Fűtés – amikor az embernek nagy melege vagyon. Vagy éppen ellenkezőleg.

Fűtés és szerelé: az internet is szerepet kap.
Ne hűtsük le a fűtésszerelés iránti elvárásokat

Fűtés és fűtésszerelés az ország teljes területén

Van, ahol van, van ahol nincs megfelelő fűtés. Egy ismert dal parafrázisaként azt is mondhatnám egy fűtés című dalban: van, akinek befűtenek, de van, aki fázik – mert ilyen a boksz.
Ám ebben a bejegyzésben mégsem a társadalmi egyenlőtlenségekre hívnám fel a figyelmet, hanem az Energiapartner szervezetre a honlapján keresztül.

Az Energiapartnerben mindazon cégek helyet kapnak, amelyek eleget tesznek egy magas szakmai és erkölcsi elvárási szintnek és kérik tagságukat e szakmai szervezetbe.
Ez a felállás jó a szolgáltatást akarók és a szolgáltatást nyújtók számára is.

A szolgáltatást – jelen esetben, mivel ez időszerű – a fűtésszerelést, – ezen belül például a gázkészülék javítást, a gázszerelést, a radiátorjavítást – igénybe vevőknek azért kedvező ez a konstrukció, mert megbízható, egy komoly szervezeten, klaszteren keresztül ellenőrizhető céget vagy vállalkozót választhatnak lakóhelyükön vagy annak közelében.
A szolgáltatást nyújtók – vagyis a fűtésszerelők – pedig a választhatóság miatt élvezik a szervezet nyújtotta előnyt.

Honlapon fűtésszerelés, vízszerelés, hőszivattyúk

A honlap igencsak ráerősít ezekre az előnyökre.
Mint képünkön is látható, a website elérhetőségét igencsak szem előtt tartja a szervezet vezetése. A keresőoptimalizált honlap a közösségi terekben is jelen van, ezzel is növelve a potenciális látogatók számát.
De van is miért ezt tenniök, hiszen a honlap telis-tele van jó tanácsokkal, a látogatót (sőt a szakembereket is) friss információkkal ellátó bejegyzéssel.
Szóval érdemes Önnek is rápillantania, sőt elmélyülnie benne – a fűtésszerelés témájában sokat megtakaríthat!
> Fűtésszerelés

***
Ide kattintva további bejegyzést talál a témában:

A hőszivattyú kínálata és a bevásárlókocsi

Hőszivattyús rendszerek profi megközelítésben

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!