Éppen-csak-elintézek-valamit ügyben csücsültem le a háziorvosi váró kényelmetlen műanyag székébe ma délelőtt. Két idősebb hölgy meg egy egyetemistának kinéző lány ücsörgött előttem, utóbbi kifakult, barna rasztával.
Csönd volt, s mintha teljesítenénk az örök igazság (vagy ostobaság ?) parancsát – mindenki törődjön a maga bajával! – mindenki a maga bajával törődött.
Ekkor jött be a váróba a fiatal lány – tizennyolc-húszra saccolom – egy golyószerű kutyával.
Leült, lent a lábánál a kutya megvakarta magát, egy egészségeset vakkantott, majd mászni kezdett az orvosi váró kövezetén.
– Jaj, de aranyos kutya! – jegyezte meg az egyik idős asszony, reményét dédelgetve, hogy valakivel végre szóba elegyedhet.
A kutya megérezve, róla beszélnek, kecsesen meglobogtatta a szőrét, majd a csúszós kövön hasra vágódott, csaholt egyet, hogy nem tetszését kifejezze a felelőtlenül tervezett padlózat miatt.
– Hány éves a kutyus? – kérdezte a másik asszony, mert a nők mindig is hajlamosak csoportot alkotni bármilyen elképesztő téma körül.
Az egyetemista lány valami könyvet bújt, a két öregasszony meg a kutyás tinédzser továbbra is pergette a szót.
Azon tűnődtem, hogy a golyó-kutya gazdája most olyan „társadalmi visszajelzést kap” a vénektől, sőt a két „semleges” jelenlévőtől is, amelynek következtében abszolút normálisnak tartja majd a kutyás bevonulást az orvosi várókba, sőt dicsfényt kap maga is az eb által.
Ekkor fordultam a gömbölyű-kutya tulajdonosához a kérdésemmel:
– Tessék mondani, Önnek milyen iskolai végzettsége van?
Eb és gazdája egyaránt gyanakodva tekintett rám, mindkét lény ellenséges megnyilvánulást vélt felfedezni a kérdésem mögött, de se a lány, se a kutya nem volt képes kibogozni a szavak mögötti tartalmakat.
A kutya vakkantott, a lány pedig megkérdezte: miért?
– Mert tudni szeretném – válaszoltam -, hogy mekkora iskolai végzettség mellett hoz valaki orvosi váróba kutyát!
A golyó fenékre ült, a gazdája elfordította az arcát, az egyetemistának látszó lány felvihogott, a két idős asszony újra nagy csendekkel terítette be magát.
Gonosz voltam?
Én úgy gondolom, ha már több lesz a kutya az orvosi várókban, mint ahány beteg várakozik ott, és panaszkodni kezd az ebekre valaki – nekem már lesz jogom azt mondani: tetszettek volna az első kutyánál felháborodni!
*****
Más történetek az orvosi várók világából:
Az orvosi ellátás is szolgáltatás: Szolgáltatásmarketing
GYIK:
Miért hozott valaki kutyát az orvosi váróba?
Hogyan reagáltak a váróban ülők a kutyára?
Milyen társadalmi hatásai lehetnek a kutyák orvosi várókban való jelenlétének?
Milyen kérdéseket vetett fel a kutyás gazda iskolai végzettsége?
Miért érezte magát a szerző gonosznak a kutyás helyzet miatt?
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió
Eb ura fakó. De legalább is halovány.
Jogos a gonoszság.
A rendelőben hány olyan beteg fordul meg, aki nyavalyáját embertől kapta és embernek adja? Hány olyan eb van, aki embert fertőzött? Nagyot tévedek, ha azt gondolom, hogy aki egészségét óvni óhajtja; irány a kutyák! 🙂
Megértem kedves Lucifer, hogy kutyabarátként így vélekedsz.
Ám logikád alapján – mivel a magyar lovas nemzet – az orvosi várókba-rendelőkbe nyilván a lovak is bevihetőek. Legyen ez is ősi magyar szokás: ló, lovas, kutya együtt járjon az ember orvosához.
Talán csak a madarak jelenthetnének kivételt az orvosi várók Noé-bárkájának állatgyülekezetében való részvétel alól: a madárinfluenza veszélye miatt.
Kicsit még ennél is komolyabban: bizonyára lenne igény rá, hogy legyengült immunrendszerű, vagyis éppen beteg emberek között vakarózzon minden rendű-rangú állat, de bennem nem él ez az igény!
A maga helyén, a gyógyításban, óriási szerepe van az állatoknak. De ez a hely nem az orvosi váró!
Szegény kutya még elkap valamit a beteg emberek bacijaitól hemzsegő váróban. Felelőtlen gazda, aki ilyen veszélynek teszi ki a legjobb barátját.
A hozzászólások önkritikára késztetnek.
A bejegyzés írásakor tényleg nem vettem figyelembe az állatok jogait.
Az „orvosi váró” sorozat eddigi darabjai pécsi tapasztalataimból születtek, s köztudott, hogy Pécs az ország legszennyezettebb levegőjű városa.
S én botor, nem tettem fel a kérdést: vajon állathoz méltó-e ez a levegő?
Nem tettem fel a kérdést, hogy politikusaink, a városvezetés, az éppen uralgók (és ellenzékük) mit tesz a levegő minőségének javításáért, hogy az állategészségügy legalább az országos átlagig felröppenhessen.
Itt van ez a szerencsétlen golyó-kutya is a valós történetünkben. Hát nem kellene szájkosár az orvosi váró betegeire? Mert mi lesz, ha valamelyikük megmarja majd a vétlen ebet? Vagy eléje vizel?
Nem folytatom, talán ennyiből is látszik – beláttam vétkemet!