Te kitől nem vennéd át a Kossuth-díjat?

Az amúgy kedves dalos ember kijelentette, hogy a Kossuth-díjat olyan személytől vehette át, akitől szívesen átvette. Vagyis Gyurcsány Ferenc, mint átadó, szóba sem jöhetett volna, tőle bizony nem vette volna át a díjat. Világos beszéd: ezentúl a díjazottak fogják megmondani, mikor érdemlik ki a kitüntetéseket, mikor, kiktől és hol veszik át.

Cenzusos demokrácia a nép érdekében?

Újra és újra nekilódul a cenzusos demokrácia híveinek PR hadművelete, hogy kísértetként bejárja, ha nem is Európát, de Hunniát mindenképpen.Eleve már a kifejezés is őrület, hiszen a demokrácia szűkítése aligha lehet demokratikus, épp ellenkezőleg. Vagyis sokkal helyesebb volna cenzusos antidemokráciáról beszélnünk, mintsem demokráciáról.

Havihegyi vihar meteorológussal és esztétával

A Kávéházi esték pécsi műbarátoknak című sorozat következő darabjának bemutatására kerül sor 2012. március 9-én 18.00-kor a Caflisch Kávéházban (Pécs, Király utca 32.). A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága ez alkalommal a Havihegyi vihar meteorológussal és esztétával című Gebauer Ernő (1882-1962) festményt mutatja be a műbarátoknak. A megnyitón Nagy András esztéta és Dr. Geresdi István fizikus, meteorológus, a … Olvass tovább

Cipőfűző és zokni – ám baj, nem látták az Ural tájait

Szép ppt jár körbe a neten, célja szerint a magyar nyelv hatalmas himnuszává akarna lenni. A ppt nagytotállal nyit majd a Nagymagyarszág térképpel zárja képeit, szövegeit.Ezt a bemutatót afféle önkéntes hazafiságra nevelő lelkesedés szülhette, semmi okom a jó szándékát kétségbe vonni, viszont nagyon is alkalmas hamis illúziók keltésére.Esszenciája a műnek, hogy a mi nyelvünk a … Olvass tovább

Illem

Vendég bejegyzés, írta F. Walter Mária.A tanári pályán fáradhatatlanul, fiatalosan, dinamikusan működő tanárnő hosszú évtizedekig nagyszerű eredményeket ért el tanítványaival. Iskolája javaslatára – mindenki őszinte örömére, pedagógiai munkája elismeréseként, Apáczai ? díjat kapott.Az ünneplés, a gratuláció a hétköznapokba olvadt, a munka folytatódott, hiszen nem a nyugdíjba vonulása alkalmából-illemből- kapta a kitüntetést, hanem azért, mert megérdemelte. … Olvass tovább

A suszterpuccs elődei: Catilina összeesküvése

A napjainkban meghiúsult, Orbán Viktor által leleplezett háromlábú, vagyis suszterpuccs előzményei után kutatva a világtörténelem irodalmában akadtam rá Sallustius Crispus „Catilina összeesküvése” című törzsanyagára, amelyből bátran idézhetnék idézőjelek nélkül is, elvégre ez itt nem doktori disszertáció a felsőbb körökből, csupán egy könnyed eszmefuttatás egy rongy emberről, mármint Catilináról. A jó Sallustius korában persze még nem … Olvass tovább

100% magyar baromfi avagy a tökéletes kereskedelem

Nagyon magyar baromfi = nagyon magyar csirkehús 100% magyar baromfi – hirdeti a pult. Ettől tüstént meleg járja át a testem, a szívem azonnal eldörömböli a Himnuszt, a lábam hirtelen eldarálja a Talpra magyart, az eszem, nos az eszem pedig megáll!Hát persze, hogy ezt teszi, hiszen nincs is más baromfi a pult hűtőterében, csak magyar. … Olvass tovább

Gebauer Ernő Emlékév, Pécs

A pécsi neves festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter 2012-ben Gebauer Ernő és modellje Gebauer Ernő Emlékévethirdet. Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények értékes darabjai, valamint magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói és seccói 57, elsősorban … Olvass tovább

Az elrugaszkodás éve

Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrájából:A Magyarok Miniszterelnöke mindig magabiztos és mosolygós szóvivője tavaly október elején azt mondta, hogy ?az átszervezések következtében 2012 az elrugaszkodás éve lesz?.Szijjártó Úr jóslata bejött, nézzünk csak két friss példát! A munkaerő jön és megy Pártunk és kormányunk már korábban beharangozta például a munkahely teremtési és -megőrzési szándékát. Pécsett örömmel üdvözölték, … Olvass tovább

Bloggerek a bíróságon 2.

2010 március 11-én számoltam be ebben a blogban a Bloggerek a bíróságon c. bejegyzésemben arról, hogy Budapesten, a Markó utcában tanúként hallgatott meg a bíróság Morvax blogger perében.Mint beszámoltam róla, a Népszabadság Zrt. blog felületéről 2006-ban, kvázi büntetésből, egyik napról a másikra eltüntették az egyik blogger blogját, méghozzá úgy, hogy annak tartalma teljesen megsemmisült. Ezt számosan … Olvass tovább