Fűtés – amikor az embernek nagy melege vagyon. Vagy éppen ellenkezőleg.

Fűtés és szerelé: az internet is szerepet kap.
Ne hűtsük le a fűtésszerelés iránti elvárásokat

Fűtés és fűtésszerelés az ország teljes területén

Van, ahol van, van ahol nincs megfelelő fűtés. Egy ismert dal parafrázisaként azt is mondhatnám egy fűtés című dalban: van, akinek befűtenek, de van, aki fázik – mert ilyen a boksz.
Ám ebben a bejegyzésben mégsem a társadalmi egyenlőtlenségekre hívnám fel a figyelmet, hanem az Energiapartner szervezetre a honlapján keresztül.

Az Energiapartnerben mindazon cégek helyet kapnak, amelyek eleget tesznek egy magas szakmai és erkölcsi elvárási szintnek és kérik tagságukat e szakmai szervezetbe.
Ez a felállás jó a szolgáltatást akarók és a szolgáltatást nyújtók számára is.

A szolgáltatást – jelen esetben, mivel ez időszerű – a fűtésszerelést, – ezen belül például a gázkészülék javítást, a gázszerelést, a radiátorjavítást – igénybe vevőknek azért kedvező ez a konstrukció, mert megbízható, egy komoly szervezeten, klaszteren keresztül ellenőrizhető céget vagy vállalkozót választhatnak lakóhelyükön vagy annak közelében.
A szolgáltatást nyújtók – vagyis a fűtésszerelők – pedig a választhatóság miatt élvezik a szervezet nyújtotta előnyt.

Honlapon fűtésszerelés, vízszerelés, hőszivattyúk

A honlap igencsak ráerősít ezekre az előnyökre.
Mint képünkön is látható, a website elérhetőségét igencsak szem előtt tartja a szervezet vezetése. A keresőoptimalizált honlap a közösségi terekben is jelen van, ezzel is növelve a potenciális látogatók számát.
De van is miért ezt tenniök, hiszen a honlap telis-tele van jó tanácsokkal, a látogatót (sőt a szakembereket is) friss információkkal ellátó bejegyzéssel.
Szóval érdemes Önnek is rápillantania, sőt elmélyülnie benne – a fűtésszerelés témájában sokat megtakaríthat!
> Fűtésszerelés

***
Ide kattintva további bejegyzést talál a témában:

A hőszivattyú kínálata és a bevásárlókocsi

Hőszivattyús rendszerek profi megközelítésben

Fűtési szezon gázszerelővel

Gázszerelő, gázkazán

Gázszerelő radiátorral
Gázszerelő radiátorral

Régen, amikor még barlangokban húzta meg magát az emberiség, nem volt gond a gázzal, a radiátorok tömítésével, a korrodálódó padlófűtés-vezetékekkel, a csövekkel, a gázkazánokkal, nem hiányzott a gázszerelő – sokkal egyszerűbb volt minden.
A vadászatban megfáradt harcos, a gyűjtögetéskor szerzett karcolásokat nyaldosó asszony csak odamorgott a gyereknek, hozz fát a barlangi tűzre, de a tigrisekre vigyázz.

Olvass továbbFűtési szezon gázszerelővel

Önként fáznak a lakók a pénz miatt

Világ panelproletárjai egyesüljetek!

Olykor hírt adok a panel-lét szépségeiről, s most is ezt teszem, amikor világossá vált, hogy a felfelé ívelés a panelpolgárok életében immár véget ért!
Öt évvel ezelőtt blog szociográfiában “énekeltem meg”, mint valamiféle modern Berzsenyi a gyarapodásunkat, hogy miként is váltunk panelproliból panelpolgárrá Pécs belvárosában.
Egyebek között így dicsekedtem:

Olvass továbbÖnként fáznak a lakók a pénz miatt

Mondok hideget, meleget

Pécs, panel, időjárás

A mediterrán Nap teszi a dolgát, vagyis fenemód süt. A Mecsek ölén a júniusi hőség immár egy hete izzasztja a várost. A pécsi panelrengetegben a bírhatatlan, bitang meleg az úr – a rolók, a reluxák, az árnyika-félék sem képesek ellenállni a hőség rohamának. A mobilklímák a maximális fordulatszámon sem győzik kiköpni a hőt az ablakokon, már ahol telik klímaberendezésre… Árnyékban 37 C.

Ha most azt mondja valaki, hogy azért este felé nyilván csökken valamennyit – arra megharagszom! Egy fenét csökken, se ág, se levél nem rezdül. Mert az elmúlt évtizedekben a Mecsek természetes légjáratait – a hegy oldalát – gazdagabb polgártársaink villáikkal szépen telehintették, s a völgyben lakó százezernyi ember, ha oxigént akar, akkor hát importáljon valahonnét!

Ám három hete sincs még, hogy fáztunk, a fogunkat vertük össze némi melegért. 16 Celsius a panellakásban már alaszkai hidegnek számít, (szemben a mostani 30-cal, amelytől szintúgy a frász jön)!
A hőfokok sűrűsödően szélsőséges váltakozása sok mindent elárul a világ állapotáról, de most elégedjünk meg azzal, hogy a hőmérő, mint a szociológia “varázsvesszeje”, a panelok népét panelpolgárokra és panelprolikra választja szét!
Pontosabban nem is a hőmérő, hanem a jó vagy a rossz sors, a munkaerőpiacon elfoglalt hely, a végzettség, az életkor és sok minden egyéb, s az igazi varázsvessző nem a hőmérő, hanem a fentiekből eredően a pénz, amit a főníciaiak, a hol hűsítő, hol melegítő tengerük mentén kitaláltak.

Szóval a hideg, június elején

A helyi tv szerint a távfűtő cég most újra beindítja a fűtést.
– Óh, nem! – feleli a diszpécser a cégnél – ez valami félreértés. Legutóbb, amikor már a fűtési idény után újraindítottuk a hőszolgáltatást, a házak fele jött könyörögni, hogy állítsuk le azonnal a melegítést.

Hja, a pénz!

Amely kettéosztja az ugyanabban az épületben lakókat – nem hideg- és meleg tűrő fajtára, meg hő- és hideglelősre, hanem panelpolgárra, aki tud áldozni valamennyit felújításra, fűtésre-hűtésre – és panel proletárra, aki vagy már, vagy még, de képtelen erre!

A panelpolgár fizetne a melegért, de a panelproletár inkább a konyhába tart, ahol az “átalányba nyújtott gázszolgáltatást veszi tartósan igénybe”! Magyarán a gázsütővel fűt!
Ingyen gáz a hideg napokra – gazdag országokban ez így szokás! Na meg a táppénz, a náthás nép, a kieső munkanapok száma – mindez nem számít.

A lapok, az összes tv-híradó hírt ad: ahol kérték, ott országszerte beindult a fűtés!
Ám a fűtetlen lakásokról, a lakóközösségekben zajló szavazásból kivirágzó haragokról (legyen-e megrendelve a fűtés?), a szegénységről, a pazarlásról – néma csönd.
A neten ugyanakkor blogba verte valaki:
“Az ősember, ha fázott, tüzet rakott a barlangjában.
Ki lehetett az az idióta, aki kitalálta a pótfűtés fogalmát?! Hát ilyen fogalom nincs is, emberek! A kőkorszaki elme ereje elegendő volt ahhoz, hogy felfogja: ha fázunk, akkor tüzet rakunk, ha nem, akkor eloltjuk!”

——————–

Ezt az írást 2006 június végén követtem el, egy lap pályázatára.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik közönségszavazatukkal figyelemre méltatták!