki manőver, hogy a tisztességben megőszült embert megfosszák az apja millióitól!
***
Még egy kevés a családi történelemből:

> Nagyrécsei temetés

> Százéves marketing – háborúba megy a nagyapám