Régi idők mozija – Apolló és Uránia

Pécs, mint egykori mozi-nagyhatalom

Film: régi idők mozija
Pécs a filmkultúra nagyvárosa volt

Pécs valaha igazi mozi és filmkedvelő város volt.  A két világháború között az Apolló és az Uránia szolgálta ki az úri közönséget (diákoknak, katonáknak fél áron) az akkori kor színvonalán.
A felszabadulást követően az elvtársi közönség is megkapta a magáét, a kultúrpolitika változása nyomán elsősorban a magyar, a szovjet és a szocialista országokból származó filmalkotások révén.

Régi idők…

Mindez akkor jutott eszembe, amikor elsétáltam az Uránia mozi előtt és felnéztem a homlokzatára:

A valódi mozizás valóban a rendszerváltást követően kezdődött.
Korábban nem a bevétel volt fontos, hanem a magyar és a  „béketáborból” származó, különösen a szovjet filmek nézőszáma.
Jellemző, hogy például az Uránia mellett működő trafik bonyolította a nagy látogatottságú filmeket kísérő eszem-iszom vásárlásokat (micsoda tömegek hömpölyögtek Piedone mackós pofonjaira kiváncsian), a mozi ilyesmivel nem foglalkozott.
Ma már tudjuk, hogy a filmszínházak jövedelmezőségére nagyobb hatással van a popcorn és ajándéktárgy eladás, mint a jegybevétel.

Mára a falusi mozik már mind bezártak, a városokban pedig, így Pécsett is,  a többtermes, 3D-s mozik kínálatával kell megvívniok a „művészfilmeknek”.
A magyar filmek népszerűségét növelő Filmszemle a városból kikopott . Az új idők CinePécs fesztiválja is a múlté. Már csak a nosztalgia lenget meg néhány egyszerű sort eldugott blogokban, ha egyáltalán…

04.11. – Verselő és Vers Előd! – Versmob a Színház téren

Babits-csokorral köszöntik a versünnepet

Az idei Költészet Napján az 50 éves PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pódium Színjátszó Köre Babits-verscsokorral köszönti a versünnepet. 2013. április 11-én 14.00 órakor a Művészetek és Irodalom Házában a SZONEK Bükkösdi Általános Iskola Tagintézményének diákjai „Holdbéli csónakosok” című Weöres Sándor versműsora, míg a Pódium Babits-verscsokor előadása lesz látható. 17.20 órakor a Pécsi Nemzeti Színház előtt (rossz idő esetén az előtérben) kerül megrendezésre a Költészet Napi műsor, melyben szintén a Babits Pódiumé lesz a „pódium”. A rendezvény nyitott, a szervezők várják a verset- és irodalmat kedvelők érdeklődését.

A Versmob* felhívással is fordul a verskedvelőkhöz:

Olvass tovább

Klassz projekt a kultúra fővárosában

Uniós támogatással a kulturális klaszter projekt Pécsett 

A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter első projektévének értékelését tartotta. Az előző évben elnyert, a vállalati együttműködést és a klaszterek támogatását célzó konstrukcióban sikeresen pályázó közösség számos projektelképzelést dolgozott ki és valósított meg.

Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter a kultúra és a kulturális termékpályák mentén célozza meg a közös gondolkodást, a szakmai alapokra építkező együttműködést. A Klaszter célja a vállalkozások, szervezetek, és intézmények közös gondolkodásra és cselekvésre késztetése, a kialakult piaci környezet hatékonyabb szolgálata, – és lehetőség szerinti piaci versenyelőny szerzése. A Klaszter közös menedzsment szervezetet működtet, mely a tagok összehangolt munkájával eredményezhet sikert.

A kulturális klaszter 2011-2012-es projektidőszakban megvalósult fontosabb saját vagy együttműködésben kivitelezett programja: Hamerli Ház (Kulturális Örökség Napjai), Sámli Színház, POSZT-OFF Király FlaszTér (utcai színjátszás), Gebauer Ernő Emlékév, Költészet Napja (Pécs), Varázspadlás és Mikulásvár.

A Pannon Klassz Közösség projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

50. tanév a Babits Gimnáziumban

Babits Gimnázium Pécs
PTE Babits M. Gyak. Gimnázium

50 éves a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium

Az idei tanévben ünnepli a pécsi Babits  Gimnázium fennállásának félszáz éves évfordulóját. Az iskolaalapító elődintézmény az Újmecsekaljai Gimnázium első évfolyama az 1963/64-es tanévben indult a Bánki Donát úti általános iskola nyugati szárnyában. 

A mai épületbe 45 éve költözött az intézmény, és ezzel egy időben vette fel a Komarov űrhajós ezredes nevét.  1989-től a PTE gyakorló gimnáziuma, az iskola 1990-től viseli büszkén Babits Mihály költő nevét.

Babits Gimnázium
Babits Gimnázium – Pécs

„1990-ben az egyetem névadójához igazodva a latinos, humán műveltségű Babits Mihály nevét vette fel az iskola. Megtisztelő számunkra, hogy nevével azonosíthatjuk az itt folyó oktatást és nevelést. Bíztunk abban, hogy műveivel, személyiségének varázsával kifogyhatatlan kincsesbányája lesz emberformáló munkánknak.

Olvass tovább

Pannon Klassz Közösség – Ez klassz!

Pályázati eredmények

Döntés született az idei évi klaszter-pályázatokról.
A Dél-Dunántúlon nyertes pályázatokat a PBKIK.hu “Nyertes klaszter pályázatok a régióban ” című írása ismerteti.
A közzétett nyertesek sorában a pécsi Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter (rövid elnevezés: Pannon Klassz Közösség) is megjelent, mely alapján sikeresnek bizonyult pályázata.

A Pannon Klassz Közösség Pécs és vonzáskörzete kulturális értékeinek ismertetését kívánja ellátni, valamint fejlesztési lehetőségeit és eszközeit kutatni. A klaszter menedzsmentje elkötelezett a helyi kezdeményezések fontossága mellett, így a kultúra területén is elsősorban helyi értékeket, adottságokat és lehetőségeket kíván projektcélokként kiaknázni.
A Pannon Klassz közösség első alkalommal a Múzeumok Éjszakáján mutatkozott be, majd a Sámli Színház megjelent az Idővonat Olvasótábor ban is.