Szolgáltató blog: szolgáltatás, marketing, szolgáltatásmarketing
Közélet – a fogalomról az Insight blogban az alábbi bejegyzésekben olvashat. Közéleti blognak is tarthatjuk.
2024 februárja mintha versenyre kelt volna a még csak készülődő márciussal, tavaszi idővel köszönt a természetre. Versenyautó gyorsasággal nyílik az ibolya, Dél-Magyarországon rügyeznek a fák!
Az autósok pedig gondban: cseréljék-e már a téli abroncsot nyárira vagy még várjanak az autógumi leváltásával. Mindenesetre az abroncscsere, a gumi centrírozás szolgáltatás szervizei készen állnak.
Krasznai Tündével kapcsolatban elszabadult a pokol.
Nem másutt, mint egy gyökeréig álszent társadalomban, Magyarországon.
A Parlamentbe nem hívták meg a többi X-faktoros versenyzővel együtt, mert korábbi „felnőtt filmes” szereplései – az indoklás szerint – nem teszik lehetővé, hogy példaképpé váljon a gyerekek előtt.
Miért is ne mondanám el minderről a véleményemet?
Az ember nem mindjárt úgy születik, hogy mestere volna valaminek. Először bizony csak csetlik-botlik, teszi-veszi magát (bár sokaknak éppen ilyenkor a legnagyobb a szája, s óriási ego takarja a kezdő lépések bizonytalanságait.)
1.) Engem a rádiózás rejtelmeibe, a glossza-borotva használatába (mivel mindig piszok szőrös a társadalom arca) Balogh Zoli vezetett be. Persze ezt ő nyugodtan letagadhatja, ha akarja, hiszen nincs is bosszantóbb, mint egy önjelölt tanítvány! Mindenesetre Zoli küldött most egy rövidke írást, amit nem a Mesterem iránti tiszteletből, hanem AMÚGY, közzéteszek:
Amikor tíz-tizenöt évvel ezelőtt, mintegy mellesleg megjegyeztem egy blogbejegyzésem végén, hogy érdekes mondatra leltem egy duguláselhárítással foglalkozó honlapon, nem sejtettem, micsoda energiákat szabadítok föl. Nem tudtam, hogy neten töltött életem egyik legtanulságosabb bejegyzését írom a duguláselhárítás szakma képviselőivel.
Pontosabban ők írták, s amit írtak, az tankönyvekben is szerepelhetne.
(A mondat, amelyre hivatkoztam és elindította a lavinát: Ha a WC dugul el, akkor végre elővehetjük kedvenc harci eszközünket, a pumpát!)
A jó nevű szolgáltatók jelentős része honlappal is rendelkezik és élénk kapcsolatban áll potenciális és valóságos ügyfeleivel. A honlap a szolgáltatás részéről hasznos információkat ad, miként a vízvezeték-szerelés iparágában is láthatjuk ezt egyes webszájtok esetén. Így a víznyomás témájában is. Ám a probléma mellé megoldást is kínálnak.
Mi sem természetesebb, mint az, hogy a szolgáltató blog is támogatást nyújt olvasóinak olyan „vizes” témában, mint a víznyomás ügye. Ugyanis a rendelkezésünkre álló statisztikák szerint ez igen keresett téma a vízvezeték-szerelők honlapjain. Íme, egy példa: Hálózati víznyomás.
2022-ben indult útjára egy magyar startup cég fejlesztése, amely a budapesti társasházakat veszi célba. Bevásárlóközpontokban, buszpályaudvarokon, hoteleken, mindenhol információs kijelzők tájékoztatják a látogatókat, ezzel szemben a társasházakban a mai napig a cetlizés megy, a papíralapú falragaszok alkalmazása. A kihelyezés munkaigényes, a ragasztó nyomot hagy a falakon, ajtókon és sokszor le is tépik, így az üzenet célba sem ér.
Az önválasztós, önkiszolgálós, keresés alapú marketing idejét éljük, ezért a nyomulós marketing a rohamozó reklámmal nekem már visszatetsző.
Márpedig annál nyomulósabb, erőszakosabb reklám nincs, mint amit a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója művel: elküldi a produktumot (2016-ban például 3.300 Ft; 2022-ben 2.750 Ft értékben) egy erkölcsi feladat elé állítva. Vagy fizetek és így jó embernek gondolhatom magam, vagy nem fizetek és akkor nem vagyok jó ember.
Az utóbbi esetben is két lehetőségem van: nem fizetek és kidobom más emberek keservesen létrehozott munkáját vagy nem fizetek és galád módon felhasználom – ingyen – a képeslapokat, a naptárakat, a matricákat.
Ha nem e nehéz sorsú emberekről lenne szó, ha nem kötne a szolidaritás vagy legalábbis a „jó ember” önképemhez a ragaszkodás – az ilyen reklám fogást érzékelve a nem fizető és csomagot elhajító emberek számát gyarapítanám.
Korábban fizettem.
De a jövőben az ilyen típusú marketingre nem fogok ugrani, s így fizetni sem fogok!
A küldemény kapcsán az is felvetődött bennem, hogy látva az életükért menekülők iránti szolidaritás társadalmi méretű összeomlását (ha ezt nem értené valaki, a migránsok háború elől menekülő tömegeire gondolok), vajon a hazai, már-már szinte rutinszerű támogatások ügyére vajon hogyan hat mindez? Konkrétan: ebben a gyűlöletkampánnyal mérgezett légkörben vajon csökken-e a korábbi esztendőkhöz mérten a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója számára átutalt pénzmennyiség avagy nem?
Nézegetem a festők kiadója által küldött karácsonyi képeslapokat (lám, újabb utalás a küldeményben a szeretetre, a békességre) és arra gondolok, hogy évek óta nem küldünk képeslapokat, az interneten bélyegnyálazás, sorban állás nélkül megoldjuk az ünnepi jó kívánságokat.
Meglehet, a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója is elmozdulhatna az internetes megjelenés felé (pl. online képeslapküldés), egy-egy műre mondjuk szponzort keresve.
Ha internetes megoldásokban gondolkozik a kiadó, SEO-t illető tanácsaimra, linktámogatásomra, weben fellelhető felületeimre számíthat. Ez nem volna példátlan a gyakorlatomban. (Menhely alapítvány – Budapest. Hajléktalanok)
***
Patriótia, a Dél Keresztjének éke, az egykori mintaország a polgárháború után visszazuhant a kőkorszakba. A bűzös dzsungel persze tovább élt, a trópusi nap tovább okádta hőjét a vidékre, mintha mi sem történt volna. A majmok üvöltése behatolt a lakatlan városokba, kongott kicsinyt a rommá lett falak között, mint valami szélgörgette, üres konzervdoboz, aztán sötétedéskor elenyészett ez a hang is.
Hajnalban, a hosszuló árnyak mellett, a dzsungel szélén három észak-patriótiai túlélő indult délnek, miközben három déli, a szintén kifosztott, tönkrevert, élelmet és vizet nélkülöző tájak felől igyekezett szembe velük. A két elgyötört csoport, kőkorszaki fegyvereivel ugyanúgy képtelennek bizonyult a szükséges élelem és víz megszerzésére, s rongyaik alatt mintha már nem is emberek, hanem éhes és szomjas vadak lakoztak volna.
– Vizet kell szereznünk, mindenáron! – lihegte Balhesz, a kicserepesedett ajkú, köpcös déli ember a társainak.
A száraz évszak még a harmatcseppeket is elrejtette előlük, hiába nyalták mohón, porzó nyelvvel a hajnali őserdő fáinak leveleit. Beljebb, a fák közé nem merészkedhettek, nagyjából fél órával ezelőtt, az éjszakai hold fénye még zöld szempárokról csillant vissza feléjük.
Az északi csoport ugyanúgy szenvedett, s még Provoknak, az egykori marketing professzornak sem volt semmilyen ötlete arra, hogyan is szerezhetnének vizet.
A w-alakú dzsungelszélen egyszerre ért a két, egymással szembe araszoló, elnyűtt csapat a w külső szárának legalsó részéhez, egyszerre pillantva meg egymást és a w középső részének csúcsán a pocsolyát is!
Provok elméje, mint egy szikrát kapott motor, beindult – hatan eredményesebben vadászhatunk, s ahogy látom, a víz a pocsolyában épp elegendő lesz mind a hatunknak!
A szemben lévő oldalon Balhesznek, miként a többinek is, földbe gyökerezett a lába, a szíve hevesen kalimpált, s a köpcös déli hol a vízre, hol a három, előtte csodálkozó idegenre pillantott zavarában. Aztán gyors cselekvésre szánta el magát, utolsó erejét megfeszítve hajította el a dárdát, amely Provokot találta el. Az szétvetette karját, s a mellkasába fúródott hajítószerszámmal hanyatt vágódott, s moccanatlan maradt.
Provok egyik társa, az északi Reak ocsúdott a leghamarabb, elhajított kőbaltájával széthasította Balhesz fejét.
A két, vezér nélkül maradt csonka csapat kicsit visszahúzódott a W szárai mögé, s a rongyos, immár harcossá lett népség, haditervek kieszelésébe fogott.
Eközben a trópusi nap egyre feljebb és feljebb kúszott, s mohón felszippantotta a pocsolyát, még a szikkadt földet is cserepessé repesztve az egykori tócsa helyén.
A „csapatok” ebből mit sem láttak, hanem büszke üvöltéssel rohamra indultak, hevenyészett haditervük szerint.
A dzsungel mélyén a majmok felröhögtek.
***
Provok előtörténete: Az igazi gerillamarketing
Olvasom, aki idegenlégiósnak állna be Ukrajnában, annak nem kell vízumot kiváltania. Az jöjjön minél előbb – üzenik ezzel is az orosz inváziós hadsereg ellen harcoló ország illetékesei.
Érdekes, hogy bennem kicsit negatív visszhangra lel az idegenlégió, mint kifejezés.
Ugyan kicsit old a franciák által előszeretettel alkalmazott forma negatív előjelének hosszán Rejtő Jenő halhatatlan életműve, de mégiscsak idegenkedem az idegenlégió fogalmától.
Próbálom lecserélni a szót.
Nemzetközi brigád – jut eszembe a spanyol polgárháborúból a kifejezés. Ide a köztársaság mellett, a Franco tábornok ellen harcolni akarók érkeztek.
Ehhez azonban társul egy kis bolsevik jelleg, bár nem csak szovjet-orosz és más európai kommunisták, hanem szocdemek és anarchisták is áramlottak eme seregbe.
Ám ennél is lényegesebb szempont: akkor ott Spanyolországban polgárháború dúlt, Ukrajnában viszont egy demokratikus berendezkedésű ország honvédő háborúja zajlik.
Persze a háború halottjai, sebesültjei, a menekültek százezrei számára az elnevezés valószínűleg mindegy. Az oroszok szemében pedig csupán egyszerű bűnözőnek számítanak a majdani légió tagjai.
Korábban a háború elől a közel-keletről menekülők migráns jelzőt és a magyar kormány részéről meglehetősen puritán ellátást kaptak. Ennél finomabban az olykor embertelenségbe hajló elbánást lehetetlen megfogalmazni.
Ám most újra a délszláv háború idején megszokott normális, emberi befogadás és ellátás felé fordul Magyarország.
Frissítés 2022.03.04.
Megszületett a légió hivatalos neve: Ukrán Területvédelmi Egységek Nemzetközi Légiója.
Úgy fest, előfelvetésem kombinációjából született meg a név.
Egyébként a hírek szerint már napok alatt 16 000 jelentkező akadt a világ minden tájáról, hogy harcoljanak az ukrán nép oldalán az orosz agresszorok ellen.
***
A háborús témába vág:
A humanizmus, mint nemzetbiztonsági kockázat
Dráva Rádió: vissza a városba!
Bognár László
Nézem Jason Fried interneten elérhető TED-előadását, amely azt a meghökkentő címet viseli: Miért nem folyik munka a munkahelyeken?!
Fried szemléletesen írja le, mi is történik voltaképpen. Az embereket egy helyre terelik, íróasztalt tolnak eléjük és széket a fenekük alá, megmondják nekik, hogy hány órától hány óráig kell az adott helyen maradniok. Továbbá megmondják nekik, mit nem csinálhatnak. Sőt menedzserek tördelik szét – hol értekezletre, hol továbbképzésre, hol másra hivatkozva – a munkanapjukat.
Ha megkérdezzük, kinek, hol jutott eszébe valamilyen érdemleges dolog, aligha csoda, hogy nincs ember a bolygón, aki azt felelné: az irodában!
Íme, az előadás teljessége magyar felirattal:
Gyors próbát is tettem, kineveztem magam önmagam főnökévé, szokványos irodává nevezve ki a saját (home office) munkakörnyezetemet.
Máris elmarasztaltam önmagam, hiszen nem csak hogy nem írtam be magam a jelenléti ívre, hanem ki sem találtam azt.
Így aztán most honnan tudhatom, hogy itt vagyok-e egyáltalán, vagy valahol kint a városban ügyfelet zavargatok tervezett ügyfélkontaktus címén.
Na és akkor ez a netezés is, előadás nézéssel és blog írással – munkaidőben. Egyre jobban felemeltem a hangom, ahogy leszúrtam magam, mint alkalmatlan, trehány, felelőtlen figurát!
Néztem közben a főnökömet (önmagamat), ezt az idiótát, aki itt borong, teszi-veszi magát, s talán az az egyetlen megnyugtató dolog, hogy az arca már vöröslik, s talán megérjük végre, hogy megüsse a guta!
Jason Friednek alighanem igaza van.
A home office sokmillió ember számára a pandémia idején vált valósággá, megszokandó mindennapi munkahellyé. Párosítva persze a kényszert egy másik kényszerrel, a személyes, fizikai kontaktusok online kapcsolatokra cserélésével.
Sokaknál ez egy felszabadító élménnyé vált, mások nehezen viselték a munkatársaktól való elzárást, elkülönülést.
Jómagam a hibrid megoldás híve lettem.
Immár két évtizede dolgozom online, home office-ban, és sajnos ennyi idő már negatív lenyomatokat is hagyott rajtam önmegfigyelésem szerint. A szóbeli kommunikációs képességek lanyhulása, a személyközi kapcsolatokban jelentkező bizonytalanságok bizony, hogy előfordulnak…
***
Témába vág:
Távmunka helyzet egy munkaerő közvetítő szemszögéből
Kelet-európai álmok