Szentendre: a Public Art-tól a Public Marketing-ig

Public Art | Sakk marketing - Albrecht Emese
Public Art: Sakk – Albrecht Emese

Szentendre keddre nem jó elfoglaltság

– de ez csak a hangulatos városba érkezés után derül ki, a főtéren, amikor is az ember odaér a Kmetty Múzeum elé, ugyanis ez a múzeum hétfőn és kedden zárva tart. Nesze neked marketing.
Kmetty képe, a Nő csészével, kedvenceim közé tartozik, Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban látható, már amikor.
Na mindegy, majd jövőre szerdán jövünk Szentendrére.
Tehát Szentendre keddre nem jó elfoglaltság, de azért ha bemegy az ember a részben giccs-keretű forgatagból a Kovács Margit Múzeumba, akkor mégis!
A belépéskor a kis előkert kinccsel fogadja a látogatót,  Albrecht Emese Sakk c. public art kompozíciójával. Ha akarom, akkor sakk, ha akarom, akkor kirakó, vagyis a város kockakövein újraértelmezhető a város egy-egy jellemző darabkája.

Az installáció közös cselekvésre hív, a plasztik-dobozba vájt kerek nyílások a cselekvő-alkotó ember kezének nyújtanak alkalmat gondolatainak a megvalósítására.

Klasszikus múzeum – csupa ne!

Az épületen belül persze már csakis Kovács Margit zseniális munkái láthatóak – klasszikus múzeum, nem csak, hogy nem nyúlhatsz semmihez, még fényképezned sem szabad.
Vagyis sehol egy fazekaskorong, sehol egy agyagdarab – illetve egy asztalon gyerekeknek papír puzzle, hogy legalább ők kirakhassák valamelyik jelentős Kovács Margit mű piciny másolatát. De mi legyen velünk, akik már kicsit nagyobbacska gyerekek volnánk, akár ősz szakállal, de őrizve a lelkünkben némi kalandvágyat…
(Persze a nagyobbacska gyerekeknek azért a pénztárnál adnak logikai feladatot: kedvezményt kapnak a hatvankét évnél idősebb nyugdíjasok. A feladvány annyi: vajon a hatvankettő alatti rokkant bányászok, megsérült és nyugdíjba küldött tűzoltók, fegyveres testületek tagjai, lábukat vesztett tűzszerészek, nők negyven-nel nyugdíjasként unokázó nagyik miért nem érdemelnek kedvezményt zseniális kerámiák megtekintéséhez?)

Értelem szerint a szöveg…

A múzeum egyik sarkában a Halotti beszéd c. komor kompozíció. Milyen bután is hadarja az ember:
látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk, isa por és homu vogymuk –
Mintha az isa is a felsorolás része volna, pedig íme, esetleg bizony jelentéssel bír, vagyis íme: por és hamu vagyunk, így kellene hangsúlyoznunk is. Olyan ez, mint a walesi bárdok szövege a biflázás nyomán: ne szülj rabot te szűzanya, ne szoptass csecsemőt, s véletlenül se értelem szerint: ne szülj rabot te szűz, anya ne szoptass csecsemőt…

A Joviális Kávézó marketing bejárat
A Joviális Kávézó ki-bejárata

Nagyon marketing

Ki a múzeumból a Joviális Kávézón át vezet az út.
Az ember lépcsőn lejti lépteit lefelé, amikor a kávézóba ér, ahol egy kedves (mondhatnánk joviális) úr egy jónapot-tal ráköszön, majd tanácsot ad a kijárattal ellentétes irányba mutatva: nézzék meg ama híres emberek fotóit, akik már jártak itt!
Ilyenkor az ember hálát érez az információért, hiszen jó szóval, ingyen kapott valamit. A pár lépés tér, immár kifelé, helyet és időt ad a – mondjuk úgy: a public marketing professzorának -, hogy az általa megszerzett bizalom közegében újabb kedves marketing fogást vessen be:
– Kávét, capuccinót, esetleg üdítőt kérnek? Nálunk a múzeumi látogatónak 20% kedvezmény jár!
Valóságos marketing-sűrítmény ez a pár szó. A kontaktus teremtés után nem az a kérdés, hogy kérünk-e valamit, mert arra könnyebb azt felelni – nem, hanem a kérdés úgy van kihegyezve: választanunk kell! És mindjárt ott az előny ígérete is, a 20% kedvezmény!

Lám, a Kovács Margit Múzeum Szentendrén egy komoly utazás a Public Art-tól a kerámia világán át a Public Marketing-ig.

***

Mindenféle marketing, mindenhonnan:

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Szentendre: a Public Art-tól a Public Marketing-ig” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Nem csupán keddre, minden napra… így ír Kovács Margit kalandvágyó nagyobbacskáknak:

    „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom.Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta ez az elem belekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat. Azt kívánom, hogy ez a hullámverés utolsó lélegzetvételemig elkísérjen. Mert csodálatos ez az ősi mesterség. Az élet hajnalán vette kezébe az ember az agyagot. És amikor az első fazekas elkészítette az első hasznos edényt -játszott is, örült is bizonyára: belevésett hát valami szép haszontalant. És azóta kézről-kézre adják ezt a szép játékot. És már nemcsak edényt, figurát, domborművet is készít. Gyúrja, korongolja az agyagot. Keveri durvára, égeti szabad tűzben, égeti elektromos kemencében fémkeménységűre. Élvezi kísérleteit: az anyag nyers szépségét vagy a színek, fények káprázatát. Ahány alkotó, annyi változat. Mindenki belelehelheti lelkét,jókedvét, örömét, bánatát. És milyen csodálatos: a fazekas már rég nincs sehol, de jókedve, humora, pajzánsága, öröme, gyásza ott duruzsol továbbra is cserepeiben és mesél az utána jövőknek.”

    Marketingeseknek is jól jöhet ez a néhány gondolat, bár az értéke százalékban nem mérhető, csak a hatásában.

  2. A múzeumban közép-képernyős tv-én láthatjuk Kovács Margit egykori énjét munka közben.
    Arcán sosem fogyó derű… hiszen alkotni gyönyörűség. Azért a marketing nyelvén is kifejezhető ez:
    100% gyönyörűség > 100.000.000 $. 🙂

  3. Hm, kedves Szótlan, nem könnyű dolog egy szöveget (amely szerinted fennhéjázó is meg nagystílű is és Kovács Margittól ered) összehasonlítani egy porcelánnal (amely rosenthali)!

    Jelezném, hogy érdekes módon a poszt középpontjába került Kovács Margit munkássága, bizonyítva, hogy a hozzászólások szerves részét képezik egy blognak, számtalan alkalommal bontják ki azt a tartalmat, amely nélkül – hogy stílszerű legyek – csak egy égetésre előkészített Zsolnay agyag-darab lenne a bejegyzés. (És majd a hozzászólásokkal együtt válik hírneves eozin tárggyá!)

    Azért tartom érdekesnek mindezt, mert a poszt testében Kovács Margitról és művészetéről csupán pár szó hangzik el, holott a szentendrei Kovács Margit múzeumról ír a bejegyzés klaviatúrába ütögetője. Igaz ugyan, hogy ebben a pár szóban a „zseniális” jelző áll a középpontban a művésznő tevékenységét illetőn.
    Vagyis az avantgarde blog-poszt szerkezet – a bejárati mű rövid elemzése; majd nem a Halotti beszéd című Kovács Margit alkotás elemzése, hanem az az által keltett gondolatok ismertetése, végül a kávézóban tapasztaltak leírása, marketing szempontú elemzése -, szóval ez a szerkezet egy hiátust teremtett. Brutális megfogalémazásban olyan hiány lépett fel, amelyet MUSZÁJ az Umberto Eco által leírt „mintaolvasónak” kitöltenie.
    Ezt vagy a fejében teszi a „mintaolvasó” (jobbára akinek a bejegyzés készült), vagy ha igazi pedagógus, akkor a hiányt hozzászólásban rendesen kipótolja.
    Szóval ez történt Szótlan megjelenéséig.
    A te megjelenésed, kedves Szótlan, újabb gyúanyag, mert megjegyzésed pimasz, provokatív és egy sokak által – általam is – zseniálisnak tartott művész leszólása.
    Nekem ezzel gondom nincs, miért is lenne?!

  4. 1./ A rózsa nevét más is ismeri nem csak a szerkezstő úr

    2./ Kit érdekel a poszt

    3./ Mindenkinek joga van a kommunisták által nyomott keamikust zseniálisnak tartani

    4./ Szentedrén és a múzeumaiban én többször jártam mint ön

  5. 1.) Egy-egy könyv elolvasása és egy-egy múzeumi látogatás akkor az igazi, ha az nyomot hagy az emberen.
    2.) Hat séta a fikció erdejében (és nem A rózsa neve) a hivatkozott Umberto Eco mű.
    3. Kit érdekel a hozzászólás? 🙂

  6. A kerámia a legősibb és legeredetibb művészet, a föld, a víz,a levegő és a tűz formálja, hozza létre a tárgyakat, a műalkotásokat. Korok, társadalmak fokmérője a kerámiaművészet,a tárgyak önálló jelentést hordoznak, szomorú jelenség, ha az utókor felcímkézi a műveket,attól függően, hogy alkotójuk milyen korban élt.Az esztétikai értékek megítélése és az ennek nyomán kialakult ízlés nyilván különböző-a mázas kerámiák a sokszínűségükkel, vagy éppen a szürkeségükkel,földszínükkel pontosan olyan ragyogóak, mint a hófehér porcelán.
    A közös bennük az, hogy aki létrehozza ezeket a tárgyakat, elsősorban az alkotásért teszi.
    A tárgyak formájában, vagy díszítésükben gondolatok rejlenek, amelyek legalább olyan értékesek,mint a róluk megfogalmazott vélemények.
    A kerámiák,amelyek körülvesznek bennünket nem csupán használati tárgyak vagy dísztárgyak, hanem emlékek, a múlttal való együttélés lenyomatai.
    Így a nagymama tányérjait nyugodtan őrizhetjük a mai kor modern kerámiáival együtt,jól megférnek egymás mellett, így lesz ez akkor is, amikor a hófehér rosenthal porcelán is az emlékezet részeként, a múltat örökíti meg. Ha addig el nem törik.

  7. „klasszikus múzeum, nem csak, hogy nem nyúlhatsz semmihez, még fényképezned sem szabad”
    Meggyőződésem, hogy egy múzeum akkor jó, ha hasznos dolgokat mutat be érdekesen. Nem tudom ehhez van-e köze a marketingnek? Azt tudom, hogy a 11 éves fiam egy múzeumban mindig azt kérdezi mit lehet itt csinálni. A pesti Közlekedési Múzeumból elmenekültünk, a hasonló bécsiben több, mint 4 órát töltöttünk.
    Had dicsérjem meg a pécsi Cella Septichorát. Ide minden vendégünkkel szívesen elmegy a gyerek függetlenül attól, hogy már számtalanszor látta.
    (Sajnos az nem tudom, hogy e pécsi múzeum kialakításában benne volt e a keze a kommunistáknak!)

Szólj hozzá!