Amikor tíz-tizenöt évvel ezelőtt, mintegy mellesleg megjegyeztem egy blogbejegyzésem végén, hogy érdekes mondatra leltem egy duguláselhárítással foglalkozó honlapon, nem sejtettem, micsoda energiákat szabadítok föl. Nem tudtam, hogy neten töltött életem egyik legtanulságosabb bejegyzését írom a duguláselhárítás szakma képviselőivel. Pontosabban ők írták, s amit írtak, az tankönyvekben is szerepelhetne. (A mondat, amelyre hivatkoztam és elindította a lavinát: Ha a WC dugul el, akkor végre elővehetjük kedvenc harci eszközünket, a pumpát!)
A bejegyzés, vagyis a dilemma születése 2008 szeptemberére vezethető vissza. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és sok titán is beépült az emberi testekbe világszerte. Tehát a frissítésnek éppen itt az ideje. De először nézzük a régi felvetést:
Visszatérek TITÁNNÁ válásom történetéhez, vagyis ahhoz a tényhez, hogy az állkapcsomba – az előző posztban leírtak szerint – titánium ötvözetből csavarokat helyeztek föl. A pépes táplálék vagy bloggerképességeim csökkenése-e az ok, nem tudom, de végülis nem tudom kibontani azt, amit szerettem volna. Arról a dilemmáról van szó: vajon meddig toldozható-foltozható egy ember. A gyógyítás meddig „természetes” folyamat?
Bájtokon olvasom, televízióban látom, arról szólnak a hírek, hogy a fővárosi Onkológiai Intézet rendelőjének folyosóján, várójában tömeglenek az egyik legsúlyosabb betegségben, a rákban szenvedő, kemoterápiát megelőző vizsgálatra és magára a kemóra váró betegek.
A látvány borzalommal tölt el, hiszen a kórház az ember gyógyítására, nem pedig megaláztatására született, különösen nem az olykor a halállal kűzdő betegekkel kapcsolatban.
Másik nézőpont
Aztán egy másik csatornán, másik bájtgyűjteményen azt kapom az arcomba, hogy üres a váró, egyetlen beteg lézeng az intézményben, amely írd és mondd világszínvonalon látja el betegeit ezerszám, vagyis a másik kamera, a másik klaviatúra hazudik, pánikot kelt, nyomja a nagyszerű intézményt és a korábbi igazgatóját, aki ma miniszteri rangban ontja a jót és a jóságot.
Nekem Alain de Botton könyvének néhány sora ugrik be minderről:
Nem kizárt, hogy a hírek életünkre gyakorolt hatásával – önzésével és terrorjával, izgatottságával és frusztrációjával – szemben segítségre szorulunk: mindazzal kapcsolatban, amit elénk tár, bár olykor-olykor gyanítjuk, hogy talán jobban járnánk, ha soha nem is hallottunk volna róla.
Kamerával, tollal, klaviatúrával a mai Magyarországon kétféle ország tűnik a szemünk elé. Az egyik a világszínvonalon teljesítő – az állam uralta terepen -, és a másik, amely tárgyszerűen felmutatja, hogy a magyarok hosszú évekkel előbb halnak meg, mint nyugati társaik, ahol az egészségügy jelentős részben ugyanúgy kiterült, mint a kórházi ágyra zuhanó emberek.
A rák mindennapos vendége családjainknak. Szinte nincs olyan család, ahol ismeretlen volna a kemoterápia, mert az anya, a nagymama vagy valaki más már átesett rajta a famíliában – és akár túlélte, akár nem, az ellátás „szűk keresztmetszetéről”, az „ideiglenes problémákról”, a „nem túlzottan magas kórházi fertőzések számáról”, az „étkezés javíthatóságáról” hagyott emlékeket a családtagok körében. Akik persze nem a hivatalos nyelvezeten adják ezt tovább, hanem a hétköznapok modorában: egy rakás szerencsétlenség az egész!
Frissítés, 2019.07.31. Mind kiderült, az onkológiát égre-földre dicsérő TV2 riporterének házastársa a rákbetegeket kezelő intézmény vezetője! Vagyis a biológiai betegségek mellett feltűnik a társadalom betegsége is!
Síeléshez, horgászathoz, kerti munkához kell a fényvédelem
Egészség szolgáltatás
Meglehet, most, amikor a fényvédelemről írok pár sort, lesznek, akik rossz néven veszik! Mert miért is nem örülök inkább annak, hogy végre hét ágról süt a nap, hogy kibújnak a föld alól a hóvirágok, sőt itt-ott már az ibolya is. Szóval küszöbön a tavasz és akkor az örömóda zengetése helyett fényvédő faktorokról fogok itt beszélni eléggé el nem ítélhető módon.
„Ami szarkupac, az arról ismerszik meg, hogy bűzlik, barna és legyek járnak rá.”
Így lökte a szót Puzsér Róbert a bíró felé abban a becsületsértési perben, amit Hajdú Péter akasztott Puzsér nyakába. És akkor most nézzük is meg a videót, amely a bírósági tárgyaláson rögzítette a kritikus védőbeszédét, amely ugyan nem járt eredménnyel a per kimenetelét illetően, mert elítélték, de meghallgatása társadalmi haszonnal jár:
A szállodaigazgató elkiáltotta magát: Mindenki őrizze meg a hidegvérét! – Erre kitört a pánik… (Rejtő Jenő)
Napjainkban egyre többen szenvednek egy korábban szinte ismeretlen betegségtől. Sokan nem is tekintik annak, arra gondolnak, hogy csak a stresszes élet, a környezeti ártalmak, a kimerültség okoz náluk szokatlan panaszokat. Megpróbálják önfegyelemmel és különböző praktikákkal legyűrni. De az indokolatlan szorongás és a félelemérzettel párosuló kellemetlen testi tünetek – heves szívdobogás, légszomj, szédülés, émelygés – egyre gyakrabban jelentkeznek.
Aki hallgatja a rádióban, nézi a televízióban vagy rákeres az interneten az időjárás jelentésekre, az egyre gyakrabban találkozhat a magyar városok egészségtelen levegőjének tényeivel. A meteorológusok friss szélre várnak, amely majd kinyomja a Kárpát-medencéből a megfáradt, elszennyeződött, ködbe burkolódzó levegőt. Persze, tudjuk, annál azért nagyobb a baj, mintsem hogy egy erős széllökés elfújhatná a szennyezett levegő okozta bajainkat.
Jön a tél, a hírek szerint a Mátrában már le is hullott az első hó. (Nemzeti hó – teszem hozzá közbevetőleg, vagyis üde és fehér, annyira szép kristályszerkezetű, hogy nyilván belesápadnak majd az unió vezetői, ha meglátják.) Ám ahol tél van, ott nátha, sőt influenza is van és tulajdonképpen ezen a ponton kezdődik az én mai történetem?
Aki orrát folyatja, tüsszög, azt munkatársak látják el számtalan jó tanáccsal, esetleg beteglátogató barátok keresik föl, szintúgy ellátva a jámbor beteget a gyógyuláshoz vezető gyors út receptúrájával.
Ilyenkor a magas C-vitamin beviteltől a kalapkúrán át az ecetes fejszéig számtalan bevált kollegiális vagy baráti recept repked a levegőben szakavatott és ingyenes szolgáltatást valósítva meg. És akkor a teák számtalan színéről és zamatáról még nem is ejtettem szót. Gyerekkoromban a kamilla, napjainkban a hársfa tea a nyerő. Miközben jómagam a csipkebogyó teát szeretem 🙂
Télvíz idején a lapok és a televíziós csatornák is ontani kezdik a tippeket, megemlítve két, lábgombát 99%-ban megszüntető ajánlat között, hogy mi is tisztítja leginkább az orrunkat, mi szünteti meg leghamarabb a köhögésünket – leegyszerűsítve a dolgot: mitől gyógyulunk meg hamar.
Súlyosabb betegség esetén sincs se vége, se hossza a baráti, rokoni, ismerős által ingyen nyújtott jó tanácsnak, a civil szolgáltatásmarketing burjánzásának. Időnként persze változik a nyerő anyag.
Rákbetegeknek korábban a Béres-cseppet ajánlotta boldog-boldogtalan, majd jött a következő tuti-tipp a Celladam köntösében, hogy napjainkban átadják helyüket a Culevitnek és a népi gyógyászat megannyi természetes (pontosabban természetfeletti erejű) anyagának: a diónak, a brokkolinak, a fokhagymának, a céklának, a szőlőmagnak, a gránátalma levének – és sorolhatnám a végtelenségig! Vagyis mindig van valami, ami jobb, hatékonyabb, mint amit az orvostudomány kínál.
Csupán az a bökkenő, hogyha minden barátunk és ismerősünk tippjét megfogadnánk és mindazt a kúrát végigvinnénk, amit teljesen jó szándékúan ajánlottak nekünk, tuti, hogy még aznap belehalnánk!
Egy kórházi folyosó tele van élettel. Ha nem csak az éppen ápolt betegek, hanem az ambuláns majdnem-gyógyultak is ott intézik ügyes-bajos dolgaikat, mint most én is, akkor különösen ropogós lehet a forgalom. Abban az intézményben, ahová a zárójelentésemért jöttem, a folyosó jobbára a lehajtott fejű, sietős, szemkontaktust kerülő orvosok folyosója. Elfoglaltak. Nem néznek a várakozókra, nehogy kérdezzen tőlük valaki valamit, ne rabolja tőlük senki a drága időt. Mert az nincs. Mert kevesen vannak, (London nincs annyira messze, mint gondolnánk), mert kevés a pénz, vagyis kevés az idő is.
Most nem arról a közismeretről szeretnék értekezni, amely szerint az egészségünket milyen óriási mértékben befolyásolhatja a tudományos háttérrel üzemeltetett sóbarlang. Nem is a terápiák hasznosságát akarnám bemutatni, se a kiegészítő kezeléseket és eszközöket. Bár – magunk között szólva -, a Tátra Sóbarlangdohányzásról leszoktatást segítő programját szívesen propagálnám. Hanem akkor miről ejtenék néhány szót? Naná, hogy a vendégkönyvről!
Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy egyetért ezzel, de akár le is iratkozhat. Cookie settingsElfogadom Cookie irányelvek
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezekből a sütikből a szükség szerint besorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik weboldalán történő futtatása előtt kötelező beszerzni a felhasználó hozzájárulását.
